Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-03 / 26. szám
208 MAGYAR FÖLDMIYELŐ ünnepnapokon az istentisztelet tartásának ideje alatt a korcsmákból és pálinka mérésekből az ott tartózkodó részeg egyéneket távolítsa el, — s ezen körrendeletben körvonalazott intézkedéseim ellenvetőket pedig hozzám jelentse fel.« A körrendelet tehát a szerencsi kerületnek szól, de nevezett főszolgabiró példáját követheti minden főszolgabiró saját kerületében, mert bizony szomorít a tapasztalai Magyarországról, romlott hazánkról . . . egykor vallásos és erkölcsös magyarokról. A VASÁRNAP DÉLUTÁN. A falu bolondja. Bolond Gyurkának hítták az egész faluban. Pei'sze csak olyan bolond volt, a kin félszegségei miatt inkább csak nevetni lehet. Nagy, csombókos hajjal, széles, összenyomott feje körül, apró szemei meredtek, fényesek; ha nevetett, pedig mindig nevetett, erős vadállati agyarak fehérlettek fülig szaladt szájában. Furcsa alak volt, túlságosan rövidek voltak vastag lábai, nyaka meg alig látszott, mintha széles vállai közt csak úgy támaszték nélkül dudo- rodott volna ki bozontos nagy feje. Háta közepén pedig ott volt a nagy púp, mely végképen elcsúfította. Nem is igen tudják már, hogyan, honnét, kinek a szemétjéről szedte föl az idétlen gyereket a gazdag Bárka Mihály, a kinek a portáján aztán felnőtt s tett vett az udvaron meg az istálló körül, már a mire jól-rosszul használni tudták. Bárka Mihályt ez a jószívűsége, a miért pedig még a pap is egykor az Isten különös kegyelmére méltónak mondotta a nép előtt, nem mentette meg a szerencsétlenségtől : egy aláirt váltó révén, meg az egymást követő sok rossz esztendő miatt eladósodott s egyszer csak megüttette háza előtt a licitáló dobot a vén Mózes korcsmáros. Egy év előtt történt ez a szomorú dolog. Halálos betege lett annak az öreg Bárka Mihály s meg is halt rövidesen; de előbb még megvigasztalta egyetlen leányát, a Marcsát, a ki ott zokogott ágya mellett: — Ne sírj édes leányom, most telik az utolsó esztendeje a katonaságnál Vass Palinak, a ki elgyü- rüzött. Boldog asszony leszesz még te. Csak aztán tanuljatok példámon, a Mózsinak sohase adjon váltót a Pali, még ha az egész Eldorádót oda Ígéri is. S az ott bömbölő Gyurkához is volt vigasztaló szava: — Ne rijj hát, az uj gazdaságban is köllesz te a disznóól körül, majd gondodat viseli az én Marcsa leányom !... A haláleset után meg is jött nemsokára Vass Pali, de nem törlődtek le Marcsa sűrűn hulló könyei az ő megjövetelétől. Mintha kicserélte volna mátkáját a váfosi élet. Csak immel-ámmal nézett feléje olykor-olykor; de annál sűrűbben kezdték hordo- gatni a bejáró asszonyok a hírét, hogy gazdag városi leányt vesz el Vass Pali, eladja házát, földjét, már alkuban is van Mózsi kocsmárossal, a kinek kölcsönpénzéből muzsikáltatja magát a kocsmában. Elhagyja a falut, képpel sem fordul errefelé többet. Keserű kényektől nedves újakkal pödrötte a szösz szálát szegény Marcsa a rokkája mellett az egész télen át s mikor kinyílt az idő, sajnálkozva nézték a kerítésen át lesoványodott halovány arcát a szomszédok annak a kis zsöllérháznak kertjében, mely megmaradt neki a nagy pusztulás után. Ott gvomlálgatott, ültetgetett szomorú némasággal s alig adott olykor feleletet Gyurkának, a ki mindig tén- fergett körülötte, mint valami hűséges kutya. — A gazember, az akasztófáravaló! —morogta Gyurka olykor-olykor, fogait csikorgatva s dühösen fenyegetőzött a felvég felé, a hol Vass Pali lakott. — Ne bántsd Gyurka, igy akarta az Isten! — szólt ilyenkor Marcsa. — Szegény Mihály bácsi bizonyosan megfordul a sírjában, ha megtudja — beszélt tovább a bolond Gyurka és hű ragaszkodástól ragyogtak a szemei. — Hiába, igy akarta az Isten! — sóhajtott Marcsa. — Majd megmutatom én, hogyan akarja az Isten ! — mordul föl dühösen Gyurka, nagy buzogány-ökleit összeszoritva.. . Pünkösd más napján hangosan szólt a cigánymuzsika a Mózsi udvarán. Ott duhajkodott Vass Pali, tele rakatta az asztalt borral; itatta a legényeket s táncoltatta a leányokat sorra. Egyszer csak nagy hahota támad. — Itt van a bolond Gyurka, a púpos Gvurkal Táncolni jött a Gyurka! — vihogtak a legények s a leányok. Csakugyan a Gyurka volt. Kivicsoritotta nagy fogait, a mint felelt a csufolódóknak: — Itt vagyok hát! Táncolok hát! Megtáncoltatom a Csikós Zsuzsit. Falu rossza, falu csúfja, ez a falu bolondjának való! Volt nagy nevetés s ugyancsak integettek Csikós Zsuzsi felé, a ki éppen Vass Palival táncolt. Oda penderedett erre Vass Pali a Zsuzsival, annak a kendőjét lengette a kezében. — No mit hoztál ebben a bugyorban ? — szólt helykén Gyurkához s a púpjára csapott a tenyerével. — Semmit, semmit — felelte Gyurka — ámbár egy kis pirosító elkelne ám a Zsuzsi képin, lenyaltad róla már azt is, a mit meghagytak rajta a zsandárkaszárnyában! — Csiba te púpos, mit bántod ezt a leányt ? — s nagyot lökött Gyurkán a legény; de az állt, mint a cövek. — Bántották azt már régen! — felelte röhögve a legények és lányok tetsző vihogása között. — Üsd le azt a púpos kutyát Pali! — sikol- tott a lány. Pali újra meglökte a Gyurkát s nyakon ragadta. De az csak igy szólt hozzá: — Eressz el, nem érdemes ám igy kitenni magadat egy ilyen cifráért, mikor van neked szép becsületes mátkád! — Egyik olyan, mint a másik — ordított a borittas Pali — takarodj te disznófülü! — s a kapu felé akarta lódítani Gyurkát. Dühösen fordult ez rá vissza vérbeborult szemmel, csattogó fogakkal:
