Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-11-20 / 46. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 371 elégedett meg a vakra töltött pisztoly sütögetésével, hanem még söréttel is megtömte azt, hogy nagyobbat pukkanjon. — Hogy lett Szerencsen olcsó a hús. Sze­rencsen a napokban két uj mészárszék nyílott meg. Ebből kifolyólag érdekes jelenetnek voltak tanúi a városháza előtt állók, kik a kisbiró hangos dobverésére gyülekeztek össze: — Közhírré tétetik, kiálltotta a hivatalos személy, hogy Presz mészárosnál 32 kr.-ért kapható egy kgr. mar­hahús. — ügy van! ügy van! — bólingatott a közelben álló Presz. — Ugyanolyan áron kapható a hús — folytatta a kisbiró — Koloszár hentesnél is. — Mit'? Neki is azt dobolja 2 — Kiálltotta a mészá­ros megbotránkozva. Akkor én nekem 28-at kiálltson. így hát a boldog szerencsi asszonyok 28 kr.-ért vá­sárolják a húst. Mikor hallunk mi ilyen dobolást? — Halálos földomlás. Liptó-Kokaván kilenc ember homokot ásott egy üregben, amely bedőlt és az em­bereket betemette. Kettő közülök meghalt, egy harmadik súlyosan megsebesült, egyet pedig amputálni kellett. — Az újvidéki templom égése. Nagy csa­pás érte Újvidéket. A város főterén levő római katholikus templom, melyet négy évvel ezelőtt építettek másfél millió korona költséggel, délután négy órakor ismeretlen okból kigyuladt. A tűz oly rohamosan terjedt, hogy megakasztá- sára nem is lehetett gondolni. A tűz oltására, mivel a vá­rosi tűzoltóság nem rendelkezik elegendő szerekkel, az újvidéki és péterváradi helyőrség vonult ki, szinte ember- fölötti munkát végezve. Estefelé a nyolc méter magas kis torony óriási robajjal összedőlt, de a főtornyot sikerült megmenteni. — Betörök a plébánián. Hontmegyében, AlsószemeréiT községben, mint lapunknak jelentik, a minap sötét éjjel több ismeretlen bebocsátást kért Vizsolajszky Károly plébánoshoz. A lelkész a kapuhoz állt s miután meggyőződött arról, hogy rossz szándékú emberek akarnak bejutni, igy szólt: — Éjnek idején csak betegek számára van nyitva a plébánia. A plébános bevonult szobájába, az idegenek azonban nem tágítottak. Néhány izgalmas perc után az ajtó recsegni, ropogni kezdett s a mire a plébános a puskáját kezébe vette, az ajtó nagy robajjal betört és több kormozott arcú betörő állott élötte. A jószivü pap nem akart támadóira lőni, hanem fegyverét a levegőbe lőtte. A dördülésre össze­futott a község népe és a betörőket elfogta. Az ipolysági kir. ügyészségen aztán kiderült, hogy az egész megyében retteget betörőket fogtak el Lantos Lajos és társai szemé­lyében. Legutóbb csak egy községben, Petényben, huszonegy betörést követett el a banda, mely oly merész volt, hogy a főváros közelében nehány nap előtt fuvarosokat támadott meg, egyik fuvarost lelökte kocsijáról, s a legszebb két csikóval és a kocsival elvágtatott Alsószemerédre. — Egy földmives szerencsétlen halála. Budi János nagydoboói illetőségű földmives a múlt este má­moros fővel ült fel szekerére Kisvárdán, hogy még éjszaka otthon lehessen Nagydoboson. Az anarcsi utón a szőlők közelében azonban oly szerencsétlenül fordult be szekeres­től lovastól az ut mentén levő mély árokba, hogy a szekér reá esett s mire hajnaltájon észrevették a szerencsétlen ember már halott volt. — Orosz katonaszökevények Sátoralja­újhelyben. Két orosz katona vetődött e napokban Sátoraljaújhely határába. Ott találkoztak egy csendőrjárőr­rel, mely a két szökevényt útjában feltartóztatta és mert semmiféle igazolványt felmutatni nem tudtak, mint foglal­kozásnélküli csavargókat, akik esetleg a közbiztonságra nézve is veszélyesek lehetnek, a sátoraljaújhelyi rendőr- kapitánysághoz bekísérték. A két katonaszökevény Waszile- vics Alexi és Garboniow Fedor 24 éves, 67-ik gyalogezred­beli tizedes és örvezető. Előbbi polgári foglalkozására nézve hivatalnok, utóbbi földmives. Minden szigorúbb vallatás nélkül előadták, hogy a szeptember havában elrendelt moz­gósítás alkalmával őket is behívták és a harctérre való menetelésük alkalmával Krosznosovból megszöktek és azóta sok viszontagság közben gyalog eljutottak Magyarországba. A szökevényeket még aznap szabadon bocsátották és mig a városban tartózkodnak, rendőri felügyelet alatt tartják őket.- A nagy világból. Takar“*nyhiá.ny Orosz­OJ ° országiban. Az az aggoda­lom, hogy a kedvezőtlen termés következtében Orosz-Len- gyelországban takarmányhiány állhat be, arra bírta az ér­dekelt köröket, hogy az orosz pénzügyminisztertől szalmára, szénára, korpára és tengerire tarifamérsékléseket kérelmez­zenek. A pénzügyminiszter ezen kérelmet azzal utasította el, hogy a takarmányhiány csak az ország egyes részeire terjed ki, a szükségtarifa engedélyezését tehát szükségesnek nem tartja. — Magyarbarát angol. A mint a H—k Írja, Schrub- sole F. ur, a ki már több Ízben, legutóbb pedig ez év szep­tember havában a nemzetközi szövetkezeti kongresszus al­kalmával járt hazánkban, Londonban vetített képes előadás­ban ismertette Magyarország festői hegyvidékét, növény- és állatvilágát s népéletét. Az egybegyült angol társaság meleg érdeklődését keltette fel hazánk iránt a magyarbarát fel­olvasó. — Királynő gyakorló orvos. Mária Amália, a portugál király neje, befejezte orvosi tanulmányait s nem­sokára megkapja gyakorló orvosi diplomáját, ha — sikerül vizsgáját letenni. Azonkívül férjének augusztus hóban a párisi kiállításon teendő látogatása idején a kormányügye­ket is vezetni fogja. — »Tud fizetni!«: Berlinből Írják: Az utolsó udvari vadászat előtt, mely Königswusterhausenben volt, a vadász- társaság megtekintette azokat a csinos tárgyakat, a mik az ottani vak otthonában készültek. Vilmos császár volt az első, a ki megvett egy kosárkát. A kiséret tagjai követték példá­ját. Egy ismert sziléziai mágnás szintén vásárolt valamit, letett egy százmárkás bankjegyet és kérte, hogy váltsák föl. A császár észrevette ezt, odalépett az elárusítóhoz és nevetve mondotta: — Nem, ez az ur nem kap vissza semmit, elég gaz­dag és tud fizetni! És a sziléziai mágnás egy fülért sem kapott vissza százasából. — Mennyit számítanak az ikrek ? Két német ösz- szenőtt iker utazgat most Európában s megesett velük az a kellemetlenség, hogy egyik ország két személynek, a másik egynek számította őket. Németországban a vasutakon két jegygyei utaztak, Belgium azonban egynek számította őket. Anglia két személynek nyilvánította az ikreket. Londonban, a hol a városi vonaton többször utaztak, annyi kellemetlen­ségük volt emiatt, hogy most már utazni sem mernek. A háború. Az orosz-japán háború. Port-Arthurból és a szárazföldi harctérről nincs újabb nevezetes híradás. Ami különösen a port-arthuri helyzetet illeti, arra vonatkozólag legújabban a következőket jelentik: A japánok 17-én újból heves roha­mot intéztek Port-Arthurra. Úgy hírlik, hogy a japánok né­hány fontos hely aknameneteit megszállották. — Tokióból jelentik: A japánok hir szerint pénteken sikeres aknamun­kával bevették Lungsusan erősség elleneskarpját. A Port- Arthur előtt lévő seregből jelentik, hogy a hajóágyukkal tör­tént lövöldözés következtében egy, az arzenálnál levő lőpo- ros akna felrobbant. Az erősségek támadása körül kifejtett tevékenység lervszerüen folyik. — A Sahó mellett tapasz­talható tevékenység, úgy látszik, nagy ütközet közeledésére vall. Az oroszok látszólagos mozdulatainak gyakran az a céljuk, hogy a japánokat megtéveszszék. Támadásaikat mind visszaverték, de úgy látszik, hogy a japánok sikereiket nem használták ki. — A főhadiszállás következő 18-ily keletű je­lentést kapta: Ma napfelkeltekor egy ellenséges csapat tá­madást intézett Szinlungtunra, de visszaverték. Ma délelőtt óta az ellenség Sahopu közeléből közvetve tüzel állásainkra mozsarakkal és tábori ágyukkal, de kárt nem tett. Sziami- ancsunál egy orosz gyalogcsapatot fedeztünk fel és rájuk is lőttünk, mire a csapat nagy rendetlenségben a közel levő

Next

/
Oldalképek
Tartalom