Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-19 / 11. szám
82 MAGYAK FÖLDMIVELÓ sőt felbuzdulással, reménységgel, nagjr lelki erővel ünnepelték országszerte. Alkalom kell arra, hogy egyes ember is kifejezhesse szive érzelmét. Hát még egy nemzet. Mil- liók-milliója egy közös nyelv, érzés és nemzeti hagyományok keretében. Ünnepeljen is a nemzet, De ünnepe közt legyen mérsékelt, okos, bölcs. A történelem mindig az élet mestere volt. Legyen az különösen most mestere a magyar nemzetnek. Nagy, hatalmas mestere. Tanítsa meg a nemzetet arra, hogy ez az ország talpköve, szülő édesanyja a kereszténység volt. E nélkül a szabadosság hamis elve fogja megtépni, szétzülleszteni. Tanulja meg, bogy a magyarnak sok bűne volt és van, de volt és van egy nagy erénye: az Isteni, a vallást, a hitet soha nem tagadta meg. Tanulja meg, hogy a magyar nemzet mindig hű volt felkent királyához. Lovagias nép volt ez a nép, mely akkor mutatta meg nemes szivét, mikor más népek hálátlanul elfordultak uralkodóiktól. Azért örülünk mi, hogy az üres szóbeszédek, külföldről becsempészett nagy szabadságeszmék helyett ez a nép azon irány felé hajlik, melyben van keresztény és nemzeti tartalom. Magyarán mondva a költővel: Hit és honszeretet. m—>Széchenyi István és a földmives nép.*) Az ország első társaskörének, a Nemzeti Kaszinónak nem rég tartott lakomáján, mely Széchenyi István gróf emlékének volt szentelve, mint már hírül adtuk, Darányi Ignác, volt földmivelésügyi miniszterünk s a Magyar Gazdaszövetség mostani elnöke tartotta az ünnepi beszédet. Szinte természetes, hogy az a férfiú, aki a földmivelésügyi miniszter koi'ában, eddig a leghatározottabban vette programjába az egyszerű földmivelő nép érdekeinek ápolását s ezen a téren eddig a legnagyobb sikereket érte el, Széchenyi működésének azokat a vonatkozásait is kiemelte, amelyek az úgynevezett kisemberek boldogulását célozták. Tudnivaló, hogy Széchenyi István gróf az első nagy közgazdasági politikusa volt az országnak a nemzeti ujjáébredés korszakában. Ugyanakkor, amikor két nagy társa, Kossuth Lajos és Deák Ferenc is országos tekintélyüket működésükkel megszerezték. E jelen kor nagyobbára úgy ismeri Széchenyit, mint a ki a nemzet anyagi boldogulásának alapköveit rakta le. De emellett ő volt megalapítója a Magyar Tudományos Akadémiának is. Ezt előre kell bocsátanunk, hogy azután idézhessük az idei Szé- chenyi-lakoma szónokának soraink címében jelzett részletét. Tévedés azt hinni — mondta Darányi — hogy Széchenyi csak anyagi irányban indult s hogy az anyagi jólétet végcélnak tekintette. Ő a szellemi és erkölcsi gyarapodást legalább is egyenlő, sőt még magasabb színvonalra helyezte, mint az anyagi gya*) A »Szövetkezés« e cikkelyét, mint lapunk irányával teljesen megegyezőt, érdemesnek tartjuk olvasóinkkal megismertetni. Szerk. rapodást és mind a kettőt együttvéve eszköznek tekintette, hogy hazánkat a »hatalmas országok közé« emelje. Az értelmes munka volt jelszava; ezáltal kívánt vagyonosokká s mint ilyeneket aztán valóban szabadokká tenni bennünket. De tudta azt, hogy sem gazdagok, sem szabadok nem lehetünk, ha a magyar nép nagy rétegeit az alkotmány sáncai közé be nem veszszük. Hogy ő ezt a magyar népet, a kisembert, akinek sorsa, gondozása ma már minden párt programmjába be van állítva, mennyire szerette, szabad legyen egy kis reminiszcenciát fölele- venitenem. Midőn a nagy kolera pusztított Magyar- országon, 1831 julius 24-én cenki jobbágyaihoz szó zatot intézett, amelyben a következőket mondja : »Én pedig fogok atyai kötelességem szerint, amennyiben tehetségem lesz, rólatok gondoskodni s Isten után remélem jó sikerrel; de ha az egek Ura másképpen rendeli, a veszélyben veletek híven fogok osztozni.« Ugyané szózat egy más helyen azt mondja, hogy jobbágyaival élni, halni kíván. Tudta és érezte Széchenyi István, hogy sem szabadok, sem gazdagok nem leszünk, ha le nem omolnak ama válaszfalak, melyek embert embertől elkülönitettek. ha meg nem dőlnek a fennállott kiváltságok, ha széttagolt részek és osztályok helyett egy egységes magyar nemzetet nem tudunk alkotni. Gyönyörűen írja Eötvös József báró Széchenyiről: »Ha volt magyar, kiről elmondhatjuk, hogy nem egy vidéknek, hanem hazájának, nem egy osztálynak vagy pártnak, hanem nemzetének élt, akkor ő volt az.« De Széchenyi a politikailag egységes magyar nemzettel nem látta a feladatot elérve; ő minden téren közös munkában kivánta egyesíteni a magyar nemzetet és ezért az erőknek koncentrálását hirdette. Szerinte »a jó építőmester nem engedi, hogy minden ember egy-egy nehéz kő mellé álljon s annak emelgetésével hasztalanul fogyaszsza erejét, vagy megszakadjon, hanem valamennyi ember erejét egy kő felemelésére egyesítse.« Az erőknek közös célra való egyesítése és ezáltal hatásuk megsokszoro- sitása: ez volt az ő célja: igy képzelte, igy álmodta ő a dolgozó, a fejlődő, az emelkedő Magyarországot. Valóban Széchenyi törekvéseinek lényeges célja az volt, hogy a magyar emberek az erőiket összefogva dolgozzanak. Az ő korában úgyszólván csak fele számban voltunk, mint most Alig bevégzett nagy háborúk után, amelyekben rengeteg sok magyar vér folyt. Földünk nagy része alig volt lakva. A nagy Alföld óriási térségein nem eke, hanem halászok csónakja járt. Nem csoda ha nem is tudta másképen elképzelni népe boldogulását, mint az erők egyesítése utján. Ezért dolgozott rajta, hogy a föld népe politikai jogokat kapjon, földjének szabad ura legyen s felemelkedhessék oda, a hol a saját és az ország boldogulásán kiki teljes erővel munkálhat. Ez idő szerint csak a Nemzeti Kaszinót tudjuk olyan társaskörnek, amely a nagy Széchenyi emlékét évről-évre megünnepli. Annál szükségesebb, hogy ez ünneplésben vegyen részt az egész ország s különösen mink, a szövetkezés emberei, akik az ő nyomán, az erők egyesítésével munkálkodunk.-th.
