Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-01-10 / 1. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 • Reménylük részvét lesz gróf méltósága irányunkban az uj évi ajándékot elfogadni. Nem tudjuk azonban, ha jónak találta tik-e vagy nem. S továbbá alázatosan kérem elnézését, ha soraimban valami nem jól volna Írva, vagyis elfecsegném túlságosan magamat, remélem gróf méltósága kegyes lesz megbocsátani V Azon reményben vagyunk itten e túl világban, hogy volt jó és drága szive az egyletünknek az éhre állani, vagyis kereszt atyai állását elfogadni és úgy szintén lesz drága hajlama az sapkát elfogni, ha az sapkát megkapja gróf méltósága. Kegyeskegyen egy pár sorral tudósítani egyletünk nevében. Maradok uj évi üdvözlettel, alázatos szolgája A. E. Palágyi István. Dec. hó 15. 1903. Comeant Jester Ohio. No 10, 13 Broad st. Amerika. Tudomásul adom hazai létemet, Palágyi István születésem Eeleszen 1872-ben, az atyám Palágyi László. A magyar bor jövője. Tehát végre mégis egy jó lépéssel haladtunk abban az ügyben, melyért a magyar gazdák oly erős és szívós küzdelmet fejtettek ki. Mert bizony főbenjáró okuk volt és van reá. A lapok egyhangúlag hozták a hirt, hogy január elsejére az olaszvámszerződésből törlik a borvámzáradékot. Érezték is ezt már jóval talián uramék, mert az utóbbi időben csak ugv zudull az olasz bor hazánkba. Hát egyelőre közvetlen örömünk nincs. Egy-két évre még mindig adja a talián-bor. De aztán a közel jövőben érezni fogjuk ennek a fontos intézménynek kellő eredményét. Csak már most aztán a magyar borok régi becsületét is igyekezzünk visszaszerezni. A törvény kegyetlenül üldözze a borpancsolókat és a kormányzat tegyen meg mindent, hogy a magyar borosgazdák az okszerű borkezelés titkát széles körben elsajátítsák. Adjátok kézröl-kézre a mi újságunkat! TÉLI ESTÉK. Elbeszéli: Jóska bácsi. Az ünnepek során átmentünk vón ? — mondja a kövesdi biró — most folytassuk beszélgetésünk fonalát. — Nekem van is valami mondani valóm — szólalt fel Taros Zsiga. — Halljuk! — Az elmúlt nyáron én és a szomszédom is tapasztaltuk, hogy valami különös uj betegség pusztítja a lóherénket. És a betegség olyan, hogy nagyobb kárt is okozhat. Még csak egy-két éve ismeretes. — Hát oszt’ csak ami földünkön van ez ? — Azt már nem t orn! — Tudom én! — vágott közbe egyik tisztes jrazda. Az uj betegség elterjed egy-két év alatt egész hazánkban, de még a külföldön, a szomszéd országokban is. És mit olvastam, Amerikából való volna a betegség. — Hát akkor nem kellene a gazdáknak onnan való magot hozni! — Hát a meglévő betegséget nem lehetne elölni ? — Lehet azt! Csak hogy ahhoz nagy összetartás szükséges. — Minek ahoz összetartás? — Csak azér’ az egyért, mer a betegség valami ragályosféle és ha csak néhány gazda pusztítja ki. akkor csak visszaszármazik megint. — Oszt' mikép lehetne kipusztitani ? — Mielőtt a magot elvetnők, megáztatjuk egy kissé gyenge rézgálic oldatban. A betegség igen terjedőben van, azért jó vón' gátat vetni elibe! * A répa-termés — úgymond Pál gazda uram — az idén nem a legjobban sikerült. Mivel pedig okvetlen szükséges takarmány télire, gondoskodni kén’, hogy ha máskor is nem találna sikerülni, mivel lehetne pótolni? — Könnyen lehet azt pótolni! — Mivel? — Takaimány-tökkel. És pedig amint azt a rendes ültetés módja megköveteli. — Igen ám, de nem lehet azt eltartani télire ! — Nem e ? Nem úgy mint a répát, de el lehet tartani januárig egész biztonsággal. — És mi módon történnék az ? — Ugv kell elvermelni, mint ahogy a répát szokás. Ha a verem két lépés széles, akkor egy lépés (körülbelül egy méter) mély. Szalmával vetjük meg a verem alját, vagy mint szokás mondani: a verem ágyát. Erre házfedél alakúra rakjuk a tököt, befödjük szalmával meg tengeri kóróval. Még arra ügyeljünk, hogy lehetőleg kevés levegő érje. Mivel pedig a tintám a nagy hidegban héfagyott, hát csak a jövő héten folytatjuk. Pedig igen nagy sár volt... Vasárnap van. A fénylő nap magasan áll az égen. A templomba már másodszor beharangoztak. Háza előtt, a kis padkán öreg Ambrus gazda pipázik. A falu végéről jön ballagva György gazda. — Adjon Isten! — köszön az utóbbi. — Minden jót! — szól Ambrus gazda. — Aztán templomba nem megy kend ? — Már útban voltam, de a sár térdig érő, a templom előtt pedig térden felül. Nem lehet rajta keresztül menni! Hát visszafordultam s erre jöttem gazduram felé, hogy majd egy kicsit leülök. — Akkurát igy volt velem is! — mondá az öreg Ambrus s helyet csinált a másiknak — felkészülődtem a templomba, de hát a sár olyan, hogy nincs mód rajta átgázolni. Osztán meg most van először ez az uj csizma a lábamon, nem akarom besározni. így hát én is csak leültem ide. — Úgy, úgy — szólt fejét bólintva György gazda. — Hol járt kend tegnap a szürkékkel? — A púpos Ábrahám küldött pálinkáért a városba.
