Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-05-12 / 19. szám

146 MAGYAR FÖLDMIVELŐ kincsét, a legelőket, a közös legelőket telje­sen elhanyagolták, sőt elvonták, anélkül, hogy a következményekkel csak némileg is szá­moltak volna. A közös legelők — fájdalom — köztu­domásúlag nagyon megfogytak hazánkban. Hej, azok a hetvenes évek! És nyolcvanasak is. Ekkor ugyanis nagyon sok legelőt felosz­tottak. Ez még magában véve nem volt volna végzetes csapás, ha legalább a megle­vőket kellőleg gondozzák és a törvény ol­talma alá helyezik. Mert még mindig volt és van belőlük egy nehány millió hold. Mikor a földmivelési kormányzat észre­vette a bajt, sietett segíteni is azon. De már talán késő volt arra, hogy az előbbi ballé­pések mérges fogait kihúzza. Ki is húzhatta volna, ugy-ahogy, ha az 1894 évi XII. t.-c. mezőgazdasági rendelete.it szigorúan végrehajtják. De hiába. Ezzel a törvénnyel is ugv jártunk, mint sok mással. Papiroson maradt. Csak kevés helyen hajtot­ták végre. így aztán nem is csuda, ha következ­ményeit keservesen érezzük. Múlt alkalommal már érintettük, hogy Darányi miniszter e bajnak is véget akar vetni. Rendelettel, de íőleg cselekvéssel. A rendelet értelmében meg kell állapí­tani, hogy a közös legelőből kinek és mennyi része van ? Aztán szervezni a birtokosságot. Ez az előmunkálat lehetővé fogja tenni, hogy végre hozzáfogjunk a legelők feljaví­tásához. Még pedig úgy, hogy a legelők jö­vedelmét azok följavitására kell fordítani. Ha ez kevés, a birtokosok részarányos kive­téssel járuljanak a legelők megjavításához. Gondoskodás történik arról is, hogy a kisembereket ne lehessen kiszorítani, kihagyni a közös legelő használatától. Természetesen a közösen megállapított legelőbér fizetése mellett. A legfőbb dolog pedig, hogy a legelők megjavításában közreműködjék a szakérte­lem, az újabb gazdasági tudás. Mert nagy tévedés, hogy a takarmány­hiánynak, a legelők használhatatlanságának, kopárságának, kisülésének egyedül a vidék, égalj természete és az időjárás az oka. Oh nem! Az a legfőbb oka, hogy ez a közös kincsünk, a legelő szörnyen el van hanyagolva. Ha a legelőt kellő módon, ok­szerűen ápolják: akkor fogjuk csak látni, mily bűnös közöny tette lehetetlenné mar- hatenyeszetünket és ezzel hozta nyakunkra a majd végzetessé vállható gazdasági pan­gást, sőt válságot. Isten műve. Mikor Mirabeau — a nagy francia — haldoklott, szobája ablakához vitette magát s kinyittatta az ablakot. Kint épen kikeletre hajlott az idő. Az ébredő ter­mészet titkos erőáramlata őtet is megcsapta. Nézte . . . nézte a fakadó rügyeket. Egyszer csak mintha emberfejek ezrei fölött érezte volna isméi magát, mint egészséges korában, mikor varázsszavával százezrek lelke fölött uralkodott — s fölkiáltott : — És ti erre azt mondjátok, hogy nem az Isten műve '? 1 A kisdedek nevelésének első regulái. 1. A gyermek nevelése már csecsemő korában kezdődjék. Ha ezt nem teszi a szülő, a legelső lé­pésnél már elhibázta gyermeke nevelését. 2. Nagy hiba, ha gyermekeiteket mindig karon hordozzátok. 3. Ha a gyermek sir, ne próbáljátok minden­áron elcsititani. Keressétek mi az ő fájdalma, baja, de nyomban karba ne vegyétek. 4. Szoktassátok éjjeli nyugalomra. Három hó­napos korában már nem kell a csecsemőnek sem az éjjeli táplálék. Csak néhány éjjelen próbáljátok meg, azt mindig csendes lesz. 5. Mindig ugyanazon órában fektessétek le a gyermeket. Ha már nem szopik, rá kell szoktatni, hogy eledelét ülve és rendesen fogyassza. 6. Legyen a gyermeknek saját széke, pohara, evőkéje. Mindig egy és ugyanazon helyen üljünk vele és világért se szaladjunk, menjünk utána min­den falattal. 7. Tanítsátok meg, hogy kérjen a gyermek. Tegye össze kis kezecskéjét, ha valamit óhajt. 8. A gyermek jellemének első csillámlásait fi­gyeljétek meg. Ha haragos, indulatos, a feléje nyúj­tott kezeteket vagy játékot üti, tolja .... Ne hogy megcsókoljátok kis kezecskéit, de ne is korholjátok indulatosan. Nyugodtan, rendes, csendes hanghordo­zással, nehogy a haragos, indulatos szót megtanulja. 9. Korán ébresszétek szánalmát a szenvedők iránt. Adjon nagyobb testvérkéjének eledeléből. Még az állatok iránt való kiméletre is vezessétek rá. Madarak, kutya, macska kísérője ne legyen. 10. Ha növekedik, legyen egy fiókja, hol korán szokja meg: mindent rendben tartani. A legjobb minőségű háztartási és gazdasági cikkek, hamisítatlan jó Italok a legkedvezőbb árakon a fogyasztási szövetkezetek utján szerezhetők meg. A melyik faluban fogyasztási szövetkezetét akarnak létesíteni, a mozgalom kezde- ---------------------------------- ményezői forduljanak útbaigazításért a ---------------------------------­„H ANGYA“, a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő' Szövetkezetéhez, ■■ ---... 43 TT HD .A. 4? IE S T. ............................. (K ötelékéhez ma már több mint 600 fogyasztási szövetkezet tartozik, a melyek mind jó eredménynyel működnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom