Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-07-29 / 30. szám
244 MAGYAR FÖLDMIVELŐ szabadságot kedvelő serdülő ifjú megsejtvén atyja szándékát, köszön a kapufélfának, elszökik szülei házától. Faluról-falura, városról-városra megyen, vándorol egészen Pestig. Sok szenvedést, éhséget, nyomorúságot kell eltűrnie, de ő dacol minden nehézséggel, visszatérni fél szigorú atyjától, meg aztán lehetetlen is volna, pénz nélkül, ruhája lerongyolódott róla. Megyen» tovább, most már vágyai sólyom szárnyra ragadják. Egyszer Pesten amint éppen abban a vendéglőben tartózkodott, ahova édesatyja szokott szállani vásár alkalmával, — persze pénz nélkül, az öreg kontójára étkezett s pihentette utazásban elfáradt tagjait, még uj ruhát is vett magának, melyre a pénzt a vendéglőstől kérte, azt mondván, hogy édesapja majd visszafizeti — váratlanul betoppan az öreg. Volt is ekkor melege Sándornak. Azt se tudta, mit mondjon atyjának. Ijjed- tében csak pirult, sárgult, zöldült az arca. Az atyai büntetés elől innen is megszökött. Vándorlása közben ismét lerongyolódott ruhája. Barátai adtak neki egy-egy darab viseltes ruhát. Végre a sok nyomorúság, nélkülözés elkeserítette s beállt önként katonának. Abban az időben még kötéllel fogdosták katonának a legényeket, akit egyszer bele bujtattak a vitézi ruhába, annak ugyancsak meg kellett szenvednie a hazáért. Nem bocsátották el addig, mig bírta a dolgot. Sándornak sem fonták itt kolbászból a sövényt, sokat kellett dolgoznia. A rakoncátlan, szabadsághoz szokott dacos fejű ifjúnak nagyon rosszul esett a katonai fegyelem. Mikor őrségre állították, a faköpenyeget tele irta versekkel. Szabad óráiban, éjszaka mindig könyvekkel foglalatoskodott, művelte önmagát. Verseket Írogatott és küldött haza szüleinek. Mikor a lénungból vett garasos gyertya világánál a kaszárnya egyik szögletében olvasgatott, társai és a tisztek azzal bosszantották, hogy bizonyosan püspöknek készül. Ő nem törődött a gúnyolódó szavakkal, tovább olvasott és Írogatta a verseket. A gyenge testalkatú fiatal ember nem bírta sokáig a kemény dolgot. Beteg lett. Kórházba került, hol vért hányt. Végre a jószivü ezredorvos megkönyörült rajta, szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította. El is bocsátották. Egy évi szolgálat után Petőfi Sándor obsitos katona lett. Ekkor katona-ruhában, obsiltal elment Sopronba, ott beiratkozott az iskolába diáknak. Mikor a tanár megszóllitotta a katonaruha viseléséért, — t. i. abban járt az iskolába, mert más ruhája nem volt, — büszkén azt felelte: »Én ebben a ruhában szolgáltam hazámat, sokat szenvedtem benne, ezért nem restellek bármikor senki emberfia előtt ebben megjelenni.« Itt sem maradt sokáig. Beállt színésznek, de szórakozott lévén, szerepébe belezavarodott s szégyenében odahagyta a társulatot. Tovább vándorolt. Bejárta Magyarország nagy részét; megismerte, megszerette a népet. Ekkor már kezdett híressé válni, versei elterjedtek mindenfelé az országban. Akármerre ment, mindenütt szívesen fogadták és ünnepnek tartották azt a napot, mikor Petőfi Sándor megjelent közöttük. Ekkor már vége volt a nyomorúságnak, nélkülözésnek, de nem volt vége a vándorlásnak. Útra készen állt mindig. Vándorlása közben Szatmármegyében Erdődön megismerkedett Szendrey Júliával, az ottani tiszttartó leányával, kit feleségül vett s Koltón néhány évig boldogságban, nyugalomban éltek. Későbben Pestre költözött feleségével együtt. Itt érte őt a nagy idő 1848. Mikor tudomására jutott, hogy a haza veszélyben van, mint oly sokan, ő is odahagyta családját, szerető hitvesét, kicsiny gyermekét és egyik kezében lanttal, a másikban karddal védelmére kelt a rajongásig szeretett haza szent szabadságának. Sok csatában részt vett, bátran nézett szembe a halállal, vitézül harcolt. Érdemei elismeréséül Bem tábornok őrnagyi rangra emelte. A csaták öldöklő tűzében lelkesítette, lángra gyújtotta a csüggedő honfi sziveket, bátorságot öntött a félénkbe, erőt a gyengébe, harcképessé tette a sebesültet... és győztek!... Végre a segesvári nagy csatában (1849 jul. 31-én), ahol a hős Bem apó vitéz tábora legelső csatáját vesztette, az ő lánglelke is elvált oly sokat szenvedett, gyenge, beteges porsátorától. Petőfi Sándor, a magyar nemzet legeredetibb népköllője, dalos csalogánya, a szabadság, szerelem lánglelkü dalnoka — elesett. * Magyar nép! Holnap után (jul. 31-én) lesz 57 éve, hogy Petőfi Sándor, a lánglelkü magyar költő, a nép költője ki lehelte nemes lelkét. E napon az ország fővárosában és több más helyen, ahol egyesületek, társaságok vannak az ő nevéről elnevezve, melyek az ő eszméit magukévá tették, emlékünnepet rendeznek a nagy költő halálának évfordulóján. Hálás kegyelettel emlékszik meg e napon az egész ország magyar népe is a jeltelen, közös sírban nyugvó hős népköltőről. Hátrahagyott műveit élvezettel olvassuk, megtalálhatjuk a palotákban és az egyszerű kunyhókban is; ahol nem könyvben, ott a szívben... a szerető szív dobogásában... az arc mosolyában ... a szem ragyogásában... könyeiben... a lélek magasra törésében, nemes cselekedeteiben... a rab börtönében... és künn a nagy természetben is, mint az aranyszabadság békés otthonában. Ne feledjük el, jusson eszünkbe e napon, hogy Petőfi Sándor a miénk volt életében és miénk most is, mert az ő lelke, szelleme közöttünk van. Ő örök büszkeségünk, örök dicsőségünk lesz mindaddig, mig érző szivü magyart éltet az Úristen e kerek földön!...-Sí. F. A GAZDA TANÁCSADÓJA. Pályázat az adai földmivesiskolába. Az adai m. kir, földmivesiskola igazgatósága a folyó évi október hó 1-én kezdődő két éves tanfolyamán megüresedő öt állami ingyenes, négy magánalapit- ványos és hat fizetéses helyre pályázatot hirdet. A pályázni szándékozók a felvételi feltételek, nemkülönben a kérvények felszerelésére vonatkozó adatok iránt forduljanak szigeti Warga László igazgatóhoz Adára. Szölömunkás tanítás. Aki a szőlőmívelés minden csinja-binját meg akarja tanulni, kérje fölvételét az állami szőlőtelepen lévő munkástanitá- sokra. Ilyen telep van Kecskeméten (homoki szőlőkre), Paulis-Baracskán, Arad-Csálában, Zsámbékon (Pest
