Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-04-21 / 16. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

123

lag a Tisza balpartján (ezerre 3-52), legkevesebb a Duna jobbpartján 283). A halálozás aránya a Tisza balpartján (2 45) volt a legmagasabb, mig a legkedvezőbb arányszámot e tekintetben a Duna-Tisza köze (206) tünteti fel. A vármegyei törvényhatóságok közül legmagasabb volt a születési arány száma az anyaországban: Szilágynak (4 04), a társországokban pedig Szerémnek (490). Legalacsonyabb volt a születések aránya Liptó (249) és Turóc (254) vármegyékben. A városok közül a szélsőségeket egyrészt Szabadka (362), másrészt Temesvár (T76) képviselték. A halálozás legnagyobb mérvű volt Alsó-Fehér (3.08), Trencsén és Torda-Aranyos vármegyékben (299), a városok közül Pancsován (307) legkedvezőbb volt a halálozás aránya Brassó (T77) és Csong- rád (L80) vármegyékben, a városok közül Hódmezővásárhelyen és Kecskeméten (T64). A társországokban a szélsőségeket Verőce (2.40) és Belovár-Kőrös (T69) vármegyék képviselték. A természetes szaporodás legnagyobb volt Ugocsa (1*45) és Kolozs (144) vármegyékben; a társországokban pedig Szerém- megyében (153).

A magyar agrárszociálizmus.

Irta : Mailáth József gróf.

A mióta a törvénytelen kormány alatt Magyar- országon megkezdődött a mezőgazdasági munkások szervezkedése, a külföldi szociálisták feltűnően érdeklődnek a magyar viszonyok iránt. Ez az érdeklődés arra vezethető vissza, hogy bár az agrárkérdés megoldása a szociálizmusra nézve életkérdés, a külföldön a mezőgazdasággal foglalkozó osztály szervezése körül a szociálisták alig tudnak számottevő eredményt fölmutatni. S ime, most a magyar szociáldemokraták megoldották a kérdést, a mikor állítólag százezrével sikerült szervezni a mezőgazda- sági munkásokat. Ez az oka, hogy nemcsak a tájékozatlan külföldi szociálista sajtó foglalkozik a magyar agrárszociálizmussal, de foglalkoznak vele tudós nemzetgazdák és szociálpolitikusok is.

De vájjon igaz-e, a mit hiresztelnek ? Megoldották-e nálunk csakugyan az agrárszociálizmus nehéz kérdését? Százezer ember nagyon sok. De Magyarországon, hol a kereső népesség 25 százaléka napszámból él, 4 2 millió a férfi és T8 millió a női mezőgazdasági munkások száma, ezeknek az állítólagos százezer munkás csak 6 százaléka.

Ha nem több ennél a szervezett mezőgazdasági munkások száma, bár alig másfél év előtt még állami támogatásban is részesült a szervezkedés, akkor csak törpe kisebbségről van szó, mely nagy galibát aligha fog okozni. Annál kisebb jelentősége van pedig ennek az állítólagos szervezettségnek, minél bizonyosabb, hogy százezer nem is szociálista, dp száz sincs közöttük, a ki igazi szociáldemokrata.

Az agrárszociális szervezet tehát inkább csak afféle Potemkin-falu, melyet a magyarországi szociáldemokraták a külföldnek mutogatnak, melynek vászonfalain azonban könnyű átlátni, mert aki a viszonyokat ismeri, jól tudja, hogy a magyar mező- gazdasági munkás minden inkább csak nem szociálista ; annak a kollektivizmusról fogalma sincs, az földet akar, saját tulajdonul, az gazda akar lenni a

maga udvarán s nem kíván senkivel semmiféle közösséget. Elégedetlenkedő mezőgazdasági munkásaink gazdasági munkásaink gazdasági és társadalompolitikai fölfogása és a szociálistáké közt áthidalhatatlan ür tátong. A magyar mezőgazdasági munkást tehát szociálislának nevezni nem szabad.

Nézzük csak az úgynevezett helyi szakszervezetek működését. Miben áll ez? Mulatságok rendezésében, a pártadó beszedésében, izgató nyomtatványok terjesztésében. A tevékenységnek csak a kisebbik része bir jelentőséggel, s ez arra szorítkozik, hogy az aratósztrájkok alkalmával való állami beavatkozás ellen tüntessenek, s a szerződés-szegő munkások helyére küldött aratókat fenyegessék. Uj valamit csak a télen produkáltak: a kollektiv munkabérre vonatkozó követelést, amely a nagyrészt ipari munkásokból álló középponti vezetőség elméjében fogant meg, s bizonyította, hogy a vezetőknek a mezőgazdasági munka természetéről, az aratósztrájkkal járó kockázatról vagy nincs kellő fogalmuk, vagy pedig a mezőgazdasági munkásnép félrevezetése a céljuk.

Erre vall a középponti vezetőség által kidolgozott munkabér-tarifa is, melynek elfogadását úgy akarták kierőszakolni, hogy a munkásokat az aratószerződéseknek karácsony táján szokásos megkötésétől visszatartották. A gazdák természetesen, kiknek érdekük az, hogy ne idegen munkásokkal dolgoztassanak, elmentek a bérjavitás tekintetében a lehetőség legszélső határáig, s majdnem mindenütt sikerült a helybeli munkásokkal való megegyezés, és pedig kivétel nélkül a munkások javára, az eddiginél kedvezőbb föltételek mellett. Egyes gazdák pedig, a kik nem voltak képesek a munkásaikat a középponti tarifa aránytalanságairól meggyőzni, nem tehettek egyebet, mint azt, hogy idegen munkásokat alkalmaztak, vagy aratógépeket szereztek b£.

Már most azután a dolog úgy áll, hogy a gazdáknak van szerződésük minden izgatás mellett is; a szegény munkások egy része azonban reménytelenül néz az aratás elé s nem tudja, miből fog a télen megélni, hacsak a középponti vezetőség, mely bajba vitte, ki nem segíti.

Az aratógépek beszerzése sok munkásra nézve egyértelmű az aratás jövedelmező munkaalkalmának örökre való elveszítésével s hogy ezeket a szegény embereket mivel fogja kárpótolni a középponti vezetőség, azt végezzék el egymás között. De megbukott az az akció is, hogy a munkaadókat a szervezeten kívül álló munkások elbocsájlására kényszerítsék, bárha ezen a címen is sokáig tartózkodtak a szerződéskötéstől, sőt fenyegetésre is vetemedtek s ígérgették, hogy az illető munkás vagy munkaadó nyomtalanul el fog tűnni. így aztán nemcsak hogy célt nem értek, de sokan a szervezett munkásvezérek közül a felesföld kedvezését is elvesztették.

Eddig tehát valósággal úgy áll a helyzet, hogy a szervezett, igazabban félrevezetett mezőgazdasági munkások csatát vesztettek minden vonalon s ha ez az a siker, melynek külföldön hire jár, akkor csak a valótlanságok halmaza nőtt, mely rólunk idegenben hívőkre talál.

Mi fog történni aratás idején ? az természete-