Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-15 / 41. szám

Szüret idején.

(Sz. F.) A régi jó világban, amikor még nem a vak ló repítette apáinkat a távolabb eső szőlőhegyekre sem, hanem gyalogszerrel, vagy szekerem napok teltek el, mig felcihelődtek a szüretre, akkor volt igazán boldog a magyar

Nem csak pár napig — mint a mai világban — tartott akkor a szüret, hanem egész héten, sőt még tovább is. Termett a szőlőtőke annyi szivvidámitó italt, hogy nem volt mibe szűrni, két üres hordóért az egyiket tele töltötték borral.

Milyen vidám szüreteket tarthattak akkor ? Bizonyára meg sem közelíthetik a mostanit. Még aki nem vehetett személyesen részt a szüreten, az is elszállt gondolatban a vigadozók közé és látta lelki szemeivel minden arcon azt a vidám, megelégedett mosolyt, melyet a szürettől távol levő költő olyan eredetien ir le, mintha ő is ott volna a szüreten, a vidám mulatók között. A szives olvasó kedvéért ide iktatunk egy pár sort a szép szüreti versből:

»Szüreti szint ölte két kis húgom ajka,

Meglátszik a szőlő édessége rajta.«

Bizony, édesen mulathat, szüretelhet az, kinek jó rendben van a szénája. A régi jó világban pedig rendben volt ám nem csak a gazda, hanem az ország szénája is. Nem dúlta fel átkos pártoskodás az ország nyugalmát. Apáink mindig szem előtt tartották a nevezetes három b-1, különösen a harmadikat, a békeséget; a többi csak kiparan- csolódott kezeik munkája után valahogy ne- kiek. Bor, búza termett akkoriban is elég,

hiszen hol teremne több, mint itt belül, Magyarország, édes hazánk határán?!...

Az idő azonban változó. Az évek gyorsan elrohantak; a mi apáink sírjaikba dőltek. Újabb generáció jött az uj idővel. Megszűnt a vig szüreti dal a szőlőhegyeken, mert elpusztította a szőlőtőkéket a filokszeria. Nem termett egy ideig szivvidámitó bor Magyar- ország határán belül.

Megmaradt azonban ősi jussul a magyarnak két b-je, búzája és békesége. Ezzel a két erős ö-vel és szive élő reménységével teljes erejéből hozzá látott az elpusztult szőlőtőkék felelevenítéséhez, mely hosszú, fáradságos, kitartó munka után sikerült is.

Meg volt tehát ismét a három b. A szőlősgazdák évről-évre örömmel tapasztalták, miként erősödik, gyökeret ver a gyenge venyige, már szüretelnek is róla. És mikor megerősödött a termő tőke, mikor elérkezett a bő szüret, akkor elvesztettük a harmadik b-ét, a békeséget.

Sok aggodalmas, úgyszólván izzó napokat állott ki a nemzet. Sokszor szivszo- rongva várta és várja ma is az ország kátyúba került szekerének megindulását, mert óhajtja, epedve kívánja a békés munkálkodást. Nem akar vesztegelni a félúton, hanem haladni tovább és tovább a megkezdett utón békésen munkálkodva.

S mi történt ? Már egy teljes hosszú esztendeje, hogy ekszlekszes levegőjű országban élünk, a hol bizony már majdnem minden ekszlekszes. Adót persze nem muszáj fizetni, ezt nagyon sok magyar szereti, nem is bánná, ha soha nem is kellene; mi-