Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-04-03 / 13. szám
VII. évfolyam. Szatmár, 1904. április 3. szám. A feltámadás ünnepén. „Mint Krisztus Urunk halottaiból feltámadt — igy szól az irás — úgy kell nekünk is uj életet kezdenünk“ . . . Atyámfiái jól véssük szivünkbe eme szavakat, mikor a feltámadás dicső ünnepét üljük. Mert soha sem szólott igazabban az irás nemzeteknek, mini most mihozzánk, magyarokhoz. Igen uj, egészen uj éleire van szükségünk. Olyan életre, hol az igaz keresztény szeretet kinek-kinek megadja jogait, kinek- kinek megszabja kötelességeit. Mert mit ér a sok törvény, mit ér a szabadságnak, egyenlőségnek és testvériességnek folytonos hirdetése, ha az igaz szeretet nem hatja át az emberek szivét. Ha nem tudjuk megérteni egymást, hanem akarjuk munkálni egymás boldogulhatását. Az uj tan, melyet liberálisnak neveznek — keserű tapasztalatokkal szivünkben — láthatjuk atyámfiai, hogy nem boldogíthatja a népet. Huszonöt esztendők alatt tökéletesen agyonboldogitott bennünket, Miért? Mert ennek az uj fajtájú tannak vagy minek, a szegénység, s szerencsétlenség számára nincs sem vigasz, sem ereje, sem gyógyító balzsama. Ez csak a szerencsések malmára hajtja a vizet! Hát a földmives nép hogy van vele ? Tudjuk nagyon jól, hogy ez a földmives nép egy percre sem érezte melegségét. Csak nagy hangját hallotta időről-időre, csak lel- ketlenségét látta, siratja — egész a pusztulásig. Azért mondjuk az Írással e napon atyámfiai, hogy mint Krisztus Urunk feltámadt halottaiból: úgy kell nekünk is uj életet kezdenünk . . . És pedig igaz keresztény életet! Hej, mert apáink hagyták reánk örökségképen azt a nagy igazságot, hogy a kiket az Isten szeret, azoknak jobban ád kenyerei! ügy kell tehát élnünk, hogy a jó Isten újra szeresse ezt a népet. Mert atyámfiai, csak az Isten szereidében egyesülhetünk, lehetünk igaz testvérek. Ezen kívül az erősebb, a hatalmasabb mindig elnyomja, leveri a gyengébbet! A hol Isten nincs, ott jog, igazság és törvény sincs! Beszélhetnek, írhatnak akár Ítélet napig is ezekről a szép, cifra szavakról, mig a feltámadt Üdvözilö szerelete ismét közénk nem költözik: igaz egyenlőség, igaz szabadság és testvériség nem leszen e hazában . . . Azért bünbánólag boruljunk le a feltámadt Üdvözítő koporsójához és kérjük segedelmét arra, hogy ez a magyar nemzet az ő szeretetében értse meg egymást és fogjon azon nagy munkához, mely meghozza azt a réges-régen várt uj életet! Takarékoskodjunk. Mi úgy élünk, mintha csak a ma volna a miénk. A holnapban nem is hiszünk. Azért járja úgy az adósságcsinálás, azért forgatják a váltókat, a birtokokat, földeket . . . mert hiszen kihalófélben van már a magyar földön a takarékosság szép virága... Fájdalom, hogy gyermekeink sem igen ismerhetik meg ezt a szép erényt, mert nem tanítjuk és gyakoroljuk őket abban már korán, mikor szivük, lelkűk, egész lényük oly fogékony az erény-csira befogadására.
