Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-04 / 22. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 174 nek folyton pótolnia kell s igy a hozzá szükséges anyagokat saját testétől vonja el, miáltal az következik, hogy úgyis keveset eszik s azt sem használhatja fel az elgyengült test, lesoványodik, leromlik. S ilyen marhát nehéz lábra állitani. Igen, de erre némely ember azt vetheti, hogy akkor magunk züllesztjük el a tehenet! Nem áll! Mert a borjú, amint kéthetes elmúlik, bizony húsz liter tejet is kiszopna naponként, s a borjú, mint tudjuk, jó fejő, mert úgyszólván az utolsó cseppet is kiszívja. A tehén tehát inkább még jobban fog tejelni, mert nincs leromolva, étvágya megjött és jól eszik, tehát van miből tejelni. Héthetes koráig naponként négyszer, illetve háromszor szopik a borjú, még pedig egyenlő időközökben, egyik szopás a másiktól 8 órai időközben történjék. Ezen idő alatt a rács a borjú jászola fölé legyen már erősítve s abban apró, szálas és gyenge takarmány, hogy a borjú játszva az evéshez szokjon : előtte a kis jászolban egy-két deciliter jó zab, hogy azt is megtanulja enni. A nyolcadik és kilencedik hétben naponta kétszer kell szoptatni a borjut, és pedig : reggeli 6 órakor és esti 6 órakor, vagyis 12 órai időközzel. Ekkor már renbesebben fog enni, ügyelni kell, hogy a jászol mindig tiszta legyen, s a zabot megeszi, apránként növelni lehet a mennyiségét. A tizedik hétben már csak egyszer s akkor is este kell szoptatni. Mikor aztán este szopik, már előbb a jászolban levő takarmányból jóllakik. A tizedik hétben már állandóan egy dézsában vagy vederben ott kell állni a víznek, hogy az ivásra is rászokjon. Vizet állándóan az istállóban vagy más meleg helyen tartsuk, mert a hideg víztől hasmenést kap a borjú. A tizedik hét leteltével megtörténik az elválasztás; ekkor már jól eszik a borjú s a zabot nem szabad tőle sajnálni, mert hisz ez pótolja a tejet. A szopós borjú kövér, tehát arra törekedjünk, hogy a választásnál és utána le ne soványodjon, mert ez a további fejlődésre nagy befolyással van, azért az ivóvizébe mindig öntünk egy kis tejet 1—2 hétig, igy jobban is iszik és nem soványodik le. O LVASOTAR. A torony-őr. — Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. (Folytatás.) — Hallottak már ilyet atvámfiai — szólott az öreg torony-őr szokatlan jó kedvvel, — ez a kölyök minden áron bakter akar lenni. — Abból bizony akkor lesz bakter, mikor ki- gyelmedből császárné — felelt a koma, rettenetesen megsértődve. Már csak nem azért szülte az édes anyja, én se azért kerestem a mindennapiravalót, hogy ilyen mihaszna, kapa, kaszakerülő váljék belőle. No hiszen még a kéne, hogy az édes anyja ezt érje el, azon szent pillantásban itt hagyná ez árnyék világot. Az őr csak állott és hallgatott egy pilanatig, mint a kit a villám vakító fénye váratlanul lep meg. Soha életében nem mondotta ezt még neki senkisem. Aztán miijtha hirtelen eszéhez tért volna, nagyot simított ősz szakálán, hosszú nyúlánk kezeit csípejére tette és imigyen forrasztotta a tudatlan paraszt torkára a szót. — Hallja kend, talán bizony félre siklott a kegyelmed esze, mint a talyiga, mikor részeg kocsis ül rajta. Tudja kend, hogy kivel beszél? Tudja kend, hogy má’ mint éngem a város fizet és ha nem lennék az a becsületes ember, a ki vagyok, hát ez a város egy percre se volna nyugodalomban. Hát mit gondol kend ? Azt, hogy itt lopom a napot? Hát nem az én szemeim virrasztanak e város lakó-házain — Isten jó voltából — majd harmincadik esztendők óta. Az édes anya ott ül a bölcső mellett és hiába alszik az a beteg gyermek, ő virraszt, mert nem tudhatja, melyik órában eshetik baja. Az egész nagy város nappal kenyere után futkos, éjjel szendereg; de én itt virrasztók, mert nem tudom, melyik órában tetszik a veres-kakas uramnak egy-egy háztetőre felrepülnie? Ha én nem kongatom meg az öreg harangot, no hiszen akkor szépen néznénk ki. Figyelmed akkor fogja meg az eke szarvát, mikor tetszik, ha ma feltőt a garatra, holnap józan lesz, a kutya se ugatja meg; de ha én egy percre leveszem szemem e városról és történetesen akkor üt be a baj, no hát szeretném, ha kigyelmed tartaná helyettem a hátát. Hát ez naplopás, ez kasza- kapakerülés ? Kotródjanak kentek le innen, mig jó vannak és ha falusi emberek, és nem tudják a nagy világ sorát, hát ne üssék mindenbe az orrukat? Megértették? No hát elül is ut, hátul is ut. — Ühm — hömögött a másik atyafi — ez aztán megmondotta a magáét. — Ugy-e ides apám — szólott a szegletből a fiú — most nem tud mit szólani? A koma meg volt rőkönyödve, elpirulva és akadozva csak annyit szólott: — No hiszen, nem kell mindjárt vagdalózni, hát hiszen nem tudhat mindent a szegény ember. Az öreg őr ott hagyta aztán őket a faképnél, a jó atyafiak meg a fiúval egyetemben valahogy csak leereszkedtek. Persze, hogy a Pistu bánta meg az egész komédiát, mert mire haza értek jól meg- dögönyözte ezért a szégyenért az apjaura. Fel is tette magában a Pistu, hogy ha hétfejü sárkány fogja őrizni is — ő még sem lesz más, mint — bakter. ...........Gyönyörű éj volt. Az égbolton millió és m illió csillag rezgett, mindegyik öröm-fényben úszott, mintha reszketve vágyódtak volna a földre, holt teljes nyugalom uralkodott. Csak az ősz torony-őr szivében dúlt a vihar, csak az ő kebele zajongott, mint a csöndes tó, melynek hullámait ritkán veri fel a zivatar. Ott ült a torony egyik szegletében, mint a fáradt vándor, mikor lepihen és hosszú útját, melyet megtett, végig méri emlékezetével. Ez a nap szeget ütött a fejébe. Ezek a mai vendégek sötét gondolatokat vertek fel eszében. Tehát őt mindenki henyélő, dolog-kerülő embernek tekinti? Tehát harminc év, melyet ő boldogan és megelégedetten töltött el itt e helyen . . . nyomtalanul hasztalanul vonul el felette? Hát igy borult az ő feje őszbe, hát igy vágta az idő az arcára a mély barázdákat? De hát mit tehet ő arról, ha az a jó Isten, ki ott a csillagokon túl uralkodik az ő élete útját ide irányitá?
