Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-28 / 21. szám
162 MAGYAR FÖLDMIVELŐ vétünket inkább megnyerhetik e szegény emberek, de nem helyeslésünket. Tudjuk mi azt nagyon jól, mily gyenge az ember és mily hamar összeroskad a fájdalom alatt. Elveszteni például azt, kit lelkűnkből szerettünk, elveszteni egész életünk küzdelmének gyümölcsét, ártatlanul rabláncokat viselni, becsületünkben megkárosodni... mind oly csapások, melyek hatása alatt vérzik a szív és roskadozik a gyenge ember. Ám, érje az embert bármi az életben — nincs joga kioltani életét. Isten, ki a csapást az emberre küldi, megadja az erőt arra, hogy azzal bátran szembeszálljon. És itt kimondhatjuk, az öngyilkost nem lehet bátor embernek tekinteni, ellenkezőleg gyáva az! Egy példával világosítjuk meg a dolgot. Valakit nagy csapás ér. Vagyona, becsülete veszve van, családja a legkétségbeejtőbb helyzetbe jut. Ki a bátrabb? Az-e, ki a reá következő szomorú helyzettől gyáván megfutamodik, a kenyérküzdelem további folyásától megijed, főbe lövi magát. Ott hagyja védelem nélkül nejét, kenyér nélkül gyermekeit, azokat az ártatlan lelkeket, kiket apjok végzetes tette esetleg egész életükben, mint az árnyék követni fogja? Vagy az, ki ha egy pillanatra le is ros- kad, újra felemelkedik, ujra kezébe veszi élete hajójának evezőjét és indul egy magas cél felé? Gazdag voltál? Még ezután is az lehetsz! Boldog voltál? Még ezután is lehetsz. Jól mondja egy iró, hogy az élet szent teher, vinni kell azt ünnepélyesen! Ne tedd le azt még akkor sem, ha egykor ur valál s most könyed, verejtéked ömlik a göröngyre, melynek forgatásával keresed kenyeredet. Némelyeket öngyilkosságba kerget a fényűzés, az igények túlságos terjeszkedése, az adósság csinálás, a sikkasztás stb. És a mint a minap egy részletes kimutatásban olvastam, az öngyilkosok közt ilyenek találtatnak legnagypbb számmal. Végre vannak elziillött emberek, kik szintén öngyilkosokká lesznek. Kiket nevezünk „elziillött“ embereknek azt hiszem, nem kell magyarázgatnom! Ott találhatjuk őket az utcasarkokon, ütött, kopott ruhában; ha koldulással egy pár garasra szert tesznek, egyik korcsmából a másikba sietnek, reszkető kezekkel öntik le torkukon a gyilkoló italt és fetrengcnek az utca sarában, szánandó állapotban. Elziillött földmivesekkel is sokszor találkozunk ! Nagy Isten! milyen szomorú kép az: egy embert ilyen állapotban látni! Oh bár okulnának példájukon azok, kik már a lejtőn vannak és csak idő kérdése, hogy azon leguruljanak! o Hogyan olvassuk az újságot? Az újságnak egy-egy önálló részét cikknek hívják. Ezen cikkek közt mindig legfontosabb az első vagy vezető cikk. Mert az újságíró abban szedi ösz- sze az eszét legjobban, abban mutatja ki, milyen útra, gondolkozásra irányítja az olvasót . . . Mégis megtörténik, sőt úgy is van, hogy az újságolvasók közül sokan éppen az első cikket hagyják olvasatlanul. Ismerek például egy urambátyámat, a ki hosszú időkön keresztül mindig elhagyta az első cikknek olvasását. Azt tartotta, hogy az ’unalmas, meg talán hosszú is és nagyon is komoly dolgokkal foglalkozik. Egyszer aztán nagyon is tellett az idejéből, hát neki fogatt az első cikk olvasásához. Micsoda? Azóta alig várja kedvelt újságát, hogy az első cikket olvashassa. Hiszen — igy szólott — itt van újság magva, itt beszéli meg az iró-ember a dolgok állását, itt tárja fel csak igazán az igazságot. Hát igy járnának mások is, ha szép csendesen reászoknának arra, hogy az első cikket mindig legtöbbre becsüljék, mert az markol bele a dolog velejébe legjobban. Igen, ha rászoknának arra, hogy az első cikkelyt gondolkozva olvassák. Aztán úgy meg- meghánynák-vetnék a dolgot. Mit is mond ebben az az író-ember? Mit tanulhatok én, mit a község, mit az ország népe ebből? Az olvasó, gazdakörök is arravalók, hogy ott a cikkelyekben tárgyalt és kifejtett dolgokat megbeszéljék a gazdák és aztán javukra fel is használják. Fájdalom, hogy az újságolvasó közönség nagy része csak olyan újságcikkek után sóvárog, melyek tele vannak rémséges borzadályos dolgokkal. Némely újságíró aztán rá ül az ilyen nép gyengéjére. ír olyan hajmeresztő dolgokat, hogy ő maga se hiszi el. De azért nevet nagyot, hogy a nép meg elhiszi. No hát meg van annak is a módja, ideje, meg a szükségessége is, hogy olyanokat is olvassunk, melyek szórakoztatnak, megnevetetnek vagy éppen kíváncsiságunkat elégítik ki. Ne elégedjünk meg azonban atyámfiai azzal, hogy az újság csak kíváncsiságunkat táplálják. A jó újságot tekintsük olyan barátunknak, a ki eljő hozzánk minden héten, hogy valamire tanítson, oktasson, figyelmeztessen. Elsőbben ezen szavait hallgassuk meg ezen jóbarátnak, az újságnak is, aztán következik rendre a többi. Való igaz, hogy sokan megfordítva csinálják — A fő dologot hagyják __csak a hírek után kapkod-
