Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-01-17 / 2. szám
10 MAGYAR FÖLDMIVELŐ vált, megszüntette. Tndomásnl vette a választmánynak azt az intézkedését, liogy az igazgató-főmérnöki állásra Tóth Sándor királyi mérnököt megválasztotta, elfogadta továbbá a választmány összes javaslatait és annak alapján elhatározta, hogy a megválasztott igázgató-főmérnököt, miután az állami szolgálatban szerzett nyugdíjjogosultságát elveszti, arra az időre, mig erre való igénye a tiszai társulatok közös nyugdíjintézeténél elérkezik, vagyis az első 5 évre, az ez idő alatt bekövetkezhető halála esetére, neje javára 30.000 korona összegre a társulat biztosítja. Végül Szmre- csámji Béla, latorcai érdekelt indítványa folytán a közgyűlés felkérte elnökét, hogy a Latorca-vidék helyzetének orvoslása érdekében tervezett átmetszéseket még 1904. év folyamán megkezdvén, a folytatólagos kiásatása dolgában a földmivelésügyi minisztériumhoz intézzen felterjesztést. SZŐ VETKEZZÜNK-EGYESÜL JÜNK! Vigyázzunk! Bizony szomorú időket élünk. Fosztogatnak a törvény csalafintos kijátszásával, azt sem tudjuk mi módon védekezzünk az uzsorások és más fajtájú ilyen jó madarak ellen. Most már napirenden kezdenek lenni a rablások, kasszafurások és elemelések is. Csak a minap adtak hirt az újságok, hogy megrabolták — a szolyvai hitelszövetkezetet. Szintén a múlt heteken emeltek el egy Wertheim szekrényt a kolozsvári hitelszövetkezet péztára helyiségéből, közzel százezer koronányi adóslevél tartalommal. Most újra Borossebesről jő a hir, hogy ott is elemelték, sőt vakmerő módon vitték el a vasszekrényt, melyben százötven korona készpénz és huszonhárom ezer korona összegben értékpapír volt elhelyezve. Mi ez más, ha nem valóságos rabló világ. Tehát a haza legszorgalmasabb polgárainak, a hitelszövetkezeti tagok vagyonának esnek már azok a gonosz lelkek, kik kényedén akarnak vagyonhoz jutni. Kik hátat fordítván a tulajdonjognak, a rablás, a nemtelen, emberhez nem illő orcával gondolják, hogy megteremthetik boldogságukat. Lám, lám, mikor a tulajdonjog ellen szabadon lehet izgatni, mikor a szegény, jó lelkű nép szivét felkavarják képtelen Ígéretekkel: akkor könnyebben megterem a rabló-világ. Nem az a régi rabló-világ, mely a szegény munkásnép vagyonát megkímélte, melyben a szegény legényeknek szivük volt. Hanem ez a durva, emberi érzésből kivetkezett rabló-világ, mely előtt nincs Isten, ember, csak a vadállatiasság. Szövetkezeteink tehát résen legyenek! Együttes gonddal, óvintézkedéssel igyekezzenek lehetőleg elhárítani a veszedelmet. Ne hagyják őrizet nélkül keserves munkával szerzett vagyonukat. Gondoskodjanak, hogy rendszeres őrjáratok virraszszanak a hitelszövetkezetek vagyona felett. Itt, ez irányban is sokat lehet elérni a munkafelosztással. Mindnyájan eggvért és egy mindnyájunkért. Ha áldozattal is, de mindent el kell követni, hogy a szövetkezetek kellő védelmi eszközökkel látassanak el. Jegyezzük jól meg, hogy az ilyen betörők rendszerint az olyan községeket keresik fel nagy előszeretettel, hol a lakosok csendesek, békések. Mint mondani szokás : a hol kerítésre sincs szükség, olyan tiszteletben van a tulajdonjog. Tudják ők, hogy az ilyen helyeken legkényelmesebben dolgozhatnak. Hát ’iszen igaz, hogy régi mondás, hogy a rabló, tolvaj ellen hiába való a lakat, a zár. De ami bizonyos, hogy kellő vigyázattal, okos védelemmel meglehet ám előzni — a bajt, a szerencsétlenséget. Száz és száz példát tudnánk erre felhozni. A kapitoliumot is a ludak gágogása mentette meg. Egy kis kutyának ugatása sokszor többet ér, mint a vasajtó, a vasszekrény. Az éberség legnagyobb ellensége — a tolvajnak. A legnagyobb barátja pedig a jóhiszeműség és a biztonsági érzet. Azért hát idejében szólunk, hogy mindenki hallja, okuljon és vigyázzon. Az elővigyázat sohasem volt sem felesleges, sem — káros. Mondjuk! Sorsjegy vigécek. A bankházak nem elégszenek már meg, hogy ütik a nagy dobot, ahol csak tudják. Újságokban, falragaszokban, felhívásokban egyaránt dolgoznak a biztosan nyerő sorsjegyek érdekében. Most már a vigécek, sorsjegy vigécek is járnak a nép közt. hogy lépre vihessék, a kit csak falnak lehet állítani. Sajóvámoson történt egy eset, melyhez hason- | ló már bizonyosan máskor is történt és történni is fog, ha a magyar ember még mindig — hiszékeny lesz. Egy szédelgő járt ott mint F. pesti bankár vi- géce. ki sorsjegyekkel rántotta be a szegény hiszékeny népet; hét sorsjegyet vesztegetett havi 7 koronás részletfizetésre, 36 hónapra porciózott potom 352 koronáért, azzal ámítva az együg}rüeket, hog}7 a 7 koronáért három évig játszik, ha addig se nyer, visszadják a pénzűket. Vagy hat vigyázatlan atyánk- ; fia lépre ment. Most kapják a havi felhívást és dor- gatóriumot, hogy fizessenek. Résen leszünk, hogy mi lesz hát ebből? És ha olvasóink hasonló esetekről tudnak valamit, Írják meg csak nekünk. ’Iszen azok a vigécek számítanak arra, hogy a szegény embert megfélemlítik holmi fenyegető felszólításokkal. Vagy arra is, hogy — belátván a buta paraszt, mint ők nevezik a derék földmives népet, mint csapattak be, inkább eltitkolják, fizetik csak a világ ne tudjon róla. De csak ki vele, hadd lássák a sorsjegy vigécek, hogy sarkukban vagyunk. Legfőbb — a tisztaság! Aki Pesten megfordult annyi drótot lát a levegőben, hogy a világ összes drótos-tótjai megszakadnának alatta, ha nyakukba raknék azokat. Ezeken a drótokon keresztül Írnak, olvasnak, beszélnek az emberek egymással s a mi hir vagy újság előfordul, az ezeken a drótokon szaladja körül villámgyorsan a nagy világot. Szakasztott igy van berendezve a »kis világ« is, ahogy az embert nevezni szokták; finom drótok vékonyka idegek futják be egész testünket s viszik a hirt, az újságot a villámnál is gyorsabban az agy- velőbe. A látás, hallás, szaglás, Ízlés és tapintás
