Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-05-27 / 21. szám
MAGYAR FÖLÖM ÍVELŐ 171 — Meghiszem azt. Pók Mihály egyszersmind benyúlt a zsebébe, kivett egy ezüst, meg arany pénzt. Bőnye soha sem látott afféle pénzt. Persze mert Dárius király pénze. Bőnye álmélkodott, hitte is, nem is, amit hallott. Bevitte Pókot a kocsmába, bort fizetett neki és ösztökélte, hogy mondja el, hogyan is történt. Pók sokáig kérette magát és csak napok múlva kezdett beszédesebbé válni. — Hej sok pénzembe került a készülődés. Azért mentem oláh földre, mert hirét hallottam Fur- kucz Nasztáziának, — igv mesélt Pók Mihály. — Száz forintot kapargattam össze, annak a felét Fur- kucz Nasztáziának, a vén javas asszonynak adtam. Erre az szóba állt velem. Kristóf-imádságáért még ötven forintot követelt; de én csak harmincat adtam. Biz úgy ! — Ez tehát nyolcvan forint. Nem is sok — számitgatott Bőnye. — És kapott érte vagy kétezer forintot. — Olyan formán. Csakhogy nehezen ment az. Két esztendeig minden éjjel kétszer kellett elmondani Kristóf imádságát, hogy a gonosz lelkek elveszítsék fölöttünk a hatalmat. Azután a sok böjt! Még egyszer meg nem csinálnám! — De meg én! — kiáltott kitörve Bőnye. — Merre is lakik az a javasasszony ? — Meghalt már és a Gellérthegyen temették el, — füllentett Pók, s még a társa szemébe is nagy merészséggel nézett. — Hanem hát itt vagyok én. Tudja-e kelmed, hogy már három kincsásót próbálok ki ? — Ugyan kik azok ? — Ohó komám. Azt nem szabad elárulni. Ha megtudnák a szolgalelkek, rögtön szétszaggatnák. — - Tudja mit kelmed — suttogta Bőnye. — Én is adok ötven forintot az útbaigazításért. Azért a babonás rigmusért elég lesz tiz, vagy mondjuk tizenöt forint. — Akkor megcsalnám a többi hármat, akiknek negyven forintért írtam le. Azt sem szabad ám mutatni semmi halandó léleknek ! Bőnye Imre csakugyan fizetett, és jámbor ember kezdett lenni. Mert a földalati kincsről azt tartja a nép, hogy a sátán ásta el, még pedig azért, hogy odacsábítsa az embereket. Azt visszavenni a sátán körme közül, jámbor dolog és jámbor élettel kell rákészülni. Pók Mihály még arra is serkentette Bőnye gazdát, hogy olykor adjon egy pár garast a szegényeknek és árváknak is. A káromkodással is hagyjon föl. Bőnye uram, mikor a tavaszkor egyik éjfélkor lángot látott fölcsapni a mezőn, mindent elhitt. Vájjon volt-e Bőnye Imrének több tanítványa is, mint ő mondotta, nem tudni. De elég értelmes volt hozzá. A második év már a végéhez közeledett. Pók Mihály szépen kiszámította, hogy a jóltevő tündér mikor érkezik erre a tájékra, mert természetesen roppant sok a dolga. Beszállja az egész világot és a sátán őrizte pénzt maga osztja szét, mindig éjfélkor. Bőnye Imre nyári éjjelenkint mindig a méhes ben végezte a cerimóniákat. Már nem egyszer úgy tetszett neki, mintha suhogást hallana maga körül, mintha röpkedne valami. Pók Mihály egész határozottan mondta most már, hogy a tündér itt jár. Legyen készen Bőnye. Ideje is, mert Pók Mihály keservesen bőjtöltette. Hát az egyik éjfélkor a kertben piros láng csap föl, úgy, hogy a méhes olyan vörös lett tőle, mintha tüzes vasból való volna. Amint pedig újra elsötétült, egy fehérbe burkolt alak közeledett lassan. Lehetett az két öl magas is. Jókora marokkal osztogathat ez. — Borulj le, ember! — parancsolta a tündér. Bőnye gazda reszketve borult le. — Oh drága tündér, ha háromezer forintot adnál, boldog ember volnék. — Te haszontalan ember! Hát háromezer forintért hívtál te ide engem ? Azt hiszed, hogy én ilyen csekélységekért fáradozom ? Két esztendő alatt azért henyéltél, hogy én adjak neked háromezer forintot. Na hát nesze! — És a tündér egy suhogóval kezdte verni Bőnye Imrét. Ez a rémülettől nem bírta kinyitni a száját és nem merte fölemelni a fejét. Mikor már megszűnt a suhogó csapdosása, akkor is sokáig földre borulva maradt Bőnye. Aztán elkezdett jajgatni és kiabálni: »Elment, itt hagyott. Jaj mért nem is kértem többet a tündértől.« Még alig pitymallott, mikor rátört Pók Mihályra és sírva panaszkodott. — Szerencsétlen! —- mondta Pók Mihály mély megindulással. — Hogyan gondolhatta kend egy tündérről, hogy krajcárokban lehet vele beszélni, mint a boltos zsidóval. Óh ember, nagyon kikaptam. Most már elölről kezdem újra a készülődést. — Soha sem jön már az vissza kendhez. Nem lehet azzal alkudni. Pók Mihál}' abból is kivágta magát, hogy mért nem mondta meg előre mennyi a legkisebb pénz, amit kérni lehet. Szja arról nem szabad senkivel sem beszélgetni. — Eszerint hát kelmed sokkal többet kapott, mint kétezer forintot! — agvarkodott Bőnye. — Nem szabad azt bevallani Bőnye uram, — felelt ravasz hunyorgással Pók Mihály. MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁS-ÜGT. A mezei munkásokért. Régebb idő óta a mezei munkára szerződtetett munkások féláru vasúti menetjegyben részesültek, azaz arra a helyre, a hova elszerződtek, féláron utazhattak oda és vissza. Kossuth Ferenc most tervezetet dolgoztat ki olyan irányban, hogy a munkások ingyen utazhassanak szerződtetési helyre s csak mikor ott munkájukat elvégezve, pénzhez jutnak, akkor fizessék meg a menetjegyek félárát. Selyemfonó Békéscsabán. Darányi földmi- velésügyi miniszter értesítette Békés vármegye főispánját, hogy a selyemfonót Békéscsabán felálli- tandja. Az uj telep az élő vízcsatorna alsó zsilipjénél épül, az építéshez a napokban már hozzáfognak s a jövő évben megnyitják a fonógyárat. Mezőgazdasági gyár Szombathelyt. Szombathelyt mezőgazdasági gyárat alapítanak. Az alapítási tervezet alá most gyűjtik az aláírásokat és már eddig is számosán jelentkeztek. Az alapítandó részvénytársaság a NYolf és Szende-féle árpagyöngy- gyárat is átveszi.
