Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-01-17 / 2. szám
12 MAGYAR FÖLDM1VELŐ ján, hű és nem igen kövei el házasságtörést, a him azonban akárhányszor csapodár, szélcsap-lovag. A madarak házaséletében sem ismeretlen a válás. Rendszerint a nő hagyja el a fészket, mert megunja a férj durvaságát, vagy pedig bántja esapodársága. Vasárnap Délután. Ezt ugyan jól kitanitotta... — Tréfás történet. — Elég jó módú oláli falusi ember volt Eslván bácsi. Ritka dolog, de úgy van, hogy szerette a bort és pálinkát nem ivott. Azt szokta mondani: »Csak az angyalkönynyel telt üveg vidámithatja föl az em- bört.« Egyszer kifogyott a pénze Estván bá’-nak — s mint rendesen szokott lenni, — ugyanakkor száradt ki az angyalkönynyel telt üveg is. Pénze ugyan nem hiányzott, igen ám, de arról az életepárjának is volt tudomása, s mi fő, a feleség hordta a kalapot. így ő abból a pénzből nem tölthette meg az üveget. Utána kellett tehát néznie, hogy mint máskor, úgy most is tegyen szert egy kis pénzre, még pedig oly módon, hogy arról a jobb oldalbordájának tudomása ne legyen. Ez előtt a szomorú idő előtt körülbelül három hónappal nyolc kis malaccal szaporodott a sertés-ól személyzete. Estván bá’ vette észre a szaporodást s rögtön jelentette a feleségének, hogy a »rózsi* kocának bét malaca van. Felesége hitt neki. Örvendett, hogy kis malac volt. Különben Estván bá’-nak már mestersége volt az efféle tréfás füllentés, mivel bizony kissé fösvény feleségét többször becsapta. Így csapta be most is. Eszébe jutott a nagy busulásban, hogy bizony neki van egy malaca, a miről a feleségének tudomása nincs. Elővett egy zsákol s bele tette a legszebb kis malacot, S ezzel ügyesen kiossant az udvarról. Ment egyenesen a szomszéd városba, hogy ott malacát eladhassa. Ippeg vásár volt a városban. Amint a piac télé közeledik, megszólítja egy úri ember: — Mit visz atyafi ? — Malacot, enstálom. — Eladó ? — Igen. — Milyen idős a malac? — Három hónapos. —- Hogy adja ? — Nyolc koronáért. — Itt a pénz, vigye el a lakásomra. Tábla-utca 113. sz. alá, mondja meg a feleségemnek, hogy készítse el ebédre. Megy az atyafi a malaccal, útközben találkozik egy másik úri emberrel. Ez is megszólítja: — Mit visz kend abban a zsákban ? — Malacot, enstálom. — Hogy adja? — Nyolc koronáért. — Milyen idős ? — Három hónapos. — Áll az alku. Itt a pénz. Jöjjön utánam. Az úri ember hazavitette a malacot s meghagyta a feleségének, hogy még az ebédre készítse el. Estván bá’ bement a legközelebbi csárdába s alaposan kibusulta magát. Egy negyed óra múlva találkozik a két úri ember, kik testi lelki barátok voltak. — Elvárlak benneteket ebédre, vettem egy kis malacot. — Tyüh, az árgyélusát. Hisz’ én is éppen arra akartalak benneteket meghívni. — Kitől vetted? — Egy vörös oláh fulusitól. — Tyüh, hisz’ én is éppen egy olyantól vettem. Utánna néztek a dolognak s csakugyan egy malacot vettek ők meg ketten. Beperelték Estván bá’-t. Megkapta az idézetet. Bement a városba s előadta a dolgot egy ügyvédnek. Az ügyvéd fel is vállalta az ügyet 20 forintért. Még pedig ilyen utasítást adott Estván bá’-nak: — Ha fölmegy s vallatni kezdik, az első kérdésre a bírónak ezt mondja : »Sisztadara« Érti ? — Igenis értem, — mondá Estván bá’. A második kérdésre pedig ezt mondja: »Nu jeszte« (a mi magyarul annyit tesz: »nincs.«) Értette? — Jó lesz, enstálom. S ha azután is bármit mondana a biró, vagy bárki, mindenre csak azt mondja : »Sisztadara«, majd | ismét: »Nu jeszta.« Jó lesz enstálom. A tárgyaláson pontosan megjelent Estván bá’. Kérdi a biró : — Adott el maga ennek az urnák malacot ? — Sisztadara. — Feleljen hát, ne mókázzék ! — Nu jeszta. — Bolond maga, vagy mi leli ? — Sisztadara. — Hát mi leli magát? — Nu jeszta. A biró bolondnak vélte s igy fölmentette. Elment Estván bá’ vallatás után az ügyvédhez, hogy ott is rója le adóságát. A hogy belép az ügyvédhez, kérdi az ügyvéd : — No ugy-e megnyerte az ügyet? — Meg biz’ azt ügyvéd uram. — No most már fizesse ki a 20 forintot. — Sisztadara. — No most már ne bolondozzék, hanem fizesse ki rögvest. — Nu jeszta. — Hát mikor fizeti ki? — Sisztadara. — Ha nem fizet baj lesz belőle. — Nu jeszta. Látta az ügyvéd, hogy az oláh az ő tanítását vele szemben is igen ügyesen tudja érvényesíteni s mivel a törvény előtt bolondnak ismertette el, nem tehetett egyebet, minthogy kizavarta Estván bá’t az ügyvédi irodából. Erezte a fiskus, hogy ezt ugyan jól kitanitotta — magamaga ellen is. Tóparti. Kérjétek a Gazdakörökben, Olvasó-egyletekben a Magyar Földmivelőt!
