Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-10-02 / 39. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ 311 És milyen kedves, milyen szép jelenet ez. Az anya olt ül a széken mászó gyermekéhez közel. A gyermek az anya közelébe igyekszik, majd székre, ládára támaszkodik és egyszer csak fel­áll .. . majd járni kezd. Mikor a gyermek már járni kezd, még jobban kell ügyelnünk. Ilyenkor már sokkal nagyobb ve­szélynek van kitéve, sokszor elesik. Kisebb eséseket ne is vegyetek észre! Mintha mi sem történt volna ! Az elesésnél már csak felemlítek egy rossz szokást, mely sok családban divatozik. T. i. mikor a gyermek esés közben megüti magát ... a fö.det vagy a tárgyat, melybe a gyermek megütötte ma­gát megverik. — Nesze le rossz szék! — ügy-e kikaptál! slb. Igv akarja sok anya kiengesztelni és elcsilitani a siró jószágot. Ez nem helyes! Mert ezen eljárásukkal a gyermekben kifej­lesztik a boszuállás ösztönéi. Megszoklatják a gyer­meket, hogy semmi legkisebb sérelmet ne enged­jenek boszulatlanul. Az ilyenek aztán ha felnőnek, nagyon kényes emberek lesznek ám. A legkisebb bántódásra fel­indulnak, sőt készek verekedni és magukat kicsi­ségekért talán szerencsétlenségbe dönteni. De nem csak ilyen irányba legyen az anyának gondja a gyermekre. Arra ügyeljen különösen, hogy gyermeke jó levegőben tartózkodjék. A jó levegőre éppen olyan szüksége van min­den embernek, mint a táplálkozásra. A gyermekhalandóságnak, melyről már irtani, egyik fő eszközlője a vérszegénység. A vérszegény­séget pedig a rossz levegőben való tartózkodás a lehelő legnagyobb mértékben előidézi. Be van bi­zonyítva, hogy sok gyermeket küld a más világra a szoba bűzös levegője. Ha nincs kellő szellőztetés a szobában, az a megromlott levegő méregként hat a gyermekre. A gyermek mentői többet tartózkodhatik a szabod levegőn. Tavaszszal vagy nyáron már a má­sodik hétben vihetjük ki a gyermekeket. Őszszel vagy télen csak szelidebb időben. Eleinte csak rö­vid ideig, később hosszasabban is. De itt is két szokásra akadtam. Egyik anya ugv beburkolja gyermekét, hogy a gyermek majd megful. A másik meg éppen könnyedén öltözteti. Mindkét eljárás helytelen, mivel a gyermek meghűlésnek, köhögés, nátha, torokbaj és sok más betegségnek van kitéve; s az első esetben teste el is puliul. A betegségnek — mondják — legtermékenyebb melegágya a meghűlés. De ne gondoljuk, hogy csakis a meleg ruha hiánya okozhatja a meghűlést, hanem bizony a túl­ságos meleg ruha is. Azért a ruházatot illetőleg tart­suk meg az okos mérsékletet. Mester. A Bodrogközi -szövetkezetek nagygyűlése. Aug. 4-én tartotta Perbenyiken a felső-tiszai vármegyék szövet­kezeteinek szövetsége évi nagygyűlését gróf Mailálh József elnöklete alatt. A szövetséghez tartozó szövetkezetek kikül­döttein kívül ott voltak : Nagy József miniszteri tanácsos, a hegyvidéki kirendeltség vezetője. Péchy Ádám, Dezsőffy Aurél, Lacai Szabó László nagybirtokosok, a környék lel­készei és -tanítói. Benes István járási főszolgabíró és számos érdeklődő. A gyűlést Mailálh József gróf nyitotta meg nagy figyelemmel hallgatott beszéddel, amelyben a nemzetközi kongresszus két jelentős tárgyával foglalkozott: az állami támogatás kérésével s a fogyasztási szövetkezetek korlátlan