Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-01 / 39. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 306 lyén hordott, melynek beteljesedése volt legnagyobb óhajtása. És nem is csalódtunk. A csendes, kövéritő esők az ország több részében megismétlődtek, a gazda szép reménye, szive legforróbb óhajtása teljesedésbe ment. Gazdagon eresztett a kéve, a tengeri úgy ahogy bevált, takarmány félékben itt-ott bőség van, a szőlő is Ígéri, hogy szépen ereszt, tehát nincsen okunk a végső kétségbeesésre, mint azt ellenségeink hirelik. Bár elmúltak a meleg nyári napok és beköszöntött a deres, hűvös ősz, mint előhírnöke a fagylaló télnek, azért aggodalomra nincs okunk, mert mig a munkálkodni szerető ember a kétségbeesést csak hírből ismeri, addig van kenyér és ha kenyér van, akkor nem lehet Ínség. Milyen időnk lesz? A Meteor írja: Október eleje esős jellegűnek ígérkezik s csak második negyede és középtáján túl még néhány nappal, vagy pedig igen kedvező esetben, vagyis, ha a számitó kitörések a Napon nagyobb mérvűek lesznek, egész 24-ig elég derült, melegebb napokat kaphatunk, amely még olyannnyira is fokozódhatik, hogy rászolgálhat a vénasszonyok nyara elnevezésére is s igy a szüretelésre kedvező napok kerülhetnek. Vége azonban október havának is már hűvös, nedvesnek ígérkezik a bolygók részéről. Ismertessétek meg jó embereitekkel a „Magyar Földmivelő“-t! A baromfi-kiállítás haszna, vagyis: Hogyan lehet a garast felváltani 100 forintra ? Benne vagyunk a népboldog itásban. Soha annyi alakban, Írásban és hírlapban, javaslatban és ter- vezgetésben, szóban és némi cselekedetben nem jelentkezett a kisember felsegitése, istápolása, mint napjainkban. Hivatott és fizetett, céltudatos és jószándéku, a foglalkozásnak minden ágából 'valók Írnak és beszélnek megélhetési viszonyokról, sociálizmusról, kivándorlásról, fajpusztulásról stb. Nincs ankett és bankett, fehér, vagy zöld asztal, mely mellett eszmecsere a fentiekben elő ne fordulna s a vélemények igy, avagy amúgy ne tisztázódnának. Csodálatos, hogy nálunk magyaroknál született meg: »A sok beszéd, szegénység!« közmondás és kerek e világon talán épen mi beszélünk legtöbbet, akkor, amidőn cselekvésre volna azükség. Jóleső érzéssel rögzítem meg azonban azt a tényt, hogy a Szatmármegvei gazdasági egyesület nemcsak beszélni tud, de ki is lép a cselekvés terére s időnkint egy-egy hatalmas lökést ad társadalmunk gazdaosztályának, mely a legsúlyosabb terhet viseli, miután a föld adója hazánkban a leg- terhesebb s csaknem akkora, mint amilyen nagy egyebütt a föld bére. leginkább függ a Gondviseléstől s állandóan nézheti a meddő felhőket, a legnagyobb kockázattal, a legnagyobb tőkebefektetéssel s a legjobb esetben is szerény haszonnal kell megelégednie s állandóan ki van téve egy második Gondviselés egyáltalán nem az ő (a gazda) érdekeit, hanem a saját hazárd előnyeit célzó, nem áldásainak, de csapásainak. A Gondviselésből, ha az a mi gondunkat viseli, egy is elég, de kettő, akarom mondani ez a második, mai szervezetében inkább káros, mint hasznos. Szükségtelen talán mondanom, hogy a második gondviselés alatt a »börzét« értem. Olyan a börze a gazdákkal szemben, mint a földet kizsaroló árendás, csak kapni szeret, de adni nem, Nem célom ezúttal a börzét tárgyalni, amely tudtommal nem nagy barátja a gazdáknak, hanem a gazdasági egyesülettel a mienkkel akarok foglalkozni, melynek céltudatos munkája már is szépen termi gyümölcseit vármegyénknek nemcsak gazdaközönsége, de minden lakosa számára. Alig pár év alatt egymásután megremekelte a háziipari kiállítást, bor-kiállitást, gyümölcs-kiállítást, lóversenyt, tenyészállat díjazásokat s az idén díjazással és vásárral egybekötött baromfi-kiállítást. Nem a magam szerény véleményét mondom el, midőn kijelentem, hogy általában gazd. egyesületünk minden kiállítása fényesen sikerült. Az anyagiakat tekintve, ha haszna nem is volt ezekből, viszont erkölcsileg meghozta nemcsak a babérokat, de a kiállítóknak az anyagi jutalmat is. Mi a célja a kiállításoknak ? Az első kiállítás a XVI. században volt, a második a kétszáz évvel későbbi s mindakettő jóformán a képzőművészetet karolta fel; célja akkor inkább csak abban rejlett, hogy a kiváltságosoknak újabb szórakozást nyújtson s piacot teremtsen a képzőművészek remekeinek. A francia forradalom igen sok munkaerőt kötött le s a fegyver elvonta a pályájától az iparost s mig egyfelől szegénység járt a forradalom nyomán, másfelől rövid pár év alatt az azelőtt világhírű műipar teljesen aláhanyatlott. Előrelátó, igazán bölcs elmék szülöttje volt az első ipari kiállítás 1798-ban, mely mig buzditólag hatott a versenyzőkre. Feltűntette egyúttal a hiányokat is, s mig megmutatta a hanyatlást, kitüntette azt is, mely iparágat miként kell segélyezni, istápolni. Hazánkban Kossuth Lajos kezdeményezte és rendezte az ipari kiállítást 1842-ben, melyet 1846-ban követett a második s ebből sarjadzott ki a Védegylet gyenge virága, amit lehervasztott 1848-ban »az Isten kegyelme.« A kiállításokat általában a valódi szükséglet szülte s ha messzebb esett az alma a fájától, ennek már csak az emberi természetben való lejtő volt az oka; nem elégedett meg a kiállítások tanulságaival, de szórakozást is akart találni. S talán ennek tudható be, hogy 1885-ig rendezett kiállításaink kivétel nélkül mind anyagi sikerrel zárultak, mig azután kivált a fővárosiak, nagy hiányokkal zárták mérlegeiket. A mig az ipari kiállításaink javában megfeleltek céljuknak, versenyképesebbé tették iparunkat s
