Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-06-30 / 26. szám
204 MAGYAH FÖLDMIVELŐ a világverő Attilláé volt. Meg aztán... hiszen Zalán már el is ismerte ezt. Miért küldött volna nekem a korsóban Duna vizet és Alpár mezejéről ősi fűvet... ha nem azért, mert ez a föld engem illet. Zalán hallani sem akarta ezt a szóbeszédet. Árpád tehát most már látta, hogy elérkezett az idő, mikor döntő ütközetre kell vezetnie népét. ... Alpár mezején találkoznak a magyarok Zalán seregével. Megszólal a harci kürt. Mint fergeteg csap a vitéz magyar sereg az ellenségre. Árpád győz. A magyarok hatalmukba veszik az ősi földet. És mennek, szállnak tovább... íöld- ről-földre... hegvről-hegyre, folyóról-folyóig. A győztes nép most már a Dunától keletnek lakó népeket is meghódította. Bodnár Gáspár. isbieretek-tAra. A japán házasélet. A japán fölfogás szerint szolga az urának, gyermek a szülőnek, feleség a férjnek és alattvaló az uralkodónak föltétien hódolattal és engedelmességgel tartozik. Ezért a gyermeket már legfiatalabb korától kezdve engedelmességre szoktatják. Különösen a leányok nevelésénél fordítanak rá nagy gondot, mivel később házaséletében nemcsak a férjnek, hanem az anyósnak is alárendeltjei lesznek. E nélkül nem boldogulhatnának, mert japián szokás szerint minden gyermek házasságáig a szülői házban marad, a fiuk még a házasságuk után is. Mivel a japán anyós néha ugyanazzal a jó tulajdonságokkal van fölruházva, amellyel más országok anyósai is ékeskednek, igen gyakran megtörténik, hogy az ő hibájukból nem a legzavartalanabb életben élnek együtt. De az ország szokása szerint mindig az anyósnak van igaza a menyével szemben. A menynek anyósa iránt való engedetlen- j sége házasságbontó válóok és legnagyobb szégyene az ősöknek, úgy, hogy az ilyen okból elvált asszonyt, a szülő is kitagadja házából és családjából. Éppen ezért nagyon szükséges, hogy a fiatal asszony már korán hozzászokjék a föltétien engedelmességhez, hogy később saját meggyőződéséből vesse magát alá mindenben az anyós akaratának. Ha ezt megtudja cselekedni, akkor a férjtől követelt engedelmesség ezenkívül igen könnyű és kellemes kötelessége lesz. A japán házassági viszonyok igen kedvezők, mivel a japán a férji tekintély és méltóságot a legnagyobb földi jónak tartja. Főképpen azért házasodik, mert gyermekkora óta arra oktatják, hogy legnagyobb kötelessége az ősök tiszteletének folytatását a jövő nemzedékben biztosítani. A menyasszony műveltségére vagy vagyoni helyzetére nincs különös tekintettel a japán vőlegény, a fő az, hogy a leány, akit feleségül vesz, egészséges legyen és egészséges családból származzék, kiváló lelki tulajdonság, a szív jósága, a gondolkodás nemessége, eltérő vallásos meggyőződés, mind mellékes neki. A hozomány már azért sem fontos a házasságkötésnél, mivel ez ideig Japánországban a ruházkodás és az élelmezés szükséglete igen szerény méretű. A lakáskérdés pedig, nem okoz nagyobb gondot, mivel a gyermekek; együtt maradnak a szülőkkel. Mind ez nagyban előmozdítja a korai egybekelést, úgy, hogy a férj néha alig töltötte be a tizenötödik életévét, mikor a gyermekleányt feleségül vette. Ezen a helytelenségen úgy segített a törvény, hogy megszabta a férfi és nő korát, amelyben házasságot köthetnek. A férfi legkisebb kora tizenhét esztendő, a leányé tizenöt. A szemérmetesség és szűziesség a külföld téves fölfogása ellenére a japán leány legnagyobb kincse. Hogy ezt kellően megvédjék, azt kívánja a szokás, hogy a leány és fiú ne legyen együtt, egy helyiségben, ha a hetedik életévüket betöltötték. Alkalom szerelmet szül — mondják a japánok, — s ezért a fiatalok érintkezését, a hol csak lehet, megakadályozzák. A fiatal leánynak otthon van a helye és ha kimegy az utcára, mindig mellette van a kisérőnője. Azonkívül a családdal való folytonos együttlét már magában is gátolja a titokzatos, mindenféle összejöveteleket férfi és nő között. Az európai táncot tisztességtelennek tartják és a világért sem táncolnák. Ha a sok óvatosság ellenére a leány mégis letévedne az erény útjáról, ez reá nézve a legnagyobb szerencsétlenséget jelentené. Az ilyen vétek után csak a szégyenletes, midenkilől megvetett életpálya maradna előtte nyitva. Az az egy bizonyos, hogy a japán a menyasszonyi erényességét a szépsége fölé helyezi. Ez pedig nagy szó a japán erősen kifejlődött szépségérzékénél, amely a szép asszonyban az emberiség virágát látja. A menyasszonyt nem a vőlegény, hanem a szülei választják. A vőlegény igen sokszor nem is ismeri az esküvő napjáig a menyasszonyát. A szerelem európai fölfogás szerint a japán házasságkötésnél nem játszik szerepet. Aki azonban azt hiszi, hogy e miatt a japán házasélcte nem boldog, az téved. A férfinak, mint az erősebb félnek, kötelessége a feleségével gyöngéden és szeretettel bánni. Hogy valaha tettlegesen vagy goromba szóval megbántaná gyermekei anyját, az hallatlan dolog volna és a közmegvetésnek tenné ki a bántalmazol A gyermeknevelésben és háztartásban teljesen szabad kezet enged a férj az asszonynak. Az asszony pedig teljesen hitvesi és anyai kötelességeinek szenteli életét. De azért az asszony nem érzi magát a férj rabszolgájának, sőt igen jól érti azt a mesterséget, hogy a nagy engedelmesség leple alatt, hogyan érvényesítse a saját akaratát a férjével szemben legjobban. Az európai gyakran azt véli, hogy a japán házasság nem lehet boldog, mivel az ember sohasem látja a fiatal házaspárt karöltve vagy egymással csókolózni. Japánországban a szeretetnek ilyen módon való nyilvánítása igen illetlen dolog volna. Ellenben a nyilvános helyen, idegenek előtt, a gyermeknek nyújtott anyai kebel megszokott látványosság, amelyben senki sem találna megbotránkozni valót. A házasságtörés Japánországban az asszony részéről ismeretlen. A hitvesi hűség nála oly természetes, hogy a férj halála után inkább örök özvegységben marad, mintsem más férfié legyen. Legalább pár évvel ezelőtt még az özvegy újból való féijhez- menése a legnagyobb ritkaság volt. A házaséletbe
