Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-23 / 12. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 93 ISMERETEK TARA. A csendes Magyarország. 1848—1867. Világos után — sötétség ! A fegyverletétel után úrrá lett az osztrák Magyarországon. Kossuth, még a fegyver letétel előtt többed magával Törökországba bujdosott. Később sorra járta az országokat, bogy segítsék ezt a szegény magyar nemzetet. Szívesen látták nemzetünk küldöt- tétmindenütt, dicsérték a hős magyarokat. De érettünk semmit se’ tettek! Széch e- n y i lelke elborult. Mikor látta, bogy a Kossuth vezérlése forradalomba viszi az országot, már akkor — kétségbeesett a haza sorsán. Csak nem rég irtuk le ez újságban megrendítő sorsát P-í P e Tő f i Sándor, a szabadság nagy költője, a segesvári csatában elesett. Eltűnt, mint egy hulló csillag. Hullását népe nem láthatta. A nemzet igen sok vitéz fia bujkált, bujdosott hazátlanul a hazában vagy idegen földeken. A kik az osztrák kezébe jutottak, azokra ke- mény sors várt. Haynau, a vérszopó paranscnok — irtóháborut kezdett. Batthánvi Lajost agyonlövette és a honvédség 13 vitéz vezérét Aradon felakasztana. Görgey, Klapka kegyelmet kaptak. A hazában senki sem tudta, mi sors vár reá. Biztonságról szó sem volt. Bach, a bécsi kormánynak feje arra törekedett, hogy ezt a büszke magyar nemzetet megtörje és földre tiporja. Ugv vadásztak a nemzet vezérierfiaira, mint a nemes vadakra. Senki nem tudja: vájjon holnap reggel nem-e ő reá kerül a sor! Az országot ellepte az osztrák katonaság és hivatalnok sereg. Árulkodás és kémkedés járta mindenfelé — még a családi tűzhely sem vol szent. Zsandárok járták be a falvakat; s csak vitték, a ki gyanús volt. A pesti uj épületben kora reggelenkint lövések hallatszottak. De senki sem tudhatta, kit végeztek ki? Sokakat várfogságra hurczoltak! Az osztrák megfosztotta a nemzetet minden jogától. A hivatalos nyelv a német lelt. Még az iskolákban is német szóra erőszakolták a magyar gyermeket. Országunkat feldarabolták, stb. A nemzet mindezt némán tűrte! Mi mást is tehelett volna. A családok magukba vonultak. Vigyázott mindenki, hogy viselkedésével gyanúba ne keveredje r , Csend volt tehát az egész országban. A magyar haza akár temető volt volna. És pedig igy tartott ez — tiz esztendeig. A magyar tűrt és — szenvedett. De nem adta meg magát. Egy jobb jövőben és Istenben bízott. Az 1859. esztendőben változás kezdődött a haza sorsában. Az olaszországi hadjáratban — vereséget szenvedett az osztrák hadsereg. Meg is ijjedtek ekkor Bécsben. Mi lesz, ha a magyarok most újra felkelnek. Szebben, és szelideb- benkezdettek tehát bánni a magyarokkal. Úgy beszélgettek, hogy hát egy kicsit jogaikból is vissza kellene talán adni! Nem volt ez azonban őszinte szándék. Furfang- gal volt tele az ő lelkűk. Szerettek volna Bécsben egy nagy országgyűlést tartani. Persze, erre az országgyűlésre elmentek volna a birodalom minden tartományából, tehát Magyarországból is. No csak a’ kellett volna! Ha arra a közös birodalmi gyűlésre a magyarok is elmennek: akkor elismerik, hogy hazájuk szabadságáról, függetlenségéről és ősi alkotmányáról lemondanak. íme az ember!
