Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-15 / 41. szám
324 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ámde a tudományt nem kanállal mérik; Az ész is csak munkás plántálással érik. Gondolkozni kell ám s tanulni keményen, Aki arra vágyik, hogy tudóssá légyen! Ámde sok embernek nem ízlik a munka, S még hozzá sem kezdett, már is rég elunta; De azért könnyedén tudományra számit, Mintha ezt úgy ennék, miként a szalámit. Mit tesz hát az ilyen, hogy majd könnyen éljen ? Tudós lesz, gondolja, már olyan, amilyen... És elkezd beszélni, holmi fűről-fáról, Mint ki nagy cégérrel rossz portékát árul. Oly világot élvén, midőn szóbeszéddel El lehet ámitni bárkit szépszerével, Midőn mindent csupán külszínről ítélnek, S hitet úgy mint subát egyformán cserélnek. Midőn ez a jelszó: szabad mind. de minden, Legyen az bár tiltott, avagy adják ingyen. Midőn becsületre már keveset adnak S a zsidókon kívül mások is meghsalnak : Lehet-e csodálni és rossz néven venni, Hogy oly könnyen lehet tudóssá is lenni? Csakhogy nem mind arany ám az, ami fénylik; Nem is tudósok még, kik magukról vélik; Legalább nem mind az, annyi már világos; Sok tudósnak látszó, nem más mint tudákos. A tudákos pedig s tudós ! nagy különbség ; Teszem fel az Ínség és a kövér bőség. Ámde mégis sokan próbát tesznek, hátha Használ a kísérlet, mint soknak a nátha. S beállnak tudósnak és utón útfélen A vallásról kezdenek beszélni kevélyen. »Mese beszéd — mondják — a mennybéli élet: Hiszen aki meghal, az többé nem élhet. Vagy a poklot vágyód képzelni magadnak ? Nézd! ha férj s feleség olykor hajba kapnak! Ep igy az angyalok s a mennybéli szentek Ezek is olyanok, higyjék el, mint kendtek !« Íme a tudákos igy szokott beszélni; De ezzel korántsem akarja beérni; Mint erkölcstanitó szintén ád magára S ekkor már ily formán kelepei a szája: »Merő kirk-parádé a templomba járni; Kár a drága időt puffra elsétálni; Jobb otthon dolgozni a szegény embernek, Ha már lopni menni épenség nem mernek. Azért él az ember, hogy jól egyék, igyék, S ha meghal, a bőrét a szűk sírba vigyék. Azért a böjtölés épen nem szükséges, Hisz’ ki nincs jólakva, az már úgyis éhes. Hej! eljő az idő, midőn ur és szolga Egy tálból fog enni, amint dukál sorba. Nem lesz akkor koldus, ami azt illeti; S hogy ha mégis lenne, annak úgy kell neki! Különben ha egyszer vége a világnak, Akkor már szükséget többé úgy sem látnak. Vége lesz mindennek, semmiből lesz semmi. Meglátják! ha ugyan észre fogják venni.« lm ilyen a léha tudákos beszédje: Se füle se farka, se eleje s vége, De azért ő beszél és darál keményen, Mert most kapva kapnak az ilyen beszéden. Végre csak azt mondom atyámfia néked: Vigyázz, nehogy elhidd az ilyen beszédet: Mert a mondó vagyok neked s ez világos, Hogy az istentelen — nagy fülű tudákos. />. S. Szüreti népszokások. Különféle, szebbnél-szebb népszokások teszik jellegzetessé a szüretet, amely a földmivelő népnek igazi ünnepe. lilénkén és szép népszokások között folyik le a szüret Cserháton és vidékén. Vig dalok közben leszedik a szőlőt, kicsomaszolják és hordókba szűrik. A szüret bevégeztével kezdetét veszi a szüreti ünnepség. Tarka néptömeg között a vincellér áll cifra kalapban, jobb karján többszínű szőlőkből font koszorú ékeskedik, balkezében szőlővel díszített botot tart. Népdalokat énekelve lefelé indul a hegyről a borház felé, ahovg a szüretelők is elkísérik. Ott már felhangzott a cigány zene és nagy mulatság van készülőben. A borház, néhol présház előtt megáll a csapat, a vincellér leveszi süvegjét. Megáll a háznép előtt és rövid beszéddel üdvözli őket. A koszorút a háziasszonynak, a botot a ház urának nyújtja át, akik erre a szüretelőket meghívják egy kis szüreti mnlatságra. A cigány előveszi hegedűjét, a cimbalmos letelepszik cimbalma mellé s megkezdődik a tánc. A szüretelők szaporán járják a csárdást s a mulatság ritkán ér véget aznap. Vacsora után kiülnek a tűz mellé, mely az egész éjjelen keresztül pattog. A Cserhátvidékről menjünk át a Hegyalja szőlőhegyeire. Itt mindig kedélyes hangulatban, vidáman folyik a szüret, ha — van mit szüretelni. Nem igen akadunk présházra, ahol ne volna szüreti mulatság. Ha más nem, úgy legalább egy dudás fújja el Észak-Magyarország kedvelt nótáját, a pozabniki pozalaht s a felvidéki tótságnak ezt az egyszerű énekét és a szüretelők örömujjongását hallva, nem is gondolunk arra, hogy temetőben vagyunk, melyben egy nemzet gazdagsága várja feltámadását. Széles jókedvvel találkozunk mindenfelé, mely az idő előrehaladtával csak élénkül. Amikor alkonyodig tüzet gyújtanak s a szüretelők a köré telepednek. Távolabb tűzijátékkal bajlódik néhány atyafi, mely sehogysem akar sikerülni, A szőlősgazdának nagy gerezdekből koszorút fonnak a szüretelők, van ebben dinka és góhér, találkozik elvétve néhány szál megkésett mezei virág is. Két fehérruhás leány egy cifra rúdon vállára veszi s cigányok és szüretelők kíséretében végigjárja az utcákat. A jó ismerősök házainál meg-megállnak, eléneklnek egy-két nótát, miközben a legények óborral, vagy ha más nincs, tavalyival kínálják meg a háznépét. Hazaérve, a tornácon szögre függesztik a szőlőkoszorut és folytatják a félbeszakított mulatságot, mely a hajnali órákig eltart. Vidám mulatságok között zajlik le a szüret Somlón. Veszprém vármegyének ez a szép szőlőhegye a devecseri járásban van. Szüret idejében nagy csoportokban lepik el a szüretelők s olybá tűnik, mintha tábor szállta volna meg. Óriási zsivaj