elárusitási jogával. Maga részéről annak a nézetének adott kifejezést, hogy a szövetkezeteknek mig a maguk lábán meg nem tudnak állani. addig szükségük van államsegélyre. A fogyasztó-szövetkezetek elárusitási jogát az egyenlő elbánás elvénél fogva nem szabad korlátozni. A tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után Blasek Jenő titkár olvasta fel jelen­tését a szövetség múlt évi működéséről. Ez ma három vár­megyére terjed ki. Szabolcsban 37, Zemplénben 35, Abauj- ban 2 szövetkezet tartozik a kötelékhez. A tagok száma e szövetkezetekben 16,492. Az üzletrészek értéke 1,456.274 ko­rona. A múlt évben a szövetség ellenőrzése alá tartozott 15 máramarosi szövetkezet is. A helyesléssel fogadott jelentés után Szabó Aladár ev. ref. lelkész tartott érdekes előadást »a hitelszövetkezetek a közboldogulás előmozdítója« címen. Vázolta a szövetkezetek erkölcsi hatását, majd élénk tetszés mellett leirta, mily munkát végzett az ő községében a szö­vetkezet ez év folyamán, amikor is az elemi csapások ugyan nem kímélték a lakosságot. Nagy hatása volt azután Bodnár Gáspár szatmári tauitóképezdi tanár, ismert nevű népies iró előadásának, aki azt fejtegette, hogy a szövetkezeteknek mily nagy szerepük lehet levetkőzött nemzeti karakter vissza­szerzésében, a nemzeti öntudat visszaállításában, az alvó nemzeti lelkiismeret felébresztésében A gyűlést Mailáth Jó­zsef gróf záróbeszéde fejezte be, aki gyűlés után a megje­lenteket vendégül látta. Az ebéden számos felköszönlőben ünnepelték a vendéglátó házigazdát és nejét M Á “ vasárnap délután. A méh halála. — A kicsinyeknek. — Volt egyszer egy picinyke, nagyon szorgalmas méhecske. Mindegyik méh sokat dolgozik, de ame­lyikről én beszélek, az fölülmúlta igyekezetben mindegyik társát a kasban. Mindig kétszer fordult édes mézzel megrakodva, mig a többiek egyszer. Tisztelték is őt társai; sőt a királyné is. meg­dicsérte szorgalmáért. De a kis méhike nem bizakodott el, hanem ez­után is éppen oly szorgalmasan járt virágról-vi- rágra, mint azelőtt. Ha esős, vagy zivataros idő volt. amikor nem mehettek mézet gyűjteni, a mi kis szorgalmasunk kiállt a kas szájába, és ott szárnyacskáit sebesen mozgatva, hfís levegőt hajlott a kasba a bent dolgo­zóknak. Ide is csak azért szeretett állani, hogy ha az aranyos nap kibúvik felhőtakarója alól: ő lehes­sen az első a kirepülésben. Addig-addig repült, dolgozott, hogy gyenge szárnyacskája a sok repüléstől egész csipkésre ko­pott; addig-addig bújta az illatos virágok kelyhét, hogy finom pórköntöskéje is egészen lerongyolódott s a teste meztelen maradt. A méhecskék, ha a sok dologban megöregednek, megőszülnek. Csakhogy ők nem fehérednek meg, mint az öreg emberek haja, hanem testök fekete lesz. 0 is megöregedett, meg­őszült, fekete lett. De még akkor sem ült ám a sutba, hanem amint öreg szárnyacskái bírák, ment dolgozni, hogy társaival együtt segítse megtölteni az éléskamrát a közelgő télre. Egyszer azonban, mikor már minden méhecske hazatért, késő estig is hiába várták az öreg méhecs­két, — nem jött. Bánkódtak; csoportokba álltak, s úgy zsonga- doztak, siratták őt. Aztán összebeszéltek s elhatároz­ták, hogy ha megvirradt, bárhol legyen is fölkere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom