Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-01-24 / 3. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 19 Egyik azt mondja, hogy a férfiak okai annak, hogy a házasságok ritkulnak. Mert... A másik meg hangosan tiltakozik ez ellen. Es azt mondják : — De bizony az asszonyok, meg a jányok okai annak, hogy kevesebb ma a házasság, ■ mint régebben. Mert... Itt is jön persze egy csomó mert... Hol hát az igazság ? Ezt akarnék mi legjobb tehetségünk és tapasztalatunk szerint megtalálni, hogy aztán lássuk jól azt is, hogy hol az öreg hiba ? Kezdjük hát először ott, hogyr hát bizony an nak. hogy ma olyan ritka az igazi házasságok száma, oka maga a kor is. Ez a mi korunk nem becsüli meg igazándiba a családi életet. Az otthoni, a hol és csak a hol terem a nép igazi boldogsága és megelégedése. A családok megelégedéséből és erősségéből épül az egész ország megelégedése és boldogsága. A családi élet, az otthon, a falusi tűzhelyek felemelésére szolgálna az a régen kifejezett közóhnj, hoyy a kcitonnszolyólal ideje két énre szállittassék le. Száz és száz okból kivánatos ez. De ezek közt nem utolsó helyen van a családi élet, a falusi tűzhelyek emelésének nagy, mérhetlen kérdése. A nép fiai ott nőnek a falusi tűzhelyeken. Ott nőnek mellettük, velük a nép leányai. A legtisztább erkölcs virul a faluban. Tiszta, romlatlan szívvel választja ki magának jövendőbelijét a legény __ El jön a katonaság. Ott hagyja a falut. Három év nagy idő. A katonaságnál igaz regulát tanul a fiatal ember, de sokszor nyakig sülyed az erkölcstelenség fertőjébe. A házasság reá nézve többé nem kérdés. Mire is az ? A föld iránt való szeretetét, a mezei munkával való foglalkozáshoz való vonzalmát elveszti. Az ilyen ember nem vágyódik csendes tűzhelyre. Inkább azon fundálódik, hogy maradhatna a városban. Inkább szolgaságra vágyódik, mint független, szabad — parasztnak. Igv marad el sok-sok legény-ember a házasságtól. A leányok meg ott virulnak el falujokban, mint a virágok. Ha a katonaszolgálatot két évre leszállítják: mégis csak könnyebben megmarad a kapocs, mely őt falujához és annak emlékeihez fűzi. A föld jobban fogja visszavonzani. No de ezen kívül vannak még más közvetlenebb okok is, mik miatt a boldog, igazi házasságok ritkulnak. Ezen okokat rendre elő soroljuk aprán- kint és részenkint. Nem kell a népnek tudomány? Sokan vannak, akik igy vélekednek. Józan ember nem is gondol arra, hogy kézzel kenyeret kereső embert elvonjon munkájától és vele csomó jó és rossz könyvet elolvastasson, belőle könyvmolyt gyúrjon. Hiszen legtöbb felületes és figyelemhez nem szokott ember, ha olvas valamit, mire a végére ért, nem tudja mi volt az elején. Az olvasottak tartalmával úgy van mint a kéményen keresztül húzódó füst. Kicsit bekormositja, lerak valamit, de biz az édes kevés a haladásra. Lelkünk képzéséhez nem okvétlen szükséges a könyv, mert im a tapasztalat által a gondolkodó ember sok kincset gyűjt. Gondolkodni tanítsuk meg tehát egymást. Am hogy is állunk e téren ? A csiszoltabb emberek egyrésze alig közeledik a földmiveshez, a szegény iparoshoz. Sok hibát látok földmives és iparos társaimban, de nem adhatok igazat a mellőzésnek, az esztelen lenézésnek. A mindennapi élet mutatja, hogy egyenlők vagyunk, külömbség csak annyi lehet közöttünk, a mennyiben foglalkozásaink eltérők. A történelem tanúbizonysága, mennyire tudott felülkerekedni válságos időben a józan ész, jobb belátás az előítéletek felett és az ekeszarva mellől hívta fontos kormányzói székbe az arra termett embert. Olvassuk csak el a római nép történelmének ezen ragyogó lapját és nézzük meg magunkat, képesek vagyunk-e ma csak családunkat is helyesen elkormányozni. de nézzék meg azok is, akik a föld- mivest és iparost minden lelki munkától elakarják zárni és életének összes működését az igavonó baromhoz terelni. A miveltebb emberek másrésze a földmives- nek és iparosnak mivelésére irányuló törekvéseket kicsinyléssel iogadja s azt mondja, hogy' az eszük és lelkűk fejlesztésével többet ártunk, mint használunk. Sokan vágták a szemembe, hogy nincs veszedelmesebb, mint a »félmivelt« iparos vagy földmives. Nos ezen állításnak egyedüli hibája az, hogy többet bizonyít, mint a mennyit kellene. De hát én Istenem, ki a teljesen miveit?! Ki mondhatja magáról, bogy a jó Istennek egyetlen alkotását alaposan ismeri? Ki nem bámulná a pompázó virágot, ki ne csodálná a picike mag óriási rendeltetését? S vájjon ki nem ismerné be azt. hacsak nem esztelen, hogy mily csekélységet ismer és tud. íme, tehát egyenlők vagyunk. Gondolkodunk mindnyájan a nagy Isten alkotásai felett, A jegyzőnek, főszolgabírónak, más hivatalnoknak, tanítónak, papnak, orvosnak ügyvédnek nem kiváltsága lelkének növelése. Igen, több alkalma van mindegyiknek ezek közül a képzésre s ha a köznapiasságon felülemelkedett fensőbbség illeti meg, de nem lehet az a feladata, hogy mások helyett gondolkozzék, hanem másokat arra tanítson. Kiválóságát nem arra kell használnia, hogy a földmivest, iparost szellemi szolgaságba vesse, felette zsarnokoskodjék, hanem arra, hogy az álomból felverje és önműködésre segítse. Alig ismerek nagyobb veszedelmet társadalmunkra és nagyobb merényletet a haza polgárai ellen, mint azok követnek el, akik tehetségűket a szerencsétlenebb viszonyok között élő társaik értelmének elnyomására fordítják. A kezükkel kenyerüket kereső munkás emberek felemelését nem munkájoktól való felmentésben keresem, hanem foglalkozásuknak tiszteletében és leikök művelésében találom. Tiszteljük bennök az embert, lelkűket csiszoljuk, mert sohasem tudjuk, mily kincset fedezünk fel benne. A lélek tisztasága, a jellem szilárdsága, a megvesztegethetetlen becsületesség, mind a lélek gyémántja. S legyenek ezek selyembe, bársonyba, aranyba akár darócba vagy rongyba csavarva: egyenlő becsüek. Sokszor látjuk és tapasztaljuk, hogy a kocsis restelli az ostoros dolgát végezni, a tekintetes hi-
