Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-03 / 48. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 380 Ép ezt kellett emlegetni! Megmozdult az asz- szony szive. Olyan lett, mint a háborgó tenger. Hallgatott eddig. Most se szólalt meg, csak kezdő­dött a rettenetes sirás. Nem olyan ügyetlen, mihaszna népségnek ne­velted te anyjuk a fiadat, hogy ilyenképen siratgas- sad. Ember az a talpán. Ur lesz abból ott Ameri­kába’. Nagyobb ur, mint itt e fatornyos falucskába’. Ez volt Bálint gazdának utolsó mondása. Néma lett ő, mint a hal a vízben, mikor jó szomszédja imigyen folytatta. Te is már öreg vagy. Még ma beteg lehetsz az anyjukkal együtt. Hát osztán, — hogy kimondjam, — ha maga a rémséges halál, amitől mentsen meg az Isten, lépne a kaszával ide be közzétek. futnátok János után Amerikába, hogy jöjjön haza, mert baj van?!... * gépeit hullott a hó a falu fájára. Szélurfi úgy bedógozta a tél ragadós lisztjével az utakat, házte­tőket. udvarokat, hogy senkisem bátorodott neki ki­nézni az utcára. De van munkája is a falu népé­nek. Mig a gazdák a jószággal hajolnak, bent a fa­lak között vigassággal vannak. Tréfálózva, nótáz- gatva fodros szoknyáját vasalja minden ifjú szép­ség; sarkantyúját fényesíti a derék legénység. Tudják Bálint gazdáéknál is, hogy vasárnap és ráadásul Mikulás napja leszen másnap. Tudják, hogy a múlt télen az ő Janiok is milyen takarosán felelt meg a Mikulás követelményeinek. — Emlékszel-é anyjuk, — milyen szép szál roz­maringot adtál a cserépből a fiadnak. Hát mikor Kata lelkem, meg a többi, Potos Ilka, Csengő Zsuzsi, Magyar Mari szóltak neked, hogyha János nem visz nekik olyan mikulást, mini amilyet várnak, nem jönnek többé a fosztókába meg a fonóba’. Ej az anyjukból még fogóval sem lehetett né­hány szót kihúzni. Sirt ő kelme. Ép egy hete annak, hogy náluk volt a szomszéd. Azóta az asszony folv- ton hullatja a könveit. A gazda meg szinte keser­vesen kezdi érezni a fia távollétét. Beteg lett Bálint gazda. Ugyancsak beteg. Cili néni is nagyon meg­hűlt és idegennek kellett járni még a jószág után is. És ép most. mikor három tehénnek volt tinója. Egész nap akart valamit mondani az öreg, de mégis restelte magát az asszonytól. Ámde, mihelyest benézett hozzá a másik nap sugára, ki is bökte azonnal, hogy jó volna, ha János... Csupa fül volt az anyjuk. Mi volna jó Bálint? kérdi kíváncsian. Hát az, hogy ha itthon lenne János — mondta ki nagy nehezen a gazda. Erre várt az asszony. Tüstént leült levelet Írni a fiának. De hát itt a bökkenő ! Nem tudják, hová Írjanak, hová sürgönyözzenek Jánosnak. Talán be­teg is lett. Talán ellopták a pénzét, mert ő sem ir semmit. És igy tovább fűzték egymáshoz az aggo­dalmakat. Mindegyik egy-egy tőr volt nemcsak Cili néni, hanem Bálint gazda szivének is. Hátha ő nem szerencsét próbálni küldte, hanem a halálba ker­gette Jánost!... *■ Összegyűltek a szomszédok Bálint gazdáéknál. Lehet azért, hogy búcsúzzanak az öregtől. Szomorúak voltak, akárcsak az őszi borult égbolt. Nem is tu­dom elképzelni, miért voltak hát olyan vigak az éj­féli órákban, miként máskor soha mikulás-estéken! Miért látom én még most is viruló egészségben Bálint gazdát? Na meg miért mondogatja nekem is, hogy inkább ugorjak a Tiszába, mintsem kihajókáz- zak Amerikába ? Hát azért, mert az a nagy szomo­rúság, amely elfogta Mikulás-estéjén szivöket. cso­dálatos örömre változott. Képzeljétek, ’hon termett a fiú. Hazakerült János. Az öreg felült az ágyában. Jókedve kerekedett, mintha semmi baja sem lett volna. Cili néni vigasságában egészen megfiatalodott. Hát még hogy ragyogott a szeme az örömtől a hir­telen odajött Katának is! Felvilágosították Jánost az ország határán! Nincsen már munka, már olyan drágán megfizetett munka Amerikába! Na meg osztán csúfosan be­csapta őt a kivándorlási ügynök. Amerikában nincs is olyan város, hát még olyan gyár, mint amilyet azaz uraság jó pénzért irt le neki ott a tengerpar­ton egy nagy levélkópertára. Meg Jánosnak érzé­keny szive is volt. Félt, hogy betegségbe esnek szülei és ... és esetleg édes választottja, a szép szőke Kata másnak lesz a párja... * Sokat fordult már azóta az idő kereke. Csinos egy pár lett az ifjú János gazda meg a lelkem, Kata. Sok volt már azóta a Mikuiás estéje. Várták is az eszemadta unokák mindig. El-elmondogatták, milyen jó ez a Mikulás. Nem engedte el Amerikába éd’sapjokat. Megfogta a határszélen. Bizony az volt a legjobb Mikulás este, amikor haza vetődött drága jó apátok — feleli ilyenkor nyomatékossággal Bálint gazda. A falu népének meg tán ma is mondogatja. Bár hozná már vissza Mikulás egytől-egyig mindazokat, akik az újvilágba futnak, mert mégis jobban megy a szegénynek sorja itt az ó hazában, mint az uj világban. Hej belátom, be jól beszél Bálint gazda. Hónai János. Kurta, de velős mondások. Tolvaj ne tegyen tolvajnak szemrehányást. * Erős bizodalom a sikerben, már maga félsiker. * Inkább egy faluban első, mint Hómában — második. * A magyar merjen magyar lenni ebben az országban. * Elhatározni valamit annyi, mint elérni, Ahol akarat van, ott mód is lesz. * Az anyós hidegen jó, mint — a sonka, * Nincs hiszékenyebb — a hitetlennél. Legtöbb hitetlen babonás. * Hitvány ember az, ki mások iránt szigorú, kegyetlen, önmaga iránt pedig lágy és elnéző. * A gazdag erszényében arany, a szegény szivében — Isten. * * ... Nézd a történetet... Az emberiségnek volt-e apostola, Kit meg nem kövezett? * Féltékenység dolgában veszélyesebb a barna, mint a szőke nő. A szőke el szokta hagyni az árulót, de a barna ugyancsak megbosszulja magát. * A veres hajú nő legmélyebb érzelemmel, gyakran ne­mes szívvel van, de szerelem dolgaiban igen óvatos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom