Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-17 / 28. szám
MAGYAR FÖEDMIVELŐ 224 Ki ne emlékeznék még a búr háborúra ? Ki ne emlékeznék annak a maroknyi népnek világot bámulatba ejtő küzdelmeire, mikkel a leghatalmasabb és gazdagabb angol népet is úgyszólván az utolsó erőpróbára kényszeritette. Mert leküzdeni nem tudta ezt a vitéz népet, hát fel kellett falnia... Ennek a nagy élet-halál harcnak mozgatója, lelke volt Krüger, a burok apostola és édes mindene. Ő nem volt bős, ki karddal kezében vezeti népét. Az ő kezében a biblia volt az a varázserő, melylyel önmagában és népében bitet, bizodalmát és kiiartást varázsolt egész az utolsó cseppenő vér- cseppig. Az ő fegyvere nem az uj (modern) hadlu- mány vala, hanem a természetes, józan ész, mivel megtáncoltatla sokszor azokat is, akik a politikai furfangnak tudományában könyökig vájkálnak. * Egész élete eseményeinek megfelelő születése és nevelkedése is. Fokföldön született 1825-ben. Családja német eredetű, de elszármazott Dél-Afrikába. Nem képezték őt tudományos pályára. Juhokat őrzött gyermekkorában, és boldog volt a pásztor életben. Olvasni megtanult. De csak a bibliát olvasta. Tudta is kívülről és szóról-szóra. A biblia maradt az ő egyedüli, hűséges barátja száműzetésében, miként hatalmas fegyvere a harcok rettenetes esélyeiben. Bámulatos bátorságot tanúsított, már úgyszólván gyermek ifjú korában. A burok meg is mondották, hogy nem tudománya miatt választották meg elnöknek, hanem bátorsága miatt, melyet a búr nép mesésnek tartott. ... Tizenhat éves fiatal legény volt ő például, mikor atyja kiküldötte a mezőre, hogy egy pár ökröt haza hozzon. Vele küldötte húgát is és ugyancsak lelkére kötötte, hogy jól vigyázzon a gyermekre. Amikor hazafelé döcögött az ökrös szekér, hirtelen egy párduc ugrott elébe, az ökrök megbokrosodtak, a szekér fölfordult és a kis lány kiesett belőle. Az ifjú Krüger Pál fegyvertelenül, ahogy volt, rávetette magát a párducra és saját vérző sebeivel nem törődve, addig fojtogatta, mig hörögve a földre rogyott. Aztán nyugodtan folytatta az útját és hazaérve, úgy lépett atyja elé, mintha semmi sem történt volna. Szívesen emlékeztek Krügernek erről és hasonló fiatalkori hősi cselekedeteiről a burok. Tizennyolc éves korában már harcolt hazája szabadságáért, amelyet akkor is ... és mindig és mindig az anglus fenyegetett. Mikor mult a háború, Krüger hivatalt viselt, de lelke nagy változáson ment keresztül. Majdnem remete életet élt, folyton a bibliát olvasta félrevo- nultan a szabad természetben. Majd visszatért a közpályára és igen munkás, vallásos ember lett. Népszerűsége egyre nőtt, úgy, hogy népe senkit mást nem óhajtott elnökül, mint az egyszerűségben, keresellenségben, cifrálkodás nélküliségben hasonló — Krüger apót. 1893-ban elnökké is lett. Az anglus jól ismerte Krügert. Tudta, hogy ez az egyszerű ember az egész búr nép megteste- sülője, képviselője. Tisztában volt, hogy Krüger önti népébe a kitartást, a szorgalmat, a rettenetes hitet és a szabadság iránt való rajongást. Mikor egyszer a burok elnökét meglátogatta egv angol lord (nemes) és felhánytorgatta Krügernek, hogy ő — az anglus — mily ősöktől származik ám, Krüger igy válaszolt saját anyanyelvén (mert mást nem beszélt): — Mondja meg az urának (királyának), hogy én pásztor vagyok és apám paraszt volt. No ’iszen le is eshetett az álla annak a dicsekvő angol lordnak, látván ebben az egyszerű emberben a természetes ész bölcseségét. * Öreg ember volt már Krüger apó, mikor az angol- és bur-háboru, a búr népet leigázó rettenetes háború kitört — 1899. okt. 12-én. A mi újságunk törzs-olvasói bőségesen ismerhetik ennek a háborúnak kezdetét, folytatását és végét. Az anglus azt hitte, hogy egy kardcsapással, egy ágyú szóval tönkreteszi ezt a népet. Mi történt? Édes jó Istenem, mi történt? A magyar szabadságharc hősies idejét élte újra a világ! És lőnek jelenetek, melyekre magasra szökött az emberiség szivének dobbanása. A búr nép odahagyta munkás családi tűzhelyét. Odahagyták a férfiak, asszonyok, leányok, ifjak és egymás nyakába borultan esküdtek meg, hogy harcolnak az utolsó csepp vércseppig. Akik otthon maradtak a szent bibliát olvasva álmodoztak hírért és dicsőségért. Akik a harc liizében égtek vallásos éneket énekelve mutatták meg, mit tehet egy nép, mely bízik Istenben és szereti, a rajongásig hévül a szabadságért. Az ősz elnök fiai is elül mennek a harc tüzében, elhullik egy, a másik. Egy könycsepp az agg szemében a gyermekért és megnyugvás a lélekben a hazának tett áldozatért. A háborúban sok búr elesett, de sokkal több angol. Az angolok sértett büszkeségükben úgyszólván tomboltak, hogy hát nem bírnak ezzel a maroknyi néppel. Maroknyi népet tehát fel kell falni. A hatalmas oroszlán tehát megmozgatta összes erejét, pénzét, hatalmát... és igy tudta kicsikarni azt a békekötést, melyben az egész igazságos világ megsiratta a derék búr nép szabadságát. ... Krüger elkesesedett. Nem akarta népét igy látni, alázó szolgaságban. Átjött Európába. Kivándorolt. Itt kísérleteket tett, hogy valamelyik európai hatalom segedelmével segítsen népén. De erre senki sem vállalkozott. Az anglus... mégis csak anglus. Az öreg ur tehát, aki elvesztette életepárját is ezalatt, a lemondás nyomasztó keserűségével egy ideig Hollandiába vonult. Majd Svájcba ment, hol a halál érte. Utolsó sóhaja is hazája felé szállott. Többször kifejezte azt a kívánságát, hogy hazája földjében szeretne pihenni. Teljesíteni fogja-e az anglus a haldokló kívánságát, azt még most nem tudhaljuk. Talán félni fog, most már nem az öreg Krügertől, de... az ő sir- halmának vonzó erejétől. * A búr nép pedig siratja a száműzött apostolt, és zokogása betölti a világot. Siratja az öreg, ifjú és gyermek egyaránt. Siratják a leigázott hazának hegyei, vizei, virányai... sokáig, nagyon sokáig !.... Mester.
