Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-26 / 47. szám

MAGYAR FÖLDMIYELŐ 375 mert nem tudják, hogy mi az. Ennélfogva a szén­evésre úgy kapatjuk rá, hogy kukoricát szénné ége­tünk és elhintünk nekik. Azt már mohón falatozzák fel és az eredménye lesz, hogy tyúkjaink nem­csak egészségesebbek lesznek s mintegy megvédve a betegség ellen, hanem még mini szorgalmas tojók is ki fognak tűnni. Ablaküveg tisztítása. Az ablaküveg tábláit ragyogó tisztaságúvá tehetjük, ha előbbb megdör­zsöljük denaturált szeszbe mártott szivacscsal, azu­tán pedig puha bőrdarabbal. Ezen egyszerű mód segélyével mindenféle folt és homályos pont eltű­nik az üvegről és karcolások sem fognak rajta mu­tatkozni, mint a krétaporral való letisztogatás után. Kitűnő ragasztószer. Igen jó ilyen anyagot állíthatunk elő. melylyel üvegre, fára, papírra egya­ránt ragaszthatunk — a közetkező módon: Veszünk 26 gramm közönséges asztalos euyvet, ezt 1 napig vizbe tesszük puhulni, aztán veszünk még 50 gramm kandis-cukrot és 10 gramm arab gummit s ezen anyagot egy negyed liter vízben föloldva, addig főzzük, inig folyékony állományú lesz. Ezen anyag­gal bekenjük a felragasztandó papirt s meg hagy­juk száradni. Az igy megkent papir vagy bármi ef­féle dolog épen olyan lesz, mint például a levélbé­lyeg, úgy, hogy aztán annak idejében csekély meg- nedvesités után szilárdul megragad. Nők a tükör előtt. Mennyi idő kell, hogy az asszony jó barátjával, a tükörrel elég sokat foglalkozzék'? A felelet reá nem olyan egyszerű! A szép asszonynak nem kell tü­kör, de azért ott csinosítja magát, a csúnya hiába ül eléje, nem lesz szebb! A hat éves kis leánynak öt perc elég na­ponta, a mig körülbelül 10 éves nem lesz: tiz tizenötig már egy negyedóra sem sok, húsz éves koráig már egy fél óra kell, azontúl pedig még ha nem is hiú, egy órai tükörpró­bára van a sikkes asszonynak szüksége naponta. De aztán harmincon túl enged, hatvanon túl ott van, ahol a hat esz­tendős leányka. Az átlagos kort ért asszony 7000 órát, vagyis tiz hónapot töltött, vagy vesztett el a tükör előtt! Mi min- ndere nem jó a statisztika! mi újság? — Az uj ugocsai főispán. A király a Szepes- megyébe kinevezett gr. Csáky László főispán helyére br. Perényi Pétert nevezte ki ugocsai főispánnak. — Elhunyt országgyűlési képviselő. A vajdahunyadi kerület országgyűlési képviselője, Török Béla hosszas szenvedés után meghalt Budapesten. Török még fiatal, harmincnégy éves ember volt. Tiz esztendeig szol­gálta Hunyad vármegyét s csak az idén választották meg képviselőnek Vajdahunyadon, ahol főszolgabíró volt. — Havazás a Balaton mentén. Tapolcáról Írják: Az időjárás itt kétségbeejtő. Hetek óta hideg eső később hó esett. A balatonmenti hegyek hóval vannak bo­rítva. A gazdák á rósz időjárás miatt az őszi mezei és szőlőmunkálatokat nem bírják bevégezni. — Drágább lesz a petroleum. Egy bécsi hir szerint a petroleumkartel elhatározta, hogy a kontin­genst novemberre 1 százalékban állapítja meg és az árakat az összes relációkban 1 koronával fölemeli. Az áremelést egyfelől a piac általános helyzetével, másfelől az üres hor­dók árainak drágulásával indokolják. — Magyarország legöregebb asszonya. A fővárosi szegényházban a minap halt meg egy özv. Borsos Jozsefné nevű asszony 117 esztendős korában. Az óriási kort ért öreg asszony életének legutolsó órájáig szellemi képességének teljes birtokában volt. Ilyen magas életkorú emberről már régen nem szóltak a krónikák s igy két­ségtelen, hogy Magyarország legöregebb embere volt. Há­rom évszázadot látott, 1788-ban született. Elgondolni is érdekes, hogy mennyi mozgalmas időt élt át ez az öreg asszony. II. József uralkodása alatt született s II. Lipóttal, I Ferenecel, V. Ferdinánddal