Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-05-05 / 18. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 141 az utcáról az udvarba ne tévedhessen valami idegen jószág. Tolvajtól olt nem őrizkednek. Hanem húszezer korona egy csomóban, az már egészen más. Annak meg kell adni a tisztességet. Ajtót, ablakot lelakatoltak. Aki csak közeledett a falu háza felé, rákiabáltak, hogy mit keres ott? A strázsa vasvillát és puskát szegezett rá. Száz lépésnyi távolságból kellett megmondania, hogy van-e a bírótól passzusa? Mindjárt az első napon hire futott az egész hegyközben, hogy Készít a pénz akarja fölvetni, nem bírnak mit tenni vele, hát vasvillával ügyelnek reá. Hát nem akadtak mindjárt emberek, akik erre a hírre csupán azért mentek Keszibe, hogy lássák a pénz őrzését? Mindjárt délután öt idegen ember sörözött Mócl korcsmájában. Másnap, vasárnap, még több szomszédságbeli sörözgetett. Mócl aggódni kezdett, hogy nem lesz elég söre hétfőig. Nagyon habosán mérte tehát a poharakat. Vasárnap délután, amikor a rezes banda szokás szerint harsogva vonult keresztül a falun Mócl korcsmájához, megállt a községháza előtt; kis dob, nagy dob, réztányér olyan ünnepi zajt csinált, aminőt csak a katonai gyakorlatokon hallani. A sok réz- szei'szám egy polkát és egy hopszasszát játszott. Morgen Harl, a biró, a községi tarackból hármat lövetett. Mócl korcsmárosnak roppant tetszett, mikor a vendégei közt annyi idegent látott, akiket mind Keszi pénze hozott az ő korcsmájába. El is határozta, hogy a strázsáknak minden reggel, délben és este küld egv porció pálinkát. De a bírónak szeget ütött a fejébe, hogy idegenek jönnek-mennek. Mert a maga falujabelit ismeri, de a jövevények, ki tudja, mi járatban lehetnek. .Nagyon intette hát a strázsákat, hogy nyitva tartsák a szemüket. Éjjelre zsandárokat kért. A lakosság különben maga is őrizte a községházát. Ott őgyelgett körülötte. Éjjel is többen félbeszakították alvásukat, hogy meggyőződjenek az őrök éberségéről. Az első napon már népszerűséget szereztek az őrök. A második napon, mikor Mócl csakugyan érvényesítette nagylelkű elhatározását, többen meggondolandónak tartották, hogy száraz kenyérrel, avas szalonnával nem kellene-e megtraktálni a község éber fegyvereseit, de az asszonyok ezt haszontalan pocsékolásnak nyilvánították. Mindössze a városbeli két család, kiknek itt nyaralójuk volt, küldött az őröknek elemózsiát és dohányt. Úgy, hogy szinte kívánkoztak most már strázsának s büszkélkedett, aki ezt a tisztet már végezte. Reggel öt órakor, déli 12 órakor és esti 7 órakor váltották fel az őröket. Negyed órával előbb a kisbiró kidobolta faluszerte a bekövetkező őrváltást. Különös ünnepélyességgel ment ez végbe esti 7 órakor, mikor a csorda megérkezett már és a csordás a nagy réztrombitával fölötte előnyösen működött közre. Pertl Ausztira került a sor, hogy hétfőn este átvegye a vasvillát. Valósággal követelte, hogy őrizni állítsák, mert nagyon rosszat álmodott. Ausztival mindig nagyra voltak a keszi legények, mert egyszer három budaörsit szórt ki a korcsmából, ahol az idegen legények táncolni akartak. A budaörsieknél pedig nincs híresebb legény. A puskát Jákli vette a vállára, a majoros Reisz fia, aki épen most jött haza a fegyvergyakorlatról, s még mindig forrt benne a vitézség. Amikor már aludt mindenki, Pertl Auszti kiürítette a hosszú nyakú üvegecskéből Mócl pálinkáját. lekuporodott a fal tövébe, ölébe fektette a vasvillát, s eltökélte magában, hogy roppantul vigyázni fog. Egyszerre azt veszi eszébe, hogy Jáklinak is utána néz, akinek^az ajtót kell őrizni. Csöndesen arrább ment a kapuhoz. Jákli bent az udvarban a tornác alatt álldogált, háttal fordulva arra felé, mintha benézegetne a sötét ablakon keresztül a szobába, ahol a remek ládának kell lenni a féltett kincsesei. Majd meg a* szoba ajtajához ment Jákli és próbálta a kilincset. Pertl Ausztinak rögtön eszébe jutott, hogy rosszat álmodott. Felkerekedett tehát és a vasvilláját félelmesen föltartva, berohant az udvarra. Jákli rögtön hátrafordult és Ausztira fogta a puskát. ' — Halt! Ki vagy? — Hej, Jákli — kiabált Auszti — mindent megálmodtam. Rajta kaptalak ugy-e? — Te vagy, Auszti? — mond csillapodva Jákli. — Mit bolondozol, minek csinálsz lármát? Épen heverni akartam egyet, hát megnéztem, jól be van-e zárva az ajtó. Auszti azonban csak a rossz álmára gondolt, folytonosan lármázott és felébresztette a szomszédságot. A megriadt emberek rémült büszkeséggel hallották, hogy a pénzt el akarták rabolni. Ha nincs Pertl Ausztli, talán már pénz nincs. Jákli pedig az ajtó elé állt a puskával. Többé nem aludt senki a faluban s mikor hajnalban beindultak Budapestre a tejes kannákkal, az éjjeli esemény hírét is magukkal vitték. Ennek az éjjeli esetnek következtében a zsan- dárok táviratot küldtek a főszolgabírónak. Délután meg is érkezett ez és egyenesen a bíróhoz hajtatott — Micsoda bolond dolog az Hartl Fetter, hogy a pénzt vasvillával őriztetik?! — kérdezte haragosan a szolgabiró. — Hátha ellopta volna valaki. — Nem lehet az — felelte alázatosan és mély meggyőződéssel a biró. Legyen nyugodt nagyságos főszolgabíró ur, nem lehet. Jó helyen van. A falunak pedig büszkesége, hogy annyi pénz került a község ládájába, amennyi soha. Ez akkor történt, mikor én vagyok a biró, Leonhardt Perl! Mindig is nagy becsben fogják tartani azt a ládát, meg Leonhardt Perl emlékét. — A tatár vigye a ládátokat! — boszankodott tovább a szolgabiró. — Szerencse, te Fetter, hogy meg van a pénz. — Ketten strázsálják, az egyik puskával, — magyarázta tovább a biró, — és gyakran váltogatjuk őket, hogy ki ne fáradjanak. — Hát Fetter azt hiszi, két emberrel meg nem bírnak a rablók? A biró mosolygott nagy nyugalommal, jóizün lecsukta a szemét, forgatta kezében a kalapját s vontatott hangon szólt: — Hm. Nem ott van ám a pénz, ahol őrzik.
