Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-09-01 / 35. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ zép-Japánországban nagy árvíz pusziit. Több falut elöntött a víz s annyira megrongálta a vasúti töl­tést. hogy a közlekedést meg kellett szüntetni. Már hát év óta nem volt ehhez fogható árvizveszedelem. Hazánk jó hirneve. Minden öntudatos és önérzetes ember féltékenyen őrzi az ő jó hírnevét, hogy úgy­mondjuk becsületét. A jellemes, tiszta lelkű embereket éppen az emeli ki a tömegből, hogy feláldoznak sokszor mindent, de becsületükért készek meghalni is. Vesszen el minden, csak becsü­letem maradjon. Ez az ő tiszteletreméltó, nagy elvük. Ha egyes emberek ily féltékenyek jó hírnevükre, mennyivel több oka van a nem­zetnek, a hazának arra, hogy a tisztes hír­nevét meg ne hurcolja senki emberfia. Be ne sározza, meg ne tépdelje se itthon, se a haza határain túl, a külföldön ... Mert aki ezt teszi, nem méltó arra, hogy a nemzet kebelében éljen. Ne táplálkozzék az a hazai földből. Ne szíjjá a haza levegő­jét sem. A hazaáruló nem érdemli meg honját és nemzetének nevét. És mégis ... mégis mit kell szomorúan tapasztalnunk. Hogy mostanában, különösen egy idő óta oly könnyen, oly meggondolatlanul vé­tenek egyesek... és sokan ... a haza jó hir­neve ellen. Először csak lekicsinylik azt ami honi, ami hazai, ami nemzeti. Nem jó jel ez már. Az ilyen magyar útban van a hálátlanság télé. Az ilyen lélek már semmi megdöbbe­nést, sőt tartózkodást nem fog mutatni ab­ban sem, hogy bele vájja hálátlan fulánkját a nemzet, a haza jó hírnevébe, sőt becsüle­tébe is. Divattá kezd nálunk lenni, mindent le­kicsinyelni, amit itthon találunk, látunk és ta­lán még élvezünk is. Ha valaki az orrát be­üti a külföld egyik-másik országába vagy ki- kukkan, mint bekukkant egykor Bolond Istók Debrecenbe — már készen van ott az ide­genben és itthon is a lebecsmérléssel, az ázsiai állapotok kiszinezésével, sőt nyílt, egyenes hazugságokkal is. Hát hiszen nagy a szegénység, sok a tenni való, van szégyelni való is e hazában, annyi bizonyos. Am de régi közmondás és igaz közmon­dás, hogy csúnya madár az, amely saját fész­két piszkolja be. Vájjon nincs-e szegénység más orszá­gokban, más nemzeteknél is? Vájjon nincs-e mindenütt tenni való, de még szégyelni való is. Ismerjük mi is a külföld világ-városai­nak állapotát. Tudjuk, hogy mi van a fény, a pompa, a márványfalak közt. A csatornák­ban, a külvárosokban és ott ahol minden összefolyik és minden rohadásban van. Ada­taink vannak a legműveltebb városok sze­gény népeinek sorsáról. Mert szegények — az irás szavai szerint is — mindig lesznek velünk e bús földön. De más népek nem viszik a világ pi­acára az ő gyengeségüket, nem nagyítják a nyomor tényeit, nem hazudozzák tele a vi­lág újságait, mint teszik a magyar hazáról, a magvar nemzetről egvesek ... ma már sokan... önérzetes nemzeteket nem igy kell gyó­gyítani, nem ezzel a durva, embertelen esz­közökkel kell felébreszteni, talpra állítani és magakörül való utánnézésre bírni. Aki a nemzet, a haza hírnevét a külföld előtt minden kicsinységért piszkolja, becs­méreli, az olyan, mint a hálátlan ember, mely anyjának, szülejének folyton csak gyen­geségeit, hibáit teritgeti a világ elébe. És megfeledkezik arról, hogy mégis csak édes anyja, aki szülte, tisztálta. Hiszen ne legyünk vakok és elfogultak az iránt, ami nemzeti, magyar ... Ítéljük meg az igazságos, de méltányos embernek leiké­vel, gondolkozásával és becsületességével is, Akinek módjában volt és van külföldön szebbet és jobbat látni... az ne jöjjön haza azért, hogy itt lelketlen kritikájával, lekicsiny­lésével, sót becsmérléseivel feltűnési viszke- tegségének tápot adhasson. Jöjjön azért, hogy munkálkodjék és ja­vítson, buzdítson, a köz javára legyen. Akik pedig itthon ostorozzák és kímé­letlenül csúfjára járnak a nemzetnek ... azok valóban legnagyobb ellenségei a hazának. Mert legtöbbet árt nemzetünknek a meddő, elbizakodott és rendesen rejtett célú kritika. Az a kritika (megbirálás) mely nem mutat se újat, se gyógyulást... Csak az a célja hogy tépdesse, ölje a nemzet lélekje­lenlétét e nehéz időkben. Hogy aztán kiirtsa hitét és még el nem vesztett reménységét a jövő iránt is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom