Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-08-04 / 31. szám

244 MAGVAK FÖLDM1VELÓ Az ember — mint szálló ige tartja — meg­hajlik a föld és viz felé, mint akinek az orra vére folyik. Ha orrunk vérzik, sokan folyton mosogatják nagyon hideg vízzel az orrukat. Hololt arra kell törekedni, hogy a fejet mentői inkább hátra tartsuk. Makacsabb vérzésnél hideg borogatást kell tenni a fejre és nyakszirtre. Vagy az illető szippantson in­kább forró vizet az orrába.. Az is jó, ha betömi or- lyukait vaschlorid vattával. Néha a kar függőleges felemelése is segít. Az orr összeszoritását is ajánl­ják többen, azaz hogy zsebkendővel (tiszta legyen) 10—15 percig elzárjuk az orron keresztül közlekedő levegőt. Ha azonban vesszük észre, hogy nem akar az orrvérzés elállani, sőt a vér a torokban folyik, akkor siessünk orvoshoz. Sebesülés. Mi a teendő sebesülés esetén ? Tudnunk kell, hogy van vágott, szart, lőtt, ha­rapott seb és zuzódás. A sebszéleknél a legegyenletesebbek a vágott sebek. Azért gyógyul legkönnyebben, ha kellő bá­násmódban, kezelésben részesítjük. Jegyezzük itt meg, hogy minden sebnek első, legbiztosabb és nélkülözhetlen orvossága: a seb ki­tisztítása és azután tisztán való tartása. Balga és még veszélyes eljárás az tehát, hogy a sebre meszet vakarnak, pókhálót tesznek és min­denféle, még meg sem tisztított füveket, poros le­veleket tesznek. Első a seb kitisztítása. Azonnal — dezinficiáló, fertőtlenítő szerrel. Ilyenek: legközönségesebb a karbolsav 3—5 százalékos. Ami annyit jelent, hogy egy percent karbolhoz 3—5 percent vizet vegyí­tünk. Használható még e célra az ecetes viz és bor­szeszes viz is. A kimosott sebre karbolt teszünk és ezt ken­dővel, de tiszta, fehér kendővel lekötjük. Ha csak elkerülhetjük a sebet üjjainkkal ne érintsük. A sebet kötés nélkül nyitva ne hagyjuk, mert megfertőztethetik a levegőben levő bacilusok ik. A vérzések elállítása. Hogy állítsuk el a vérzéseket ? Mikor jő elő a vérzés? Ha akár mi okból (vágás, szúrás, hsrapás) akár mely véredény folyto­nosságban megszakad. De a vérzés előállhat belső okokból is. Legveszedelmesebb az ütőeres vérzés. Mert ha meg nem tudjuk szüntetni, rövid fél óra alatt el­vérzést, halált okozhat. Hogy az ütőérből jő a vér, azonnal felismer­hetjük, mert lüktetve ív alakban szökik fel a skár- lát piros vér. Okos emberek nem vesztik el lélekjelenetüket, de azonnal és minden zaj nélkül a mentéshez fognak. Elsőben is legyünk tisztában az ütőerek fek­vésével. Aztán a sebzett ütőér törzsét nyomjuk le hüvelykujjunkkal. De nem a seben alul, hanem a seb fölött. (Vagyis a szív felé eső részen.) Az ütőér vérzésének elállítása. Vájjon honnan nyugtassuk meg magunkat: megtaláltuk e a kellő helyet? Ezt onnan tudjuk meg: vájjon szűnik e a vér' zés, vagy nem ? Azért is addig kell tapogatva nyom­kodnunk, amig csak az ütőérre nem bukkanunk. Mit tegyünk, a vérzés még erre sem áll el f Vagy legalább csillapul? Nem marad egyéb hátra, mint az egész tagot (a seb fölött) szalaggal, vászoncsikkal, vagy szükség esetén kendővel erősen körülkötözni. A szalagot vagy kendőt többszörösen köritsük egymásfölibe. A kendőnél pedig szúrjunk botot a kendő és bőr közé s addig csavarjunk rajta, mig a vérzés el nem áll. Az előbbi esetben célszerű a szalagkötést jó hideg vízzel locsolgatni. Mert ezáltal még jobban összehuzódik. Fődolog a nyugalom és lélekjelenlét is. Ne ijesszük a szegény beteget. Ha vérvesztés folytán, kimerül a beteg, fektessük hanyatt (fej alacsonyan legyen). Mossuk meg arcát hideg vízzel és adjunk neki egy pohárka ó-bort. Meuter. vasárnap délután A zálogházban. A minapában igen jól töltöttem a vasárnap' délutánt az olvasókörben. Az örökké ifjú és meg­csontosodott falusi Dani bátyánk végre rávette ma­gát — én nem is tudom hány és hány év után — bement a megye székvárosába. Tehát városban, még pedig nagy városban volt. Ami bizony — te­kintve az ő kimozdithatatlanságát — nagy szó ám a mi kis eldugott fészkünkben, már mint közsé­günkben. Alig is vártuk, hogy haza érkezzék, és megje­lenjen közötünk az olvasókörben. Nagyon önzők vagyunk mi, számítottunk reá, hogy Dani bátyánk az ő jóizü előadásaival, tipikus tapasztalataival sze­rez nekünk egy kedélyes estét. Nem is csalódtunk. Egész kötetre való mondani valója volt Dani bátyánknak. Ömlött is belőle a szó, akár a folyton bugyogó forrásból. Nem is lehet azt mind ezen a helyen papírra tenni — bár nem lenne ám érdek­telen. Azért én csak azt irom le, mikor Dani bá­tyánk a zálogházban volt. A fiatalok ugyanis egyre-másra kérdeztek egy- egy mozzanat elmondása után, hogy hát: — Hol volt még, Dani bátyánk? — Hát öcsém, ha akarjátok tudni — a zálog- házban. Nagy meglepetés következett erre. Egyesek fel­ugráltak és Dani bátyánk közvetlen közelébe igye­keztek jutni. — No csak meg ne ijedjenek — szólott en­gedve a negyvennyolcas hangból az öreg, — ügy történt a dolog, hogy a városba menvén, komám Kristóf, nagyon nekem esett, hogy látogatnám meg az ő fiát, aki kereskedelmi iskolát végzett és aki­nek most elég kövér fizetést adnak a zálogházi könyvelésért. — Mindjárt tudtuk — kötekedtek a fiuk — mert máskülönben Trézsi asszony... — Elájult lészen, ugy-e bár? — Valami más is történhetett volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom