Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-08 / 14. szám
Hetről-hétre. Van-e döntés? Miben? Hogy lesz-e választás ! Hogy a törvényes határidőn belül kiirják-e a választást. Van is — nincs is. A fővárosi újságok, a politikusok óriási többsége rendithetlenül hiszi és hirdeti, hogy választás nem lesz. Majd csak ugv — két év múlva. Mikor a kormány alkalmasabb időre számit. Vannak, akik még mindig bíznak és azt mondják, hogy lehetetlenségnek tartják a választás elhalasztását. A kormány még nem nyilatkozik. Mondják, hogy csak az utolsó pillanatokban fogja egy kiáltvánnyal vagy Ő felségének kiáltványával, prok- lamációjával indokolni a választás elhalasztását. Mondják pedig, hogy a döntés már megtörtént. Az uralkodó elfogadta a kormány javaslatát a választás elhalasztására. Nem sok idő kell már, hogy biztost tudhassunk. Bánffy az utolsó órákban. Bánffy báró, volt miniszterelnök az utolsó órákban, mint mondani szokás, levelet irt Fehérvári/ báró mostani miniszter- elnöknek. Ebben a levélben erős szemrehányásokat tesz Bánffy az öreg táborszernagynak, egykori minisztertársának, amiért olyan tanácsot ad a királynak, hogy a törvényes választást végre ne hajtsák. Kiegyezkedés? ügy hívják ezt úri nyelven, hogy paktum, kompromisszum. Ilyen dologról is szállongott egy-egy kis politikai buborék a válság levegőjében. Mint említettük, Széli Kálmán bécsi útjáról beszéltek, mintha ő az uralkodónál audencián járt volna és igv okoskodták ki a bekövetkezhető paktumot, kiegyezkedést, kompromisszumot. Ezek a buborékok azonban, miként a szappanhólyagocskák, hamar szétpattantak. Ma már az újságok kórusban zengik, hogy Széli Kálmán magán ügyben utazott Bécsbe. Virág vasár nap. (sz.) Jelesen nevezzük e napot pálma- vágy viráguasárnapnak. Egy ily napon az emberiség Megváltójának útjára virágokat hintett s pálma-ágakat szeldelt a sokaság. Hozsánna kiáltással üdvözlé őt és minél inkább közelebb jutott a szent városhoz Jeruzsálemhez, annál jobban nőtt az embertömeg s mindenfelé öröm- tői ragyogó arcok voltak láthatók. Szivból, lélekből jött üdvözlő kiáltások nyelték el a kiváncsi sokaság zaját s reszkettették meg a kérdésekkel telt levegőt. Hozsánna!... Áldoll aki jött az Urnái: nevében!... Mily csudálatos kép. A sokaság bizonyára érezte szivében-lelkében, hogy ő rab, elsülyedve a tudatlanság sötét tömlöcébe, honnan nem volt eddig számára menekülés. Nem volt aki megváltsa, aki élő hitet, reménységet, Isten s embertársai iráni kiolt- hatatlan, lángoló szeretet öntsön csüggedő szivébe-lelkébe. íme, az első virág vasárnapon öntudatra ébredtek az emberek. Egymással versenyre kelve, igyekeztek a Megváltó elé, hogy megnyugodva, hittel, reménységgel s szeretettel teljék meg csüggedő szivük-lelkük. És úgy történt. Valóban úgy tűnik fel lelki szemeink előtt az első virágvasárnap képe, mintha ma is az a lelkes, nagy szánni sokaság szel- delne pálma-ágakat s hintene virágokat az emberiség Megváltójának útjára. Mintha ma, tizenkilenc század eltelte után, még többen sietnének az Eljövendő elé s ismét felhangzik az üdvözlő kiállás: — Hozsánna!... Áldott aki jött az Urnák nevében!... Az emberiség Megváltója szeretetek hitet, reménységet, békességet hozott e földre s
