Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-30 / 17. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

133

Kedves apám, anyám s férjem siralomra, Juttalád telemim ezen sirhalomra.

Ember, aki még élsz, tanulj meg is halni, Nincs itt vigasztalás, végpont: meg kell válni.«

XI.

»Utas! Vándor! ki békét keressz,

Jer pihenni, hiv a szent kereszt.

Hallgass! szivem már nem dobog,

S éltem fáklyája nem lobog.

22 évnek tündér álma, fi havi csalódás foszlánya Van felirva siri fámra Utas! Vándor! jöjj ki gyakran,

Ide, hol, e siri hant van,«

XII.

»Aki mellettem jársz, olvasd Írásomat,

Mely szomorún hagyám el az én társamat, Árvaságra pedig két kis magzatomat,

Dénes Gergelyné Török Borbála volt a nevem, Csupán ,'iO éveket élhettem,«

XIII.

»Könnyet, könnyet e hideg sírkőre,

Mit a fájdalom terem.

Szólj te kő, az ő nevének őre,

Kit takar e gyászos sirverem.«

ISMEBETEKTABA.

A természet forgó komédiája és tragédiája.

lila Perényi János.

Sok mindenféle dolog van a világon és az mind külön-különféle. Van az úgy néha, ha a barátságos ölelkezést gyilkos golyóváltás követi s ekkor a komédia átcsap a tragédiába.

A nagy természet is sokszor komédiával kezdi a szerepét s már a második jelenetben tragikai eseményeket produkál. Hiába, a természet sem mosolyog mindig, ennek is vannak kritikus percei, a mikor csupa féltékenységbó'l szikrázó szemekkel megrázza az ő arájának, a földnek üstökét. S ha indulata lecsillapodik, ismét mosolylyal tekint a tragédia színhelyére.

Egy ilyen jelenetet szándékozom jelen alkalommal a természet szerepéből, a szerkesztő ur kívánságára a m. t. olvasó közönségnek bemutatni. Jó lesz az idegeket egy kis hideg vízzel megedzeni és nagyobb biztosság kedvéért divánon. vagy karos székben foglalni ülőhelyet, hogy ha megedzés dacára is netalántán ájulás környékezné az embert, legyen hova kényelmesen ledőlni. Ehhez különösen igen nagy igényt tarthatnak per nélkül is a gyöngéd idegzetű nők.

Ennyi előkészület után azt hiszem, csak szedhetünk magunkba annyi bátorságot, mint a minővel neki indult a hét sváb elszántan a nyúlnak. Miért is mellőzve a további hideg tust, óvatosan közeledhetünk a nézőtérhez. A képzelet szárnyain csakhamar célhoz jutunk s a mi fő, még pénzbe sem kerül a természet játékának szemlélete.

Ma már. ha valami tudományos játékról van szó, előre is feltételezzük, hogy ott bizonyosan a villamosság játsza a főszerepet, mert valóban nagy kókler az a villamosság, sőt olykor még krakéler is. Mindenütt ott van, a hol a természetben valami zene-bona, csata-paté előfordul. Gyorsan és nagy mennyiségben gyártja a tüzes bombákat s szórja mindenfelé, mintha csak anarchista volna. Néha

napján azzal is megelégszik, ha bomba helyett tüzes nyelvét ölti ki s ugv rémiti az embereket. Olyan, mint a verbunkos-háboru idején, leereszkedik a szegény emberhez és tánccal mulattatja. Van aztán hadd el hadd, ha valakinek parolát ad tüzes tenyerével. Óva intek mindenkit, hogy ne üljön fel ennek a verbunkosnak, hanem hia teheti, kerülje ki jó mesz- sziről s legfeljebb biztos fedél alól szemlélje kóklerségét, ha éppen minden áron gyönyörködni akar benne.

Hogy pedig már jó távolból felismerhesse mindenki a légköri villamosság boszorkány-táncát, elmondok róla egyet-mást tudós emberek feljegyzései nyomán. Megesik sokszor, hogy a villamossággal töltött felhő beszédbe akar ereszkedni a tenger vizével. Persze a nagy távolság nem enjedi meg a suttogó társalgást, miért is a találkozhatás közös óhajánál fogva, mindenik mozgásnak indul, a felhő lefelé, a tenger vize fölfelé. S mikor már annyira közel vannak egymáshoz, hogy a tenger majdnem a felhő uszályába kapaszkodhatik, akkor rendesen egy tüzes bomba repül a viztölcsérbe s ez aléltan omlik vissza a mélységbe. A villamosságnak ezen csalfa játéka, melyet a tengerrel űz, éppen nem ritka s mert többnyire ártatlan kimenetelű, azért méltán nevezhető a természet komédiájának.

A szárazfölddel szemben hasonló viccet csak ritkábban képes keresztülvinni a villamossággal telt felhő, de ha aztán mégis sikerül, akkor elmarad- hatlan a tragédia, elkerülhetlen a katasztrófa. A felhő ilyenkor salon-kabátban táncolva, sürögve- forogva közeledik a földhöz, ez pedig forgó port, liba- és másféle tollat és mindenféle gezemicét küld üdvözletére, úgy, hogy van dolga a felhőnek, mig ezeket lerázza magáról. Ez még mind csak komédia, melyben a felhő van lefőzve. De ezután jön a felhő boszuja s itt kezdődik a katasztrófa. Itt már én is átengedem a szót Peltiernek, hadd beszélje ő el az a katasztrófát, mely 1839-ben junius-18-án Chatenay községet érte.

Reggel tájban Chatenay tői délre zivatar támadt s tiz óra felé két domb között fekvő völgy felé vette útját. A felhők elég magasan jártak s miután a falu végéig elterjeszkedtek, megállapodtak. Az ég dörgött s az égiháboru rendes utján haladt, midőn dél tájban egy másik zivatar jött s szintén a nevezett völgy felé vette útját. A síkság széle táján Fon- tenay fölé megérkezve az első égiháboru közelében, mely magasan feletté lebegett, mozgásában kis szünet állott be. Kétséget nem szenvedett, hogy a két égiháboru egynemű villamossággal töltött felhőkkel egymással szembe kerültek s egymásra taszitólag hatottak.

Tovább is lesz, mondjuk még ?

Csoküieta. Vannak asszonyok, a kik kidobálják a férjüket, ha az nem tud mértéket tartani a csókolódzásban. New-Yorkból Írnak egy ilyen esetről, melyet ott a nyilvánosság előtt tárgyaltak. Egy Romanó nevű olasz borbélyt éjnek idején az utcán találtak, hiányos öltözetben s olyan volt, mint a kiöntött ürge. Egy rendőr az őrtanyára vitte, ahol a borbély elmesélte, hogy szeretett felesége, Izabella asszony kidobta s még egy kancsó jegesvizzel is jól nyakon öntötte. A szerencsétlen borbély tragikus esetét Romanó csinos, fiatal felesége másnap biró előtt megerősítette.

— Egy esztendővel ezelőtt — mesélte az asszony —