Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-17 / 37. szám
Ember kell a gátra! A kis emberek érdekében, mint ezt a mi újságunk rendre megmagyarázza — valójában évről-évre üdvös intézmények létesülnek. Úgyszólván kettőt lépünk egy nyomban! Mintha csak szinültig megtöltötte volna lelkünket a tapasztalat, hogy bizony, mostan már minden késedelem, veszedelem! Ezeket a derék mozgalmakat sokan látják. Nem is késnek nagylelkűen megjegyzésbe hozni, hogy hát talán bizony nem is birjuk el majd ezeket az uj intézményeket, mozgalmakat. Gazdakörök, szövetkezetek, uj munkástörvények, ipar-tanfolyamok, állattenyészet, méhész, szőlő vándortanitói intézmények — ugy-e bár atyámfiai egész litánia ? No hát mikor ilyeneket olvasunk, vagy hallunk, eszünkbe jut a példaszó atyámfiai, mely emigyen szól — Könnyű a szó, ülve is ki lehet mondani ! Mert mi tagadás benne, ilyenformán csak azok gondolkoznak, a kik a nagy karos székben, pipafüst közt olvassák, hogy hát mi mindent is csinálnak ma már a kis emberek érdekében! Igazán, igy ülve, könnyű is a szót kimondani ! De nem igy gondolkoznak ám azok, a kik megfogják a dolog végét, a kik oda vegyülnek a nép közé és velük éhek, működnek és remélnek egy jobb jövőben! Hát jól tudjuk mi azt, hogy az Isten sem egyszerre teremtette a világot. Hanem hat nap alatt! Ezek az intézmények sem verhetnek gyökeret egy pillanat alatt és egy-egy vidéken, községben nem is ragadhatjuk mindannyit üstökön. Azt kérdeztük azért a minapában/ egy ilyen aggodalmas gazdától: — Hát aztán azon vidéken, a hol szép birtoka, előkelősége van, a sok-sok mozgalmak közül, melyiknek láthatjuk nyomait? „A gazdakörnek, szövetkezetnek, téli munkafolyamoknak, méhészetnek, selyemtermelésnek, népkönyvtárnak ? Persze, most már szerette volna elherdálni a dolgot az én aggodalmaskodó emberem. Az ám, csakhogy nem lehet! íme — nem bánom, ha gazd uramnak meg is gyulád a szösz a fejében — én kimondom a szent igazságot Hogy t. i. nem az a baj, hogy talán szaporán igyekszünk pótolni a múltnak szörnyű mulasztásait, még az sem, hogy nem volna erőnk az üdvös átvételre... Hanem ? Hogy ülünk, tétlenkedünk! Nem igyekszünk felhasználni a nyújtott eszközöket, nincs bennünk meg fajunk, véreink iránt való szeretet, aggodalom és gondosság! Megvalljuk, hogy mi egyes megyék, vidékek vezérlő embereitől is többet várunk! Többet várunk, mert hiszen ők a népért vannak, a népért kell, hogy éljenek, munkálkodjanak ! Könnyű a szó... igen könnyű a rendeleteket kiadni, igazságot szolgáltatni, mert azt ülve is el lehet mondani, vagy megírni. De a ki a nép érdekét igazán szivén