Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-20 / 3. szám
MAÜYAK FÖLDM1VELÓ 20 akár szakmánybán a ligeti akácosból fát vágnak. Ámde — mint az ma már teljesen világos lett — az ófehértói munkás szövetségtől minden munkától eltiltva lettek, a munkát meg se’ kezdették. Később pedig az eddigi 2 korona 40 fillér ölfa vágás dij és az ágfa harmada helyett 5 koronát követeltek. Ez már olyan tulhajtás, melyről a magyar azt szokta mondani, hogy nem akarásnak nyögés a vége. Az uradalom ilyen szélsőségekbe bele nem menvén, a felajánlott munkát máig sem fogadták el. Töltik tehát a telet —>■ e kereset nélkül. Hát ez dolgozni akarás? Itt van továbbá az aratási szerződés ügye. Tudom, hogy az ófehértói nép igen szegény. De arról is meggyőződtem, hogy ennek nagy mértékben ők maguk az okai. Mert igazán kivétellel korhelyek, és ki kell mondanom nem valami hires munkaszeretők. Az uradalom a nép érdekében minden lehetőt meg tesz. Egész évben munkával látja el — mert télen is dolgoztatnak az erdőben. És mégis ők a leghálátlanabbak. Ezt kimutatták az 1897—8. mozgalmuk alatt és most a jelenben is. Dacára annak, hogy szegények, keresni nem akartak, hanem hagyják, hogy ezt a nem megvetendő keresetet vigyék el a szomszéd községek. Aratási szerződést sem akarnak kötni. Illetőleg akarnának, de csak a központból jött hires aratási szerződési minta szerint, melyről az egész ország gazda közönsége kimondotta, hogy teljesithetlen. Én haladékot adtam nekik január 15-ig... Ha addig nem jönnek, kénytelen leszünk idegen munkásokat fogadni. Pedig mikor az uradalmat 1882-ben átvettem, felvidéki tótok arattak. Nemsokára intézkedtem, hogy ők arassanak. 22 esztendeje, hogy békében, egyetértésben voltunk. Sőt a keperészüket saját terményem előtt csépeltettem el mindig nekik és vitettem házukhoz, portájukra. íme most már ez a békés viszony széttépetik, lehet, hogy talán örökre. Mert úgy látszik itt csak ez a cél. Hiszen Isten látja a lelkemet, hogy én elmegyek az önfeláldozásig, és addig, mig a munkás méltó az ő bérére ... de zsarolási kísérletek előtt meghajolni nem fogok. A földmunkás-szövetség kockára teszi ennek a népnek sorsát. Oda fogja vinni, hogy ez a nép elesik minden munkától, jótéteménytől. Nem fog kapni feles földet, aratni sem fognak 1907. évben. Azért ez alkalommal is figyelmeztetem szeretettel ezt a népet, hogy mily rossz tanácsot kapnak ők azon cilinderes apostoloktól, akik a fővárosból jőve — csoportokba szedte a munkásokat, hogy az ujjaikon forgassák és úgy kezeljék, mint a bábokat. Persze jó pénzért. Gondolják meg, mily bajok származhatnak ebből a rossz tanácsból. És ha bajban lesznek, éhezni fognak... az a tanácsadó sehol sem lesz található... A nép magára lesz hagyatva. Igaz, tudom, hogy az élet megdrágult. De e drágulás nemcsak a népet sújtja. A gazdát is érinti ez. Mindazonáltal én a méltányosság, az igazságosság előtt mindig meghajlottam. Meghajlok most is, egész addig... ahol már aztán a terrorizmus, a lel- ketlenség kezdődik. Mikép bízzak abban a népben, mely sok minden jóról megfeledkezik és hálául — becsap. Ami a levélben foglalt panaszokat, illetőleg vádakat illeti, arra nézve lelkiismeretes gonddal utánanéztem és szigorú vizsgálatot tartottam. Csodálkozom, hogy csak most állanak elő ezzel a panaszszal. Ha a panaszszal előbb jönnek hozzám, azonnal intézkedtem volna. Hiszen tudja mindenki Ófehértón, hogy ha valaki engem akár szóval vagy írásban felkeres — felkereshet minden ember — és ha igaza van igazságot fog kapni bárkivel szemben. Már rég megkapták volna — a fát is. Az ezen esetről felvett jegyzőkönyv arról tesz bizonyságot, hogy az illetők aratási fájukat nem sürgették és pedig azért, mert a tömegesebb erdő letárolások folytán jobb fához óhajtottak jutni. Az osztozkodás is könnyebben ment volna igy. Azt, hogy ez a fa az intézőség részéről már és annak idejében ki nem adatott, helytelenítem. Ezt ki is fejezem. Bár igaz, hogy az ispán felszólította az illető arató-csoportot, hogy a ligeti akácosból járandóságukat vegyék ki. De gondoskodni kellett volna, hogy ez meg is történjék. Ami a Tisza András esetét illeti, arról a következőkben válaszolhatok. Tisza András mint szegény és leégett ember felés földet kapott. Az ő kérelmére kapta és saját jó szántából a 4 hold feles után megajánlott 8 napi napszámot (9 kor. 60 fillér értékban) ajánlott meg. Ahelyett azonban, hogy otthon dolgozott volna könyöradományok gyűjtésére vállalkozott. Két munkabíró fia is jó napszámot keresett, még részletekben sem akart megfelelni kötelezettségének. Ezért tartotta vissza az ispán a 960 cső tengerit azon megjegyzéssel, hogy ha kötelességének eleget tesz, visszakapja. E köte lesség elvállalására senki sem kényszeritette, ő maga igy kérelmezte, igy ez kölcsönös megegyezés tárgya és nem robot. Aki kötelességét nem teljesiti, szavának nem áll — azt már csak a példa miatt is rendre kell utasítani. A többiek miatt is, kik kötelességüknek híven megfeleltek. Végre az uradalom erdésze Mack Alajos kinyilvánítja, hogy a puska-fogás vádja alaptalan rágalom és rosszakaratú feljelentés. A nála volt aratók nem józan állapotban és gorombáskodva viselték magukat, mire felindulva, viselkedésükhöz mérten a szobából kiutasította őket. íme tehát ezek lennének a bajok összeségei, melyet minden bizonnyal szorgosan keresve és kutatva felhozni tudnak. Hát helytelenítem azt ami helytelen, de nem találom olyanoknak, melyek forrásai lehetnek egy 22 éves bizalomnak, békés egyetértésnek megbontására. És ez nekem annál jobban fáj, mert a hálátlanságot tartom nem csak a népnél, de minden embernél a legnagyobb bűnök egyikének. Akiről ugyanis elmondják, hogy hálátlan: arról minden rosszat elmondottak. Tudván azonban, hogy nem élünk a háláda- tosság korszakában, hálát nem kívánok. Csak józan belátást és annak felismerését, hogy a népnek rossz tanácsadója az, aki izgatja, aki kockára teszi a családok, a szegény gyermekek sorsát. Aki egyszóval félrevezeti a népet. És a félrevezetéssel... teljesen koldussá is teheti.
