Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-19 / 46. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 364 lag, az emberszeretet csillaga: haladjunk vezérlete nyomán azzal az elhatározással, hogy a kibontott zászló alatt minél többeket egyesítsünk, hogy minél többek szivében életre kelljen a szövetkezeti ember eszménye és igy győzzön minél előbb, győzzön a szövetkezeti ügy, a szövetkezeti eszme! (Vége.) VASÁRNAP DÉLUTÁN. Erzsébet. Szomorúan szóltak a harangok Magyarországon. Meghalt ki olyan nagyon szeretett minket és akit mi is oly nagyon, rajongásig szerettünk. Erzsébet királyné nincs többé. A magyar nép némán, könnytelt szemekkel, szivében mérhetetlen tengernyi fájdalommal emlékezik meg e napon (Erzsébet napján) a magyar nemzet rajongásig szeretett édesanyjáról, őrzőangyaláról. Ismét szólnak a harangok. Bugásuk nem hallatszik, mert elnémítja a szenvedő keblekben dúló nehéz, aggodalmas fájdalmak moraja. Az ezer éves magyar nemzetnek ismét kiújultak régi, sorvasztó sebei. Nincs többé Erzsébet királyné, ki szive-lelke teljes melegével, aggódó sze- retetével hintse enyhítő balzsamát a kiújult fájdalmas, veszedelmes sebekre. Erzsébet királyné idegen származású léttére annyira megszerette a magyar népet, hogy ide költözött közénk, itt élt, megtanulta nyelvünket, elsajátította szokásainkat, megtanult magyarul érezni s egv idegen népet szeretni. Velünk érzett, velünk szenvedeti és örvendett, ha látta, hogy szeretett magvar népére egy jobb kor hajnala dereng. Nem csak nagy férfiaink, de az egész nemzet úgy tekintette őt, mint a király és nemzet közti egyezség létrejöttének legőszintébb pártolóját. Hogy mennyire szerette felejthetetlen emlékű, megboldogult Erzsébet királynénk Magyarországot és annak népét, számtalan jótettein kívül bizonyítja azon nyilatkozata is. melyet 1866. február 23-án gróf Andrássynak mondott: — Ha Olaszországban rosszul mennek a császár dolgai, az nekem nagyon fáj; , de ha Magyar- ország dolgai mennek rosszul, az engem megöl. Valóban, csak a megtestesült szeretet képes ilyen nyilatkozatra, egyedül az tudja önmagát feláldozni mások boldogságáért. Legutoljára az ezredévi örömünnepen üdvözölte a nemzet Erzsébet királynét. E nemzeti ünnepből Ő is kivette részét. Együtt ünnepelt az egész nemzettel. Rajongó lelkesedés és határtalan öröm szállta meg a magyarok szivét, mikor megtudták, hogv a királyné is jelen lesz a kiállítás megnyitási ünnepélyén. El is jött s felséges férje oldala mellett fogadta az egész nemzet őszinte hódolatát. A magyar nemzet örömünnepe szinte fölvillanyozta a királynét. Visszatért régi jó kedve s egy svábhegyi kirándulás alkalmával, a melyben leánya Gizella bajor főhercegnő és Eerenczv Ida vett részt, órákon át huzattá a cigánynyal a szebbnél-szebb magyar nótákat. A kiállítás lezajlása után folyton külföldön tartózkodott. De azért soha nem feledkezett meg Magyarországról és a magyar népről. Élete utolsó éveiben szívbajt állapítottak meg nála az orvosok s Neuheim fürdőbe küldték enyhülés végett. Milyen szivszorongva vártuk a fürdőből érkező híreket! Milyen örömmel fogadtuk az értesítéseket, hogy a királyné jobban érzi magát. Meggyógyulva hagyta el a fürdőt; útra kelt, hogy gyenge idegzetét még jobban megerősítse. Helvétia egyik legszebb vidékén a Genfi tó partján kívánta élvezni az őszi szép napokat. S e szép őszi napok egyikén (1898.) szeptember 10-én érte a váratlan halál, mely életétől megfosztotta s mély gyászba borított a királyival és az uralkodó házzal együtt minket is. Emlékezünk !... Ezért száll fel az egész nemzet panasza e nehéz napokban. Ezért hullatja fájdalmas könnyeit minden igaz magyar. És midőn a szomorúan búgó harang szava behatol a szivekbe, lelkekbe, mindnyájunk ajkáról nemzeti himnusként száll e bús sóhaj : — Nagyasszonyunk Erzsébet szelleme, most légy köztünk, magyarok közt!... Sz. F. Magad uram — ha szolgád is van! A régi régi példaszó ugyan máskép van. Megfordítva. Magad uram, ha szolgád nincs. De Bokros gazda nem ugv gondolkozott ám. Hogy és mikép, mindjárt kitűnik. Bokros gazda épen egy csapat mezei munkással, az ő munkás ruhájában a másik dűlő felé ment. Útközben megállóit kissé komájának földjénél, aki majdnem vasárnapi ruhában, hosszú pipaszárral szájában, ott parancsolgatott a munkásainak. — Enyje de bé’ jó dolgod van komám. — Mán miért? — Mert hogy hát ünneplő ruhában, pipaszó mellett parancsolgatsz. — Hát ’iszen ha van az embernek szógája, miért törje magát? — Apáink nem igy cselekedtek. — Bolondok voltak. Isten nyugasztalja őket. — Azok a jó bolondok hagyták reánk ezeket a földeket ugy-e bár? — Nem tagadom. — Mert ők úgy tartották, hogy magad is uram, ha szolgád is van. Ládd-e, az én apám, mindig mondogatta, hogy az tud parancsolni, a ki maga is dolgozik. Bokros koma nem szólott egy árva szót sem. Hanem mikor a koma eltávozott, letette a hosszú szárú pipát, osztég oda sompolygott a munkásai közé és dolgozott. Vette is észre, be is vallotta, hogy a munka szaporábban ment. Mester. Rendelet a káromkodás ellen. Győrváros levéltárában van egy 1654-ból való ilyen Ítélet, mely szóról-szóra igy hangzik : »Az Ur 1653. esztendejében, október 15. napján biró uram törvényesen feljelentetvén Fazokas Lőrinc nevű ká- romkodóhoz, bírák uraim igy deliberáltak: Minthogy az Magistratus prókátora által bemutatott inquizicióból vilá-
