Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-23 / 8. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 59 A kányamadár. Monda. Kányamadár, kányamadár, Mért vagy olyan furcsa madár? Folyó vizét hogyha látod, Égessen bár szomjúságod, Gyorsan repülsz messze tájra, Kopár szikla oldalára. Hol nincs forrás, nincsen harmat, Enyhületet mi sem adhat. Kányamadár, kányamadár, Mért vagy olyan furcsa madár..! Meg volt már a világ, Meg volt völgye, halma, Büszkén ragyogott rá Az Isten szép napja. Erdőnek-mezőnek Sürgő, forgó vésze Még csak egyet kívánt, Még csak egyet kére: Legyen a föld felett Nehéz felleg tábor, OLVASÓKÖR. Melyből hulljon néha . Sürü eső, zápor; Csörgedezzen csermely, Kígyózzék a patak, Gyűljenek mederbe Tengerek és tavak. Megadta az Isten, A mit kért az ember. Bőven adott vizet, Annyit, hogy több nem kell. Madarakra bízta. Csinálják a medret: Csőrükkel, karmukkal Ássák, a mint lehet. Mind, mind összegyűltek A parancsolatra. Csak az éhes kánya Nem hallgatott arra. Kopár szikla ormán Zsákmány után látott, Mig alant a többi Csinálta az árkot. De egyszer csak.... hajna Szomjuhozik szörnyen, Szikláról lerepül, Hogy majd felüdüljen. Édes vizű forrás Csillogott mellette. Lehajol, hogy igvék. Jaj, de mi lelhette: Nem hajlik a nyaka, Szegény nem tud inni. Tovább megy: a csermely Majd fog könyörülni. Csermelytől patakhoz, Pataktól folyóra ... Szörnyű dolog: nem tud Lelni itatóra. De hirtelen zápor Zuhog le az égből, Feltarlja a nyakát S úgy iszik cseppjéből. S úgy iszik azóta Szegény kányamadár. Istennek parancsát Bizony megszegni kár. Végh mátyás. Egy szép keleti monda. Miután Isten az első pár embert a paradicsomból kiűzte, a szerencsétlenek futva az angyal lobogó kardja előtt végre egy nagy mezőre értek. Itt telepedtek le a fáradságos útnak, mely reájuk s utódaikra várt első pihenő helyén. Midőn elhagyatottságu- kat látták, mint tudva van a paradicsom állataiból, melyekkel egyetértésben éltek, csak a kutya követte őket, s midőn előbbi boldogságuk helyére visszanéztek, melynek csak virágzó kerítése játszott, szi- vöket mondhatatlan fájdalom tölté el. És sírtak keservesen, mig végre kifáradva ebben is szemeikre álom ereszkedett. Isten maga megsajnálta szegényeket és az angyalok könyörögve borultak le trónusa előtt, vