Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-26 / 34. szám

278 MAGYAR FÖLDMIVELŐ zése volt szükséges hozzá. Rózsaszínű akta indult el az in­tézet igazgatóságától, melyben igazolták a leányzó jó ma­gaviseletét, mire a minisztérium kegyesen áldását és enge­délyét adta a nászra. A ritka esküvő az intézet kápolnájá­ban, a javítóban levő leányok jelenlétében folyt le. A meny­asszony az intézet durva ruháját a nászruhával cserélte fel s igazán örömkönyek közt hagyta el a sivár falakat, hogy a családi tűzhely melege mellett uj életet kezdjen. — A cséplőgépbe esett. Boné György batizi mezőőr 18 éves leánya Erzsi, Batizon cséplés közben vélet­lenül a cséplőgég dobjába esett. Amikor ezt az emberek észrevették, rögtön elállitották a gépet. De akkorára már levágta a gép a leány fél lábát a térdén alul. A leányt a kórházba szállították, hol a lábát amputálták a térdtől. A hatóság a vizsgálatot megindította. A gép a Kovásznay Zsigmond tulajdona volt. — Az öreg betyár. Hires betyár volt har­minc esztendővel ezelőtt Gömör vármegyében Szacskó József, betyárnéven Gyöngytyuk. Jól szervezett bandájával rettegésben tartotta az egész vidéket s nemcsak az ország­úton, hanem békés otthonában is rátört, a kinél pénzt sej­tett. Sokáig garázdálkodott és bujdosott a pandúr elől, de egyszer aztán mégis kézre került, akkor Illavára vitték és ott ült mostanáig. Nemrégen, hogy kiszabadult, újra kezdte a betyár életet. Lovat lopott a vásáron. Mikor a csendörök neszét vették, hogy az öreg betyár folytatja mesterségét, két hatalmas termetű ember fölkerekedett és kutatta a nyomát. Rá is akadtak, üldözték, de az öreg nem adta meg magát küzdelem nélkül. Visszafordult és tüzelni kezdett a csendőrökre. Meg is sebezte az egyiket, de mikor újra töl­tött, a másik csendőr rálótt és a fején találta. Az öreg be­tyár haldoklik, a csendőrt a losonci kórházban ápolják. a -i. Apró-hirek. Alkotmány A nagy világból. Perzsiában. A perzsa sah (fejedelem) elhatározta, hogy népének alkotmányt ad. Kép­viselőházat is fog összehívni. Perzsia nagy vömmel fogadta a sah elhatározását. Most már a török szultánon a sor, hogy birodalmában szintén alkotmányos élet legyen. — A török szultán különben szerencsésen felgyógyult. — Nagy földrengés. Szán Franciskó sorsára jutott a múlt héten Valparaizó, a délamerikai Chile állam egyik városa Nagy földrengés volt ott, mely a várost teljesen elpusztította. Tűzvész is támadt, mely emberáldozatot szedett. Mintegy 100 embert temetett a házak romjai alá. — Nyáron megfagyott. Lyonban megtörtént az a hihetetlen eset, hogy egy ember augusztus havában, rek- kenő kánikulai napon megfagyott. Eugéne Poulet, egy jég­gyárosnak a kocsisa belefeküdt a jegeskocsiba, hogy kissé lehűtse magát. A hirtelen hőfokváltozás azonban oly erős volt, hogy Poulet elájult s később teljesen megfagyott ta­gokkal akadtak rá. Azonnal kórházba vitték, de az orvo­soknak nincs reményük, hogy megmentsék. — Mérges tej. Madridban a minap több száz mérge­zési eset fordult elő a hamisított tej élvezete folytán. Na­gyon sokan életveszélyesen megbetegedtek. Bár a mentő- orvosokhoz igen sok más orvos is csatlakozott, nem tudtak megfelelni a reájuk várakozó sok munkának. Az utóbbi időben igen sok megbetegedés fordult hamisított élelmisze­rek élvezete folytán és ennek dacára a hatóság még min­dig igen lanyhán kezeli ezt a kérdést, sőt a már meglévő törvényt sem alkalmazza. Ebben a tekintetben, bár nálunk is sok élelmiszer-hamisítás fordul elő, mégis Madrid előtt vagyunk. _ A pillangók városa. így fogják nevezni ezentúl Lo ndont. Az angoloknak ugyanis egy igen költői gondola­tuk támadt. A londoni parkokba sok ezer pillangót telepí­tettek. Scarnboroughban kis farmot állapítottak lepkete­nyésztés céljából. A közönséges mezei lepkétől egészen a forró égaljak szinpompájában tündöklő pillangójáig minden lepkefajt tenyésztenek ezen a helyen. Körülbelül 20 ezer lepke vár arra, hogy szétereszszék őket a város különböző részeiben. Azonkívül tartalékban tartanak még 40 bábot is, ha kevés lenne a 20 ezer pillangó. Mily boldog London vá­ros. Ott még pillangókra is telik, mig a mi fővárosunk alig bírja rendben tartani pénzügyeit. JÍEVESSÜNKÜ! Őszintén megmondotta. Egy menyecske lép a-----i gyógyszertárba és igy szól a gyógyszerészhez: — Ugyan patikus ur legyen szives mán’ megmondani melyik a legszebb pirosító ? — A szerénység, felelt a patikus. 4* Kriminális ur. Benyit a falusi ember a fenyilö törvényszék egyik szobájába és kérdi: •— Ugyan kérem, hol találhatnék én itt valami kriminális urat ? * Biztos szállás. No nézze meg az ember, milyen bolondá tesz az a Marci! Panaszkodom neki, hogy milyen galibába vagyok; két év alatt harmadszor ér az a baj, hogy a házi gazdám felmondja a szállást s tova kell hurcolkodnom, s most már azt sem tudom, hova menjek ? Oh, tudok én olyan házat, a hol nem mondják fel minden évnegyedben a szállást, szól Marci nagy biztatólag; — sőt némely lakó három esztendeig is megmarad egy helyen. — Merre van az ? — hadd keressem fel. Felírja szépen az adreszt: »Nagyút ennyi meg ennyi szám« Én vágtatok ki, keresem a házszámokat sorban. Meg is találom. — Hát tudod mi van ott ‘? A fenyitő ház. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. Kath. kör. Biblia, a szent könyv neve. E szó Biblia idegen szó és azt fejezi ki, hogy több könyvből áll. de melyet egybefüztek, kötöttek. — Cs. L. gazda Homok. A buda- pestre utazó gazdáknak ajánljuk a következő gazdasági in­tézmények megtekintését. A Gazdasági Múzeumot, a Föld­tani Intézetet, a Központi Szőllészeti Kísérleti Állomást. Akármelyik rendőr útbaigazítja az embert, hogy miképpen találjon oda. — Szerencse fel! Névtelen leveleket számba nem veszünk. Osztálysorsjátékkal nem foglalkozunk. Azért — a papír kosár fenekére le. — Tanuld. Nem önnek való .pálya. — P—si kör. Egész kapóra jöttek a következő adatok. A magyar korona országainak összes polgári és katonai népességből az 1900-diki népszámláláskor 8,742.302 .vallotta magát magyarnak; legtöbb azután az oláh anyanyelvű 2,799.479, majd a német 2,135.181, a tót 2,019.641, a horvát 1,678.569, a szerb 1,052.180, a rutén 429.447 1900-ban a római katolikus vallás összes népességünkben 9,919.913 hívőt szám­lált, több mint a felét az egész lakosságnak. A görög kele­tiek száma, 2,815.713-at tett, a reformátusoké 2,441.142-t. Egy miliőn felül való hívője van még a görög szertartásu katolikusoknak 1,854.143 és az evangélikusoknak 1,288.942. A zsidók 851.378-an vannak, unitárius pedig 68.568. — Itthonmaradt olvasd. Az amerikai ügyekkel, illetőleg kivándo­rolt véreink csomóval mint tapasztalhatja külön rovatban és bőven foglalkozunk. A legapróbb részletekre azonban — nincs terünk. (r Ne mulassza el megrendelni, mert mig Manhattan nélkül 100 kg. Manhattan állattáp- por keverékkel hizlalva 387 kilót nyomott már a sertés. G-.a-»*' iá.. 7-52 Gazdák és tenyésztők kincse e táppor. A sertés szépen fejlődik, gyorsan nő és hamarább hí­zik, a tehén több és jobbminöségü tejet ad, a ló sok­kal erősebb lesz és súlyosabb terhet bir él, ezen jó tulajdonsága az összes szárnyas állatokra is kiterjed, ha ezek eleségébe naponta a világhírű Manhattan táp­porból csekély mennyiséget adagolunk; 5 kilónként is szállittatik olcsón 5 korona postautánvéttel, hogy minden egyes kisebb gazdának, egyáltalán tenyésztőnek is, kevesebb költséggel egyszerre beszerezhető legyen és ezzel azt is elérte, hogy mindig friss tápporral rendelkezik; utánrendelés kifogyta előtt egy pár nappal előbb tör­ténendő. Hasznos tanácsadó (azaz Utasitást) a háziálla­taink hizlalása és táplálásához, valamint ezek beteg­ségeikről és ettől való megóvhatásukról cimü minden gazdának nélkülözhetetlen, tanulságos könyvet minden rendeléshez ingyen mellékeljük, máskülönben 50 fdlér ár­ban meghozatható. 50 kiló 26 korona 100 kiló 50 korona Budapestrül vasú­ton szállítva. Megrendelési cim : Manhattan-Vállalat Buda- pest, VIIL, Bezerédi^tca 3. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁKON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom