Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-06-23 / 25. szám
MAGYAR FÖLÖM ÍVELŐ 199 öltözött. Ruhája bő volt és prémes. Otthon a sátrakban pihent és nagyon szerette a mesét és dalt. Órákig elhallgatta. De ha lóra ült és különösen ha harcba ment, szállt, mint a vihar. És ha ellenséget találtak, nvilazni kezdették. Mikor pedig látták, hogy az ellenséget már megzavarták: — Haj, haj — kiáltással törtek reája és szétzavarták. Gyakran megfutamodtak. De csak azért, hogy az ellenséget maguk után csalják. Mikor aztán ez sikerült: visszafordultak és nemcsak üldözték, de tönkre is tették. Tovább is lesz,' mondjam még ? Bodnár Gáspár. KISGAZDA. Bálint gazda a gazdák Múzeumában. — Espán ur, sok minden jót és szépet olvastam én most az úgynevezett »Mezőgazdasági múzeuméról. — Bizony, arról érdemes ám olvasni. De még érdemesebb dolgot cselekednénk, ha felvándorolhatnánk a fővárosba. Meg kellene bizony ismerkedni a gazdák múzeumánál. Mert igy lehet ám nevezni ezt az uj múzeumot. — Mond valamit espán ur. Észbe is veszem és megbeszéljük gazdatársaimmal. Ugv történt. Mi megbeszéltük a dolgot és össze- szedelőzködtünk vagy tizen. Elindultunk a fővárosba és felkerestük a gazdák múzeumát. De hát, hogy ennek is elejébe kerüljünk, elmondom bevezetéskép: mit beszélt nekünk elöljáróba ami derék espánunk. — Barátaim, úgymond, a muzeum nem más, mint gyűjtemények tára a nagy múltakból, és a folyó jelen időkből is. A múzeumok az emberi művelődés valóságos műhelyei. A múzeumok igen — valóságos műhelyek és a könyvek, a tárgyak szerszámok. A múzeumokban megtalálhatjuk a legrégibb kornak és embereknek műveit. Alkotásait, képeit, írásait, fegyvereit, könyveit. — Ott láthatjuk a legeslegrégibb kor állatjait, növényeit, ásványait. De a jelen korét is. És pedig olyan vidékekről, országokról, hegyekről, ahova csak egy-egy halandó juthatott el körünkből, miközülünk. És ahova mi talán sohasem juthatnánk el és igy soha nem is láthatnók azokat a dolgokat. Már pedig igen érdekes és művelődésünkre, tudásunkra nagyon fontos dolgok ezek. Hogy éltek réges régen ezer és tízezer esztendőkkel ezelőtt az emberek. Milyenek voltak az ő munkájuk, foglalkozásuk. Milyen volt a művészet, a könyv, az irás. Egyszóval maga az élet. És hogy haladt az emberiség fokról-fokra. A gazdák múzeuma is valóságos műhely. Valóságos kis természet a nagy természetben. Hogy gazdálkodtak régen? Milyenek voltak a gazdasági eszközök. Hogy fejlődtek állatok, növények. Hogy fejlődött maga a gazdálkodás, különösen Magyar- országban. Mert ami gazdasági múzeumunk különösen annak tükre, képe, hogy mindent közvetlenül és világosan meglásson benne az ember, ami Magyar- ország mezőgazdaságára vonatkozik. — El képzelhető tehát mily érdeklődéssel vártuk mi, hogy a városligeti Széchenyi szigeten álló gyönyörű épület csoportba juthassunk. Mert itt van az a rengeteg sok látni való felhalmozva, aminek értékéről mondhatjuk már most, hogy millió koronákban még ki sem fejezhető. Nos hát ott vagyunk. Menjünk sorba, ne hogy össze-vissza kuszálódjék előttünk minden. Menjünk először ha belépünk jobb kéz felé. Itt mindjárt különböző térképekre akadunk. Ezek valóságos kimutatások arról, hogy mint fejlődtek ami gazdasági célok szolgálatában álló intézményeink. Mint foglaltak lépésről-lépésre tért ami szövetkezeteink. A másik oldalra fordulva : ott találjuk a talaj, (föld) vizsgálatainak eredményét képekben. Előttünk áll hazánk földjének, talajának minősége valóságos kimutatásokba. Most a buzaleremhez értünk. De erről már csak legközelebb. /Jikszi mi ÚJSÁG? Az újságban van . . . Kezd elmtilni az az idő, mikor valaki tovább adott hírének hitelességét azzal erősítette, hogy: — Az újságban van . . . — Az újságból olvastam. Az újságok már oly alaposan elvesztették hitelüket, hogy ma már szálló igeként röpkéd a levegőben : — Az újságban van ? Akkor bizonyosan megcáfolják. Az újságok napról-napra flllentenek. Hát tisztelet a kivételeknek, de bizonyos, hogy ami újságaink úgy el-elhajitják a sulykot, hogy no. És sokszor szándékosan. Egész élvezettel találnak ki sokszor meséket, miknek semmi, vagy alig valami alapjuk van. Aztán a maguk módjuk szerint színezik, pingálják. Itt van legközelebb a Zsoldics Mihály meg kegy elmezése. Ez a szerencsétlen juhász áldozata volt Papp Bélának, akit annak idejében Szatmáron felakasztottak. Rettenetes bűne volt, hogy vérszerint való vérét, testvérét Zsoldiccsal megölette, hogy öccse vagyonához juthasson, Papp Béla kötélre, Zsoldics pedig Illavárra, életfogytiglan tartó börtönre került. Sajnálta mindenki a szerencsétlen juhász embert, akit itallal, Ígérettel vett reá az állatember — Papp Béla a gyilkosságra. De az igazságszolgáltatásnak meg van a maga joga, útja és megváltozhatlansága. Jött most a koronázási jubileum. Királyi kegyelemről Írtak az újságok. Voltak is megkegyelmezések. Ám az újságok kegyelmet adtak a szerencsétlen juhásznak, Zsoldicsnak is. Ők tudták a királyi elhatározást. Ők látták a" jelenetet, mikor a kegyelmet Zsoldicsnak kihirdették Illaván. Zsoldics nem akarta hinni. Zsoldics sirva fakadt. . . Zsoldics megtakarított néhány száz koronájával (ennyit takarított volna meg Illaván a rab munkából) már otthon is van . . . övéi közt Szatmárvármegyében. Az egész ország tudja már tehát, hogy Zsoldics kegyelmet kapott. A hírlapokból tudta meg Zsoldics családja is. Szegény sirdogáló felesége és árván maradt gyermekei a szatmári vonatnál napról-napra epedve várja hát a férjet, az apát... Aki csak nem jön. Nem akar jönni. Mert nem jöhet. A várakozók tehát Tankóczy Gyula szatmári főkapitányhoz fordultak, mi történhetett, hogy a várva-várt férj, apa nem jön. A főkapitány tehát nyomban az illavai fegyház igazgatóságához sürgönyözött: hogy hát mi van Zsoldicscsal, hogy nem jön. A válasz csakhamar megérkezett. Zsoldics nem jöhet, mert kegyelmet nem kapott. Az újságok tehát megint alaptalan hirt kovácsoltak. Dikszi. —- Erzsébet királynénk egy verse. Ismeretes, hogy boldogtalan nagyasszonyunk mennyire kedvelte
