Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-09-11 / 36. szám
288 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ezeket sok helyen »pennarágóknajc« vagy »zugirászoknak« nevezik. Azt ajánljuk népünknek, hogy a mig csak lehetséges: kerüljék a perpatvart. A per életet rövidít, vagyont pusztít, barátságot ront, ellenséget szerez. De hiába! Igaz, hogy vannak ügyes-bajos dolgai a szegény népnek, melyekben nem tud eligazodni. Segítségre van tehát szüksége. llvenkor inkább keressen fel egy jólelkü ügyvédet, a ki jól kitanulta a mesterségét, a ki arra esküdött fel, hogy az igazságot szolgálja. Ugy-e, úgy: de hány ügyvédben csalódtunk! így fognak, szólani sokan, jól tudom. Ilyen esetben is ajánlunk valamit, őszinte lélekkel. A magyar nép menjen el ügyes-bajos dolgaiban papjához vagy tanítójához. Mondja el ügyét- baját, hiszen a pap, a tanító a nép javát szolgálja. A népet igaz — mai időben — el akarják vonni a paptól, a tanítótól, pedig a népnek nincs igazabb barátja ezeknél. Ha a pap vagy tanító látja, hogy valakinek segítségére van szüksége: tanácsot ad, vagy lelki- ismeretes ügyvédet ajánl. De a pennarágóktól, a zugirászoklól óvakodjatok! M—r. VASÁBHAP DÉLgTÁS. Isten annyit ad, amennyit akar. A népköltészet után. Az Úristen kimondá tehát végre a nagy Ítéletet: — Es te, ember, véres verejtékkel fogod keresni kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, honnan vétettél. Ádám nagy busán hajtá le' fejét, aztán újra felemeli, hogy még egyszer és utoljára szétnézhessen abban a gyönyörűséges kertben, hova őket Isten jóvolta helyezte. Aztán kiköltözködött az első emberpár a paradicsomból. És kezdetét veszi — a munka. Mi volt ez a munka? Kezdetben Ádámnak csak egy barázdát kellett szántania. A jó Isten nem kívánt tőle többet. Hanem aztán! Ezt az egy barázdát ugyancsak megáldotta. Olyan harmatot, napsugárt, esőt hintett rá, hogy a gabonaszálak tetőtől-tövig fővel voltak megrakva. És ameddig csak az ember ezzel a barázdával megérte, bőségesen és mindig ugyanazon áldással termett. Hanem hát ősi bűne az embernek, hogy sohse elégszik meg azzal, ami van, ha mindjárt torkig úszik is benne. Nem az ember maga az oka ennek, csak gyengesége és álhatatlansága. Most is, mikor az egy barázda még mindig hullatta bő áldását, a paradicsombéli kiggó-ördög megest előkerült. Mert nem nyugodott. Addig csúszott tehát, addig kereste az embert, miglen megtalálta. Odaférkőzött újra Ádám szivéhez. Ahhoz a szívhez, mely sajgott ugyan még az elveszített boldogságért, de már nyugodt vala. És igy sziszegett neki: — Megelégszel ennyivel ? — Teljesen — felelt Adám. Es nem szólott többet, mert összerezzent a sziszegés hallatára. De a kígyó bár várt egy ideig, újra sziszegni kezdett. — Húzzál csak még egy barázdát, meglátod, hogy még egyszer annyid leszen. Ádám hallgatott. De a kígyó csak biztatta: — Iszen az Isten azt akarja, hogy mentői többet dolgozzál. Kisértsd meg őt. Húzzál csak több barázdát, akkor látod meg csak igazán, mi leszen. Ádám gondolkozott! Aztán tusakodott, végre határozott. Meghúzta a második, sőt a harmadik barázdát is. A telhetetlen ember nagy izgalom közt várta az eredményt. A kígyó már elosant, ott hagyta az emberi vergődései közt. Talán a közelben elrejtőzködött és onnan nézte vigyorogva, hogyan csalódik, ábrándul ki újra az ember. ...Aratás következeit. Az ember napról-napra elbizakodva nézte, vizsgálta a töméntelen gabonát. De ime jön az Úristen! Megfogja az engedetlen ember gabonaszálait, tövüktől szinte tetejükig megsimogalja. Csak a tetejükön hagyott egy ujjnyi kis fejet. Aztán igy szólott az Úristen.- Ládd e ember, nem adtam-e neked bő áldást, annyit, amennyit csak markolhattál. De te tel- heteden vagy, szavamra hajtani egyáltalán nem akarsz. Most újra megbüntetlek téged. Hallgass jól, hogy megérthessed. Ezután szánts, amennyi neked tetszik. De én is annyit adok neked, amennyi nekem tetszik. Ádám meghallgatta a parancsot és szó-zugoló- dás nélkül távozott, hogy munkához lásson. A nap éppen lemenőben, nagy tüzet rakott már a fellegekben. Ádám pihenni készül... leül egy kis dombocskára. Gondoktól nehéz fejét lehajtja, aztán kicsordul szeméből — az első köny. Az Ur még a földön volt. Körében sok angyal is időzik vala. Mikorra pedig az Isten vissza akar! térni a földről a magas égbe, kiválik egy angyal a többi közül. Oda borul az Úristen lábaihoz fés igy eseng: — Uram, nézz Ádámra. Nézd, Uram, az ember sir. Az Ur Ádámra vetette felséges szemeit és látá, hogy az ember sir. Akkoron pedig az angyal újra az Úrhoz ké- rezkedett. — Valami kívánságod van? — szólott az Ur igen kegyesen. — Az ember egészen magára leszen hagyatva itt a földön. Engedd meg, Uram, hogy itt maradjak vele a földön. Hadd kisérjem őt az élet utján és vele legyek a föld barázdáin is. — Maradj tehát vele — szólott az Ur. És az angyal az emberrel maradt hűséggel és kitartással. Ma is kiséri. És tudjátok-e, hogy mi a neve ennek az angyalnak ?
