Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-02-07 / 5. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 39 vényzet ritkás volt - kevés alkalmatos magkeveréket szórasson el, hogy ott, a hol szükséges, árkolás által vizet csapoltasson le, a mennyiben pedig rétje tulnedves, savanyu füveket termő volna, alagcsövezés- sel igyekezzék azt megjavítani. Egy kis'é nagyobb gondozással rétjeink termését biztosan fokozhatjuk, a mi maga után vonja állat- állományunk javulását, végeredményként pedig bevételeink fokozódását. HÁZI-ASSZONY. A korai keltésről. Korai keltés, csak oly egyedektől várható, melyek korán kezdik a tojást. Erre a célra ültessünk késő öszszel annyi kotlói le, a hány a korai keltéshez szükséges. Az anyaállatok a csirkékkel jobban táplálva, midőn fiait elhagyja, tél eleje körül tojni fog s szükebb takarmányozás mellett, már januárban, februárban elkezdi a kotlást s igy lehetséges a korai ültetés. Ezen eljárásnak haszna különösen három dologban nyilvánul: először téli időben tojással rendelkezünk, inelvek akkor nagyon is keresettek; másodszor a későn produkált ivadék úgy üzleti, mint házi fogyasztásra, mint ritkaság, értékesebb, harmadszor a korai keltés, mely akár tenyészállatok nevelésére, akár korai eladásra előnyösebb igy a késői leültetések haszna egyszersmind indokolva van Másodszor — jó és korai kotlókat előállíthatunk a következő módon : Tekintve, hogy testük fajtyukjaink keltési célra csak kivételesen és ritka esetben válnak be, nem is alkalmazhatók kifogástalan eredménynyel, bár a fekete fajok keltési célokra nemcsak magasabb testi hőfok, de erősebb kotlási hajlamaiknál fogva is alkalmasabbak volnának, csupán a tojás és ivadékban okozott károk teszik kétségessé a végeredményt. Azonban, hoyy a testi nagyság kisebbre redulkáltassék, keresztezzük szintén sötét szinü közönségessel, melynek ivadékai adják a legjobb tojó- és nevelő tyúkokat is. S ha ezek késő őszszel jól takarmányoztatnak, s meleg hálóhelyröl gondoskodva van. már tél elején tojni kezdenek s erre silányabb takarmányozás után, nem ritka eset, hogy december végével elkezdik a kotlási. Egy érdekes kimutatás. Adjuk a lapok következő közleményét, mely szerint az ország 12.377 politikai községe közül 2019 a zsidómentes; igy egvhatod részélten nem tartózkodik zsidó. A huszonhat törvényhatósági városban — szól tovább a statisztika — valamint hét vármegyének minden községében van zsidó lakos. Ez a hét megye : Esztergom, Jásznagvkunszolnok, Borsod, Ing, Hajdú, Szabolcs és Ugocsa. Az a vármegye, a melynek legtöbb községében nem lehet zsidót találni.• Yasmegye, mert ebben a zsidómentes községek száma 265-re rúg. Mondani sem kell, hogy ezek a községek igen kicsik és alig számitanak. Utánnuk Hunyadmegye következik 214 zsidómentes községgel. Harmadik helyen Zalamegyét találjuk, ahol 169, negyedik helyen pedig Krassó-Szörénymegyét, a hol 146 községben nem él izraelita. Ezekkel azután ki is merítettük ama megyék számát, a melyekben száz zsidómentes község található. Ha most már azokat a megyéket nézzük, a melyekben csak egy község van zsidó lakos nélkül, akkor Csongrád-, Békés-, Szilágy- és Csanádmegyékre bukkanunk. A többekben a zsidómentes községek száma 2-56 között váltakozik. Megjegyzi végül a statisztikus, hogy Európának egyetlen más országában sem lakik a zsidóhitüeknek olyan arányszáma a vidéken, mint éden Magyarországban. MI ÚJSÁG? star Összes előfizetőinknek megküldjük újságunk néhaiig számál tekintet nélkül arra, hogy előfizetésüket rendezték-e vagy nem ? Azontúl kénytelenek leszünk a hátralékos olvasók lapját beszüntetni. Kérjük tehát tisztelettel olvasóinkat, hogy előfizetésük ügyét a napokban rendezni szíveskedjenek > Szerkesztő-kiadó. — A Király nem jön. ügy volt, hogy Királyunk őfelsége február elején a magyar fő és székvárosba jön. Most azt Írják az újságok, bog\- a tervezeti budapesti utazást bizonytalan időre — elhalasztották. — Elhunyt képviselő. Pichler Győző függetlenségi képviselő a múlt héten a bécsi Grand Hotel szállodában meghalt. A hatál ulban érte utói. Corfuba akarl utazni üdülés végett. Szivszélhiidésben halt meg. Halálának hire fél 12 órakor érkezett meg a képviselőházba, ahol általános részvétet kellett. Pichler Győző 1869-ben született Budapesten. Ismeretlen ujságiró volt, midőn Kossuth Ferencz titkárja lett. Ettól kezdve élénk részt vett a függetlenségi párt beleidében. 1896-ban a kölesdi kerület képviselővé választotta. Kerületében nagyon népszerű volt. Kossuth Lajos szobrával is megajándékozta választóit. Betegsége bátgarincsor- vadás és szívbaj, régóta gyötörie. — Kinizsi Pálnak, a hires-neves hősnek, Mátyás király dicső katonájának szobrot akar emelni a Veszprém megyei Nagy-Yázsony polgársága. Nagy-Vázsonyt kapta ugyanis vitézségéért a bős, királyi adományként Hollós Mátyástól. Ott Várat épített, és a maga és szülei lelki üdve ;rt templomot és pálos monostort alapitolt. A nagyvázsonyiak most Kolossváry József veszprémi alispán aláírásával arra szólítják el a nemzetet, hogy adakozzék a nagy nemzeti hős szobrára. — A magyar lovat vásárolják. Az alföldön ismét tömegesen szedik össze és szállítják külföldre a hadi célokra alkalmas lovakat. A múlt héten Hódmezővásárhely környékén a romániai Kormány megbízottai, Bácskában meg a görög királyi udvar megbízottai vásároltak össze több százra menő, közép jósága magyar lovakat, a román kormány 2500 nehéz lovat, a görög kormány 320 könnyű lovát szándékozik vásárolni, darabonként 500—600 koronáért. — Halál a templomban. Szép halállal múlt ki egy jámbor öreg asszony, Akasztin bácsmegyei községben. Szorgalmas templomjáró volt az öregBénedics Ignáczné sz. Meggyes Mária s idejének jórészét már a templomban morzsolgalia le, nem is csoda, hogy ott érte a halál, amely oly nesztelenül, lopva siklott hozzá, bogy tán maga se vette észre. így történt, hogy mikor a mise és prédikáció után oszladozni kezdtek a hívek a templomból, az öreg anyóka még mindig nyugodtan ült padjában. Mikor költögették, akkor vették észre, hogy elaludt — örökre — Az alma és faja. Január hó 25-én TataTóváros mellett fekvő Báj községben összeszólalkozott az apa és fia, mire a fiú rálőtt az apjára és viszont az apa egy másik fegyverrel a fiúra. A fiú két söréttől megsebesült, az apának semmi baja nincsen. Mindkettőjüket letartóztatták — Mérgezett paprika. Kölesden 5 — 6 hét óta több háznál kettesével-hármasával feküsznek a nehéz betegek a számuk nemhogy fogyott volna, inkább szaporodóit. V ' -«v 7 -«*■ V