Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1906-12-30 / 52. szám

Hétröl-hétre.

Az ünnepek. Karácsony üpnepét mély áhítattal és igaz érzéssel ülte meg a magyar nép. A keresztény Magyarország képét még nem sikerült teljesen eltorzítani. Még él a lelkekben atyáink hite és vallásossága. Megteltek templomaink hivő néppel. Felhangzott az ősi karácsonyi ének hangja. Ifjú, öreg egyaránt buzgósággal küldötte a szív hangjait a mennyekbe, hogy könnyebbülés legyen itt a földön a békés és jóakaraiu emberek közt. A józan gondolkodású embernek be is kell látnia, hogy Isten nélkül az ember éppen úgy nem élhet, mint levegő nélkül. A vallástalan ember legszerencsétlenebb ember — a világon. Ha hitünk nincs, ugyan mink van ? Mit érsz az élettel, gazdagsággal ? Miért küz- desz? Mit akarsz ezalatt a néhány év alatt a földön? Minden embernek, de főleg a munkás embernek a hit legjobb barátja. Ez nem hagy el sohasem. Még akkor is megmarad, mikor mindenki cserben hagyott és senkink sincs a világon. Hát miért bántják akkor a vallást, a hitet ? Miért akarják egyesek kiűzni a családokból az Istent ? Mert jól tudják, hogy hivő néppel nem lehet azt tenni, amit akarnak. Hivő népet bajosabb eltántorítani a hazától. a törvénytől, a tekintélytől, az emberségtől, a testvéri szeretettől.

Van is, nincs is ! Vasárnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslatunk van is — nincs is. Mert ami törvényünk e tekintetben van, arra valóban rámondhatjuk, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. Olyan természetű ugyanis e törvény, hogy ha a kereskedelmi minisztert jól megostromolja a kereskedő világ, hát szabadságában van a vasárnapi munkaszünetet felfüggeszteni. Az az kimondani, hogy most a törvény nem járja. Volt is a múltban annyi felfüggesztés, hogy na... Most azonban úgy látszik, egy kicsit más világ lesz. Kell is. Hiszen a zsidó bezzeg megtartja a maga szombatját. Hát csak a keresztények vasárnapja az, mely közprédává dobható. Akadt egy honatya, Samassa János, aki felszólalt a vasárnapi muukaszünet érdekében az országgyűlésen. Nyíltan megkérdezte a kormányt, hogy hát mi ieszen ezzel a törvénnyel? Meg a szabad kocsmározásokhal, mulatozásokkal? A kormányelnök nyomban kijelentette, hogy már foglalkozik e kérdéssel és oly intézkedéseket fog tenni, melyek a vasárnapi munkaszünetet szabályozza, illetőleg megteremti.

Ami újságunk — a tizedik esztendőbe

lép. Jelen számunk az utolsó a most legurult 1906. esztendőben. És ezzel ami újságunk belép a tizedik esztendőbe. Imhol egy évtizede, hogy megkezdettük a munkát a magyar nép javára, szellemi táplálására, üdvös, jóizü derűjének fenntartására és élesz- tésére. Ilyen munka terén tiz esztendő nem kicsiny- lendő idő, kivált mikor annyi akadállyal és sok, itt elő nem sorolható körülményekkel kellett megküzdeni. De megküzdöttünk. Ezt önérzettel, felemelt homlokkal mondhatjuk el. Isten és emberek előtt nyíltan beszélhetünk, hogy soha más szándékunk nem veit, mint népünk java. Erkölcsi és anyagi megerősítése. És védelmezése. E cél elérésére tüzbe vittük legjobb erőnket, amit csak Isten adni engedett. Soha nem támadtunk. Soha a népet nem bán- ‘ tottuk azért, mert félrevezették. Sőt annál nagyobb szeretettel, gonddal csüggtünk rajta. A nép belátását, józan gondolkodását céloztuk. Abban bíztunk. És mindig megkérdeztük önmagunktól és az előttünk levő körülményektől nagyon nehéz és félem- letes időkben: Vájjon a népnek mennyiben van igaza? Mert a nép igazában egy percig sem kételkedtünk. Az idő, az események fejlődése nekünk adott igazat. Mindig tartózkodtunk a véresszájuság- tól és csak arra igyekeztünk, hogy a nép okos, megengedett eszközökkel vívja ki az ő igazát. Ne ugor- jék keresztül tüskén-bokron. Tudja elválasztani az ő érdekét, igazát a romboló, esztelen törekvésektől és képtelen reményektől. Ez volt vezérelvünk és ez leszen ezután is. Tiz év alatt senkivel áldatlan harcunk nem volt, ami újságunk levelein hiábavaló kötekedéseket, veszekedéseket nem találhat az olvasó. Soha nem irtunk tudva nem igazat. Mindig megfontolva és körültekintve nyúltunk a napi kér-