Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-10-13 / 41. szám
326 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ponta 8—10 gr. sót számítva darabonként. Istállózásnál a szénát rácsból kell etetni, hogy szálaz- hasson, mert különben prédái. Istállótakarmányozásnál nem annyira a takarmány minőségére kell gondot fordítani, mint arra, hogy az változtatva legyen, mert hamar megun egyféle takarmányt. Téli gondozása szőrének kefélésében áll s nem szabad almozásánál a szalmát spórolni. Főképp ott, ahol sok a gyerek, hasznos állat a kecske. Az eső éa az állat. Az esőt nem minden állat fogadja egyforma kedvvel. Az Erdészeti Újság szerint egy szabadon bocsátott farkas vidáman ugrándozott a szakadozó esőben. így tesz kivétel nélkül minden farkas; az eső úgy látszik fölviditja őket. Az oroszlánra éppen ellenkező hatással van az eső; alig hogy esni kezd, mindjárt nyugtalankodik. Izgatottan sétál a ketrecében, morog, ordít mindaddig, a mig csak nagyobb adag hússal, vagy meleg tejjel le nem csillapítják. Ekkor elalszik. Valahányszor eső esik, végigjátsza az oroszlán ezt a komédiát, nemcsak neki, hanem az összes macska- fajúnak keserves az eső. A kigyót mindig bizonyos fokú melegben kell tartani, úgy, hogy nedves levegő egyáltalában nem is éri az állatkertben, de azért ez a hüllő esős napon élénkebb és vidámabb. A róka- és kecskefajhoz tartozó állatok, ezenkívül a medve, egyáltalában nem törődnek az esővel. A madarak nagyrésze nem szereti az esőt, legkevésbbé a zivatart. Ha esik, roppant szomorúak, nem énekelnek. még csak nem is csiripelnek. HÁZI-A SSZONY. Meszes láb. A tyúkoknál gyakran előfordul a meszes láb, melyet egy élősködő okoz. A meszes láb szürkésfehéres, pikkelyes megvastagodás és a baromfinak jájdalmat okoz. A baromfi meszes lábát csőrével vakargatja, igy a baj átplántálódik a csőr tövére is. Ezt a ragályos bajt könnyű szerrel gyógyíthatjuk faggyú és petróleum keverékkel. A fagy- gyut gyönge tűzön felolvasztjuk és annyi petróleumot öntünk közé, hogy pépszerü legyen. A péppel bemázoljuk a baromfi lábát; de fertőzött udvarban az egészségeseknek látszó lábakat is tanácsos bemázolni, mert úgy lehet, már ezekre is elterjedt a betegség. Az ólat gondosan kitisztítjuk, a farészeket, különösen az ülő rudakat karbolineummal bekenjük. A bekent lábakról 8—10 nap alatt a pikkelyek leválnak, ekkor a megtisztult lábakat langyos szappanos vízzel megmossuk. Libák korának felismerése. Sem a gazdasz- szonyra nézve, aki a libát azért veszi meg, hogy pecsenyét süssön belőle, sem pedig a tenyésztőre, aki egyéb célból vásárolja a drága fajlibát, nem lehet közömbös, hogy voltaképpen milyen korú is lehet a megvásárolt állat. E részben pedig a legtöbb ember zsákban macskát vesz, mert utóvégre is csak a pelyhes fiatal libát tudja megkülönböztetni az idősebbektől, de azt már nem tudja meghatározni, hogy hány éves az az idősebb? Erre nézve pedig van a liba tollazatában egy olyan féle csalhatlan jel, mint a tehénnek szarván s ez az, hogy a szárny legkülső végén, közvetlen a kormánytollak mellett, van két igen erősen a testhez nőtt hegyes, keskeny, kemény tollacska. Midőn a liba az éves kort elérte, akkor a két toll közül a nagvobbikon keresztben egy csatorna képződik, olyanforma, mintha háromélü reszelővei vágtuk volna azt bele s ilyen csatorna képződik azután minden évben egy, ugv hogy azoknak a számából az állat korára egészen biztosan következtethetünk. Folyékony pecséttisztitó szappan. Mosószappant vakarjunk meg késsel s tegyük a szappanforgácsot palackba, melyre szalmiákszeszt öntünk. A bedugaszolt palackot rázzuk meg jól és hagyjuk állani. Ha a szappan feloldódott, a keveréket újra felhígítjuk szalmiákszesszel. Pecséteket e folyadékkal jól ki lehet mosni a ruhából s ha a mosás után a ruhát langyos vízben kiöblítettük, a pecsétek nem térnek vissza. mi újság? Eső után — köpenyeg ... — Bárcsak esnék, bárcsak szakadna az eső! Eltürnők szívesen, ezer örömmel, köpenyeg nélkül is. így sóhajtottunk fel a nagy szárazság idejében. És nemcsak akkor, hanem mostanában is, mikor a nagy melegtől megfertőzött levegőben itt-ott, városokban és falvakban raqálqos meqbeteqedések jelei mutatkoznak. Mert a kiaszott föld már igen nagyon szomju- hozik. Ember és a többi más élő teremtmények nagy vágyakozással vannak egy kis jótékony eső s ez által egy kis felfrissült levegő után. Igen bizony. Ez alkalommal nem a régen óhajtott s jelenleg is ,várt esőről leszen szó, hanem másról. Arról nevezetesen, hogy igy ősz közepén sok községben bevett szokás, hogy egy zsák csöves kukoricát 50, íO sőt 30: ima harminc krajcárért adnak el. Jobban mondva, vesztegetnek el. Hogy miért, azt gondolhatjuk. Sok ügyes-bajos, szorult ember van ebben az országban. Úgy történik, hogy sok kisgazda azonnal, a törés után eladja kukoricáját. Sőt sokan be sem várva a törés idejét, eladják még zöldruhájában, a lábán. Ki veszi meg? Megmond<jm. Ki venné meg más, mint a község vagy város seftelő árendása. Sajnos, de igy van. A szegény, megszorult termelő tehát nemcsak fél munkát végez akkor, mikor potom árért, nem idejében adja el termését, de határozottan reá fizet munkájára. Volt egyszer alkalmam egy ilyen szorult emberrel találkozni. Megkérdeztem tőle, hogy miért adja el ily korán termését? így panaszkodott: — Muszáj eladni. Sok felől szorítanak a pénzért. Az adó, a drága megélhetés, a nyáron két darab sertésem pusztult el, beteg a gyermekem stb. Kell a pénz, tehát el muszáj adni. Nem feleltem neki semmit. Magamban megismételtem szavait: — Kell a pénz. El muszáj adni a termést. Igaza volt. De hol van az előrelátás. A terv, a számolás. Hiszen beláthatjuk, tapasztaljuk, hogy számolás nélkül kész a veszteség. Az a vevő, aki most olyan potom árért szedi a szegény, megszorult emberektől e termést: majd későbben négyszeres árért adja vissza neki, ha szüksége lesz reá. Ekkor kap fejéhez a vevő. A munkával együtt