Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-05-26 / 21. szám
166 MAGYAR FÖLDMIVELŐ der, len. cirok, komló és dohánynál. Ez utóbbi kiül- | tetése megkezdődött. A takarmánynövényekre az eső szintén nagyon jó hatással lehet még, amennyiben a szárazság és hőség miatt többnyire visszamaradt a fü növésében. Szőlő különösen szépen ösz- szeszedte magát, jól gyarapodik. A gyümölcsfák is jól virágozlak, csakhogy igen sok hernyó és cserebogár mutatkozik a fákon. Permetezésről. A múlt esztendőben a peronosz- pora az országban sok kárt tett. Nem lehet csodálni, ha azért az idén úgyszólván erősen készülődnek a szőlősgazdák a baj elhárítására. A terméskilátások egyelőre nem valami fényesek, azért is minden lehetőt el kell követni, hogy a kilátásban levő termés a peronosporától megóvassék. Amellett a mostani hideg és nedves időjárás után el lehetünk rá készülve, hogy ez a legveszedelmesebb gombabetegség az idén ismét igen korán és ugyanoly mérvben fog fellépni, mint tavaly. A védekezés szabályai a következőkben foglalhatók össze: 1. A permetezés csak akkor hatásos, ha a gomba fellépéséi megelőzi, azért is sietni kell a fiatal hajtásokat rézperme segít- j ségével minden fertőzés ellen biztosítani. 2. Kedvezőtlen időjárás mellett minden legcsekélyebb tiszta I időt ki kell használni, ami csak úgy lehetséges, ha jóformán lesben állunk permetező-gépeinkkel és ha egy pár óráig szünetel az eső, rögtön munkához láttunk. Ha az esős időjárás hetekig tart, úgy még esőben is meg kell kezdenünk a locsolást, mert ha a perméből kevés marad is a lombon, mégis csak nyújt bizonyos védelmet. 3. Ha peronospora fellép, úgy — tekintet nélkül arra, mikor permeteztünk utoljára — azonnal ismételni kell a permetezést, különös tekintettel a fürtök locsolására. 4. A permetezőoldatnak nem kell tulerősnek lennie, 2 százalékos oldat mindenkor elegendő. A fő az, hogy helyesen legyen elkészítve és hogy a levélzetet és fürtöket egyenletesen borítsa el a permet. 5. Kész ke- •verékek, melyeknél a kénsav közömbösítve van és melyeknél az oldat elkészítése néhány perc alatt megy végbe, különösen kedvezőtlen idő esetén feltétlenül előnyösebbek. Ilyenek beszerzésénél azonban ne forduljunk hangzatos reklám után, hanem csak feltétlenül megbízható forrásból szerezzük be az anyagot. 6. Az első permetezés, mely a legfontosabb és amúgy is legjutányosabb, akkor eszközlendő, hashajtások nagyobbja 20—26 cm. hosszúságot elért. A második locsolás három hét múlva kövesse az elsőt, a harmadikat mindjárt a virágzás után kell eszközölni. A negyedik permetezést hagyjuk arra az időre, ha a vesszők érése kezdetét vette. Ezen utolsó permetezés esetleg el is maradhat. 7. Rendes körülmények közt ez a három, illetve négy permetezés elegendő szokott lenni. De miután minden oly locsolás, melyet 24 órán belül erős zápor vagy 48 órán belül hosszas eső követ, a permetezés hatását lényegesen csökkenti, lehetőleg egy héten belül ismételni kell. Ily körülmények közt 5—6 permetezésre is lehet szükség. A sör történetéből. A sör élvezete az egyiptomi pa- pirusok adati szerint már több ezer esztendős: egyébiránt az egyiptomiak által élvezett szeszes italt csak annyiban nevezhetjük sörnek, amennyiben az is gabonafélékből és kölesből készült, de komló nélkül és nagyon kezdetleges módon. Ilyet élveztek a régi rómaiak dódra elnevezés alatt és a régi germánok Prisbus Rhetor tudósítása szerint, ilyet fogyasztottak Attila udvarában is a lakomán melyei szaba- jának és camumnak neveztek, sót Oláh Miklós tudósítása szerint az őt belgrádi útjában kísérő kunok útközben kölesből valami sörszerü italt főztek maguknak, s végül II. Lajos királyunk hagyatékában egyebek között számos söröshordó maradt vissza, jeléül, hogy a sörfőzést nem későn tanultuk el a németektől, de annak ismeretét jóformán Ázsiából hozták eleink, s azt a mostani hazában állandóan gyakorolták is. H Azi-A SSZON Y. A kis kacsák eledele. A kis kacsák eledelét összevágott csalán és kukorica-lisztből, később gyürüfü, töklevél, cickafarka, férfihüség vagy korpával meghintett salátalevélből készítjük. Mivel igen falánkak, naponta többször kell etetni. De egyszerre csak annyi takarmányt ketl eléjük szórni, a mit felesznek, a többit elkészítve hűvös helyen kell tartani, nehogy megposhadjon. Különösen óvni kell a kis kacsákat a fürdéstől, mindaddig, a mig az anyatollak teljesen ki nem jönnek. Mihelyst az anyatollak kezdenek ütközni, a zöld takarmány mellé kukoricadarát, másodosztályú búzát és zabot kell adni. Faluhelyeu a konyhák és szobákból a savós üvegekkel összefogott legyek, legkedvesebb eledelök. De ha ezekkel^ etetjük, legalább naponként kétszer ki kell a légyfogót üríteni, mert az állott megromlott legyektől megbetegszenek. Lóbogarat a melegágytól távol tartani. A lóbogarat a melegágytól, egy tapasztalt kertész állítása szerint úgy lehet távol tartani, ha a melegágyakhoz használt trágyához juhtrágvát is vegyitünk. A kotló tetvei ellen. Nagyon megkinozzák a kotlót a tetvek s gyakran épen ez az oka, hogy a tyuk nem jól ül. sőt a fészkét is otthagyja. Úgy tegyünk tehát, hogy a tyukfészek szalmáját hintsük meg jó bőven kénvirággal, nemkülönben a tyúknak hasát és szárnyaalját is. A férgek elűzése a virágcserépből. A különféle Térgek gyakran sok kárt tesznek a cserepes virágokban, miért is szükséges azokat onnan elűzni. Ez pedig úgy megy végbe, hogy a locsolásra használt vízbe egy kevés karbolsavat keverünk még pedig 1 literbe 2 — 3 cseppet. Többet nem szabad, mert igy a növényeknek is ártana, nem csak a férgeknek. MI ÚJSÁG? Ami a trónörökösnek rosszul esik . . . Mert hát mindent tudni akarnak azok az újságok. így például már kezdettől fogva hirelték, pletykálták... ' Mit? Hogy a trónörökös, már mint Ferenc Ferdi- nánd a magyarokkal szemben ellenszenvvel viseltetik. Magyarán annyit tesz ez, hogy nem szereti a magyar nemzetet. És terjedt a hir szájról szájra, már amint a rossz hírek terjedni szoktak sas, sebes szárnyakon. (Bezzeg a jó hir mankón camog.) Úgy terjedt, hogy már a nagyobb, sőt kisebb társaságokban, összejövetelekben is, ha Ferenc