Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-10-13 / 41. szám
322 MAGYAR FÖLDM1VELŐ Fellármázzák a csendes, békességes embereket. Eltöltik szivüket kívánságokkal, olyanokkal, melyeknek megvalósítása nemcsak lehetetlen, de ha még lehetséges volna, akkor is csak rovásra, keserves rovásra, a lelki élet rovására történhetnék. Ez pedig nemzetsorvasztást idézne elő. A lármázok, testi erejükkel dicsekedők, mint egyenes, hamisítatlan tételt állítják fel az öntudatosságot. Ezzel kérkedve, minden erkölcsi törvényt pokolba kívánnak. Elitélik, nem tisztelik a szívbe irt erkölcsi törvényt sem. Nem akarják ismerni a vezért, a felebaráti önzetlen szerelelel. Szerintük a szeretet ma már csak fogalom, vagy legfeljebb a modern, (legújabb) természettudomány szerint a testben rejlő villamosság cikázása. Sivár okoskodás. Tudós tudatlanság Elakarják némitani a szív szavát, hogy aztán szívtelenül cselekedhessenek. Pedig ez is lehetetlen. A szív beszédét elnyomni csak ideig, óráig lehet, azután pedig kicsordul az, miként a kősziklák mögül előtörő patak vize és cso- bogva-csevegve törtet az irány felé, hol nincs akadály, nincsen kőszikla... Ilyen a szív is. Előtör, és utjából a kősziklákat, mit durva kezek raktak oda. eltávolítja, vagy ha nem bir vele, megszakad... de minden bizonnyal előtör... A szivünkbe irt erkölcsi törvényre nél- külözhetlen szükségünk van. Öntudatos ember tudja, hogy az öntudatnak alapfogalma, egész mivoltja az erkölcsi törvények megtartásában, tudatában van letéteményezve. E törvény a lelki s testi élet fundamentuma; nem pedig a magas kívánságok teljesülése után való oktalan vágyódás, amely szerencsétlenné, boldogtalanná teszi egész életére az embert, mert hálátlan, és gyakran elégedetlenséggel fizet. E törvények tudata adhatja meg nekünk az öntudatosságot. Aki pedig öntudatos, az nem munkálkodhatik az erkölcsi törvények sárbatiprásáért. Mert tudja, hogy arra feltétlenül szüksége van, érzi, hogy az vér, tehát élet úgy a lelki, mint a testi világban. Kötelességünk mindnyájunknak annak megtartásáért, biztosításáért, legodaadóbban előrelátóan fáradozni. Legyünk tehát előrelátók! Hogyan neveljük gyermekeinket ? 1. Bevezetés. Most, mikor már nyúlnak az esték, elérkezik az idő is, hogy több alkalmunk van az olvasásra. Felvesszük tehát beszélgetésünket arról az igazán elsőrangú kérdésről: — Hogyan neveljük gyermekeinket ? Mert, hogy a nevelés körül hiba vagyon . . . hogy csak a jobb, tudatosabb nevelés segíthet rajtunk és a társadalmon: azzal már minden józanul gondolkodó ember tisztában van. Hozzá akarunk járulni ahhoz a megállapított* és elfogadott igazság közfelfogásához, hogy a jobb, a gyakorlatibb, az ésszerűbb nevelés valóban segíthet és segíteni is fog rajtunk. Azért megkezdjük ezt a cikk-sorozatot, melyben kifejtjük a nevelés nagy mesterségét. Több az, művészetét tehát. Olyan művészet, mely főleg abban különbözik a többi művészettől, hogy minden szülő, minden apa. anya és nemesen érző ember megtanulhatja. Igaz, hogy ennél a kérdésnél két sajátságos jelenségre akadunk. Az egyik az, hogy azt hiszik az emberek, mely szerint a neveléshez minden emberfia ért. Azt nem kell tanulni. Arról gondoskodni sem kell. Megy az magától, mint a folyam, mely ha egyszer kivágta, kimosta medrét . . . foly, akár a karikacsapás. A másik meg az a kérkedés, hogy a neveléshez csak a modern vagy nevezzük újkori, újkori módon gondolkodó ember érthet. Nem is lehet szó más nevelésről, mint erről a modernizált = ujdon- sütött nevelésről. Azért ne is fogjon más a nevelés kérdésének feszegetéséhez, csak az, aki elveit, törvényeit, tehát a nevelés módját, eszközeit ujdon- sütötte. Aki tehát sutba lökte apáink felfogását az életről, a családi tűzhelyről, a házasságról, a gyermekekről, a pácáról, és sok-sok más mindenről. Azt mondja az irás, hogy gyümölcseiről ismeritek meg — a fát. No hát, ha ezt az újdonsült, modern nevelési módot is gyümölcseiről kell megismerni : akkor készen yagyunk vele. Tisztába jöttünk vele. A társadalom maga kiáltja, hogy a családok milliói könyörögve kérnek : — El vele! Hagyjunk fel vele és térjünk vissza ... a régi, a megszentelt, a megpróbált nevelési alapokhoz. Nem okvetlenül jó ám, ami modern, uj, uj- főztü. Csak éppen azért, hogy uj. De viszont nem rossz, elvetendő valami csupán azért, mert régi. Ezt jól jegyezzük meg. Akkor elfogulatlan ítélkezéssel fogjuk megtalálni azt az egyedüli helyes utat, melyen a jó nevelésnek haladnia kell. ügy fogunk írni, hogy mindenki megértsen. Még a legegyszerűbb ember is. A legigénytelenebb apa, anya is. Azért kérjük olvasóinkat, hogy egyetlen szakaszt se hagyjanak olvasatlanul. És kérjük, ne nehezteljen senki, ha kendőzetlenül, magyarán megmondunk mindent. Akinek nem inge, ne vegye magára. Akinek meg az érzékeny oldalára találunk: gondolkozzék és forduljon a helyesebb útra. Itt-ott kétszer tiz esztendeje, hogy a neveléssel tanítással foglalkozom. Nem csak olyan könyveket tanultam, amiket a nyomdában sajtolnak. Az élet