és Ferenc Józseffel együtt öt király uralkodását érte meg. A napóleoni küzdelmek idején süldöleány s a 48-as szabadságharc idején már hat­vanéves matróna volt. — Szegény ember sorsa. A sárközujlaki erdőben Kozma János vámfalusi lakos egy nagy tölgyfa kiásásával foglalkozott. Kozma nagymunkájában nem vette észre, hogy a tölgy lassan-lassan mozogni kezdett. Végre aztán a kiásott tölgy egy szerencsétlen pillanatban kidőlt és a szegény embert agyon ütötte. Feleséget és csalódott hagyott hátra. — Szegény milliomos. Kevéssel ezelőtt tör­tént, hogy Lökösházy Ferenc, nagyváradi törvényszéki szolga, milliókat örökölt egy Amerikában élt és meghalt nagybátyjától. A dúsgazdag örököst azonban ez az örökség kizavarta nyugalmából. A milliók sok gondot és munkát adtak neki, okmányokat kellett beszereznie s végre is be­leunt a sok futkosásba és elhatározta, hogy eladja millióit s közhírré tette, hogy a vevőre is átruházza a milliós örök­séghez való tulajdonjogát, átadja Írásait, okmányait, eddigi kutatásainak eredményét. Felhívása sikerrel is járt, mert akadt vevő: Diószeghy Kálmán mezőberényi földbirtokos. Ajánlott levelet irt Lökösházynak és a sok millió dollár örökségért 40,000 koronát ajánlott fel. Lökösházy nagyon megörült az ajánlatnak és sürgönyileg válaszolta, hogy az ajánlatot elfogadja. — A szatmári baromfi kiállítás alkalmából megítélt érmek elkészültek. Az érmek szép nagyok, 45 cm. átmérőjük és 4 mm. vastagok. Egyik felén babérkoszorú körzetén: »Az érdem jutalma« felírás és »Szatmármegyei Gazdasági Egyesület Szatmáron« körirat áll. Az érem másik oldalán baromfi csoportot ábrázoló művészi kivitelű dom- borkép a »Szatmár baromfi kiállitásir körirattal, alatta hosz- szukás táblában a jutalmazott neve, alatta ugyancsák táblá­ban »1905« évszám vésve. Az érmek mind egyforma nagy­ságúak és művészi kivitelűek, valamennyi bronz anyagból, egyrésze ezüstözve, egyrésze pedig vörös aranyozással, va­lamennyi elegáns bőr tokban. — Lezuhant vonat. Gyulafehérvár és Piski közt vasúti katasztrófa történt. A gőzgép első tengelye el­törött és a vonat a négy méter magas töltésről lefutott. Az összes kocsik felborultak. A vonat személyzete harangjel­zéssel kért segítséget. Orvosok és munkások Piskiről siettek, a szerencsétlenség színhelyére. A sebesültek közül négyen meghaltak. A forgalmat átszállással tartják fenn. A vonatok késéssel érkeznek. — A szökés párosán. Szerelmes párocskát keres a rendőrség. A nagyváradi rendőrség ugyanis meg­kereste a szatmári rendőrséget, hogy onnan egy fiatal em­ber meghódította egy ottani polgár gyönyörű szőke leányát, a ki még alig verte le magáról az iskola porát. A szépsé­ges gyerekleánj’ fejét könnyen csavarta el Don Juan, a ki meg is kérte az imádottját, de a szülők hallani sem akar­tak a házasságról. A kosár nem kedvetlenítette el a szerel­mes lovagot, a ki úgy oldotta meg a bonyodalmat, hogy megszöktette a leányt, a ki csak egy sort irt bucsuzás kép- pen az édes anyjának. »Inkább meghalok, mint nélküle éljek!« Már az nem valószínű, hogy a kiasszony megölje magát, de annyi bizonyos, hogy ügyesen főzték ki a szökés tervét, mert az egész ország policiája hiába keresi őket. — A pocsolyába fűlt. Haller István mező­teremi lakos a múlt héten Bárdi Márton ottani főbíróval és Juslti Jánossal együtt szekeren ment Nagybárolyba, hogy épület fát vigyen haza. A Szájler korcsmája előtt hárman csak egy liter bort ittak meg, azután úgy 6 óra tájban út­nak indultak hazafelé. Minthogy- az ut nagyon sáros volt, mindenütt az árok mentén hajtottak, a hol a gyalogosok keményre taposták az utat. Egyszer csak a katonai három­szögelési pontnál az árok bedőlt és a szekeren levő három

Next

/
Oldalképek
Tartalom