Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-11 / 23. szám
VIII. árfolyam. Szatmár, 1905. junius 11. 23. szám. Pünkösd ünnepén. Az első Pünkösd napján együtt valának a tanítványok mindnyájan egy házban és ott kitöltetett reájuk a Szentlélek. Hirdették ezen pillanattól az igét, mely örök, változ- hatatlan. A sokaság, mely hallgatta a Szentlélek által apostolokká lett tanítványok beszédjét, el volt ragadtatva, szinte csudálkozva tette fel a kérdést, mondván: — Mit cselekedjünk? És hallatszott az apostolok válasza: — Térjetek meg, kéreszielkedjelek meg és veszitek a Szentlélek ajándékát! A sokaság közül azon a napon mintegy háromezerén megtértek, megkeresztelkedtek. Ezzel megalakult az első keresztény anya- szentegyház. Milyen magasztos, felemelő szép kép. Milyen boldogok, nyugodtak lehettek ezek a megtértek ?... íme, ez röviden az első Pünkösd napjának története. Az első Pünkösd napjától sok száz esztendő telt el; azóta minden é^ben megün- neplik ezt az ünnepet a föld majdnem minden részén lakó népek. Mi, magyarok mindig nagy kegyelettel ünnepeljük a Pünkösdöt. Megünnepli a nagy természet is, ünnepi színbe öltözik az emberiségnek e nagy ünnepén. Régi jó szokás széria' sok vidéken Pünkösdi népmulatságokat rendeznek. Ilyen többek között a „Pünkösdi királyság“, mely egyike a legszebb magyar népünnepeknek. Ilyenkor a megválasztott király parancsol a fiatalságnak; törvény, szab, büntet, kegyelmez, jutalmaz stb. dsak azt sajnálja a szerencsés uralkodó, hogy nagyon hamar vége van a királyságának. Azt szoktuk mondani, ha valaki valamely tisztességről, hivatalról lecseppen, hogy: — Olyan, mint a Pünkösdi királyság! Gyönyörű versekben énekelték meg a régi költők is a Pünkösd ünnepét. Hagyományként szállnak reánk ezen énekek és a nép ajkán máig is élnek. Megemlítek egyet, mely a természet köréből való és telve van mély érzéssel: Sík a puszta, se halma, se erdeje, Sugár, magas a toronynak teteje ; Sugár torony kilátszik a pusztába, Harangoznak piros Pünkösd napjára. Pünkösd ünnepén szállt az ének a természet nagy templomából. A kunyhókból, a palotákból; a harangok érc nyelvéből messze- messze — a pusztába; és szállt az emberi szívből fel — a Mindenhatóhoz... Boldog volt ez a nép, melynek hazáját hármas bérc koszoruzza és négy folyam határa köti össze. Benn az országban jólét, megelégedés honolt. Nem volt pártokra szakadva az ország népe, tömör, hatalmas, egységes nemzet volt. Együtt örvendett a boldog jelennek, mert egy erős kapocs, — mely már sokszor felemelte sülyedéséből — az összetartás kötötte össze. Nagy volt a magyar, mikor három tenger mosta honának határát. Hatalmas volt, mert volt idő, mikor országok, népek milliói rettegték nevét és uroknak ismerték el a magyart... Milyen szépen, boldogan ünnepelhették ekkor s Pünkösd ünnepet?... Pünkösd ünnepét üljük ma is. Szálljon ének ajkunkról, szívből, lélekből fakadó, mert