Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-29 / 17. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 137 Virágfakadás. (sz.) Imhol elérkezik május, a virágok hónapja. Gyönyörű szép zöld színbe öltözött az egész határ. A fák ágain a kertekben virágok fakadnak s illatoznak. Szorgalmas piciny méhecskék zsongása tölti be a friss virágillattal balzsamos levegőt. Olyan felemelő, oly szép látványt nyújt a május hónap! Ilyet az év egyik hónapja sem tud nyújtani. A virágfakadás hónapja igen jellemzően példázza a tavaszt, a természet ujraébredését. Uj erőt, munkakedvet, reménységet önt az emberek szivébe- lelkébe. Életet a halál után a természet feltámadásában. Méltán vágyakozunk ki mindnyájan a zöldelő s virágillattal teljes határra. És ott künn az Isten templomában, a nagy természetben oly megköny- nyebbült. oly szabad az emberi kebel! A friss, balzsamos virágillattal telt levegő elfeledteti a napi gondokat, a szenvedést, nyomorúságot, az emberek bántalmait, melyek oly igen sokszor szúró tövisként sebzik meg szivünket-lelkünket. Letörli a terhes re- dőket arcainkról, sötét fátyolt borit az élet szúró töviseire s a boldogság, megelégedés ragyogó honába ragadja képzeletünket, egész valónkat... A virágfakadást csak a gazda-ember élvezheti teljes pompájában. Már a kora hajnal künn találja a mezőn. Ekéje szarvát fogva, barázdát hasit gyöngyharmattal hímzett földjén: E nemes s az egész emberiségért folytatott munkája közben csak ő élvezi igazán a szivet-lelket lebilincselő, éltető, fenséges tavaszi reggelt. Valóban senki nem élvezheti azt az aranyszabadságot, melyet a gazdaember s munkásai élveznek. A nagy városok falai közt élő nép el sem tudja képzelni, mily fenséges látvány a virágfakadás. Bámulom, hogy hány ember hal meg a nagy városokban — Írja Vas Gereben, — kiknek nem volt idejük élvezni, hogy kél fel és nyugszik le a nap. A cifra cserépben ültetett, de elzárt helyen nevelt virág hosonló a nagy városi nép életéhez. Lehet ott bármily nagy liget, vagy sétakert, azért ezek nem pótolhatják kellően a szabad mezőben élvezett virágfakadást. A magyar nép szereti a virágot. Aki pedig a virágot szereti, rossz nem lehet — irja Petőfi Sándor. — Most a szép tulipánt választotta jelvényül a magyar nép. Ennek jegyében mozgalom indult meg országszerte a hazai ipar s kereskedelem felkarolása érdekében. Bizony ennek nagy ideje is volt már. Miért mennénk mi tovább is idegenbe a szükséges iparcikkekért, mikor itthon is beszerezhetjük azokat? Mikor ezzel nemcsak magunknak, hanem a hazai iparnak s kereskedelemnek is hasznos szolgálatot teszünk. Fejlődését, létét mindkettőnek biztos alapokra fektetjük. Igen dicséretre s követésre méltó példával járt elől Bodrogköz Nagyasszonya gróf Mailáth Jó- zsefné a hazai ipar s kereskedelem pártolása érdekében. A hazafiságáról hires, nemes lelkű főúri asz- szony mozgalmat indított és ezzel már is nagy sikert biztosított Bodrogközben a magyar iparnak és kereskedelemnek. Nem csak a nemzet érzelmi világát vette figyelembe, de a nagy Széchenyivel számolt a praktikus élettel is. íme egy uj hajtás, egy uj virág fakadt a magyar ipar s kereskedelem fáján. Melyet ha felkarolunk, gondosan ápolunk, öntözünk: akkor a tömeges virágfakadás s az élvezhető, hasznos gyümölcs sem maradhat el. AMERIKA. Borzalmas földrengés. mpoistoii tiő.z. Egy hatalmas város romokban, tizezer ember eltemetve. Olybá tűnik fel ez a rettenetes földindulás, óriási tűzvész, mint a végítélet, melyről az írás emlékezik. San-Franciskó, ez a virágzó, hatalmas város és környéke immár romokban hever. Bús hirére az egész világ megdöbben. A földrengések különben úgyszólván egész Nyugat-Ameri- kára kiterjedtek, rombolásokat okoztak, de a pusztulás nagyságát különösen San Franciskó érzi. Lehet, hogy teljesen el is pusztul a föld színéről. Mikor e sorokat Írjuk, a hatalmas város lángtengerben áll, a világtól elszakadva, azt sem tudhatni biztosan, hány ezer ember vész oda a rettenetes pusztításban. Az első tudósítások. »New-York Herald« san-franciskói tudósítója ápr. 19-én azt jelenti, hogy a katasztrófánál összesen ötezer ember vesztette el életét. A délután folyamán helyreállították a Csendestenger partjával való táv- iró-összeköttetést. A vagyonban és emberéletben való kárt még nem tudják határozottan megállapítani. San-Franciskóra nézve nagy szerencse volt, hogy az első lökés 5 óra 13 perckor következett be, amikor a lakosság legnagyobb része már künn volt ágyából. Mindenki az utcára sietett és ott várta be a második lökést, amely annyi épületet romba döntött; egyidejűleg mindenünnen lángok törtek elő és a veszedelmet az is növelte, hogy tengeráradás támadt, amely a város alacsonyabb részeit elárasztotta. Az az újságíró, aki ezt a tudósítást elküldte, már ébren volt, amikor az első lökés bekövetkezett, amely teljes három percig tartott. Eleinte úgy látszott neki, mintha a föld sülyedne alatta, azután pedig mintha köröskörül az összes házak léggömb módjára a levegőbe emelkednének és végül mintha az egész város a föld alá került volna. Egyszerre azután mindenfelé, a merre látott, omladozni kezdtek a házak, férfiak és asszonyok az utcára rohantak és a sebesültek borzasztó jajgatással töltötték meg a levegőt. A második lökés, amely az első után három óra múlva következett be, befejezte a rombolás művét és összedöntötte azokat a házakat is, a melyek az első lökésnek ellen tudtak állni. Az emberek rémülete egyre fokozódott, mindenki azon igyekezett, hogy a városból kimeneküljön, mert az
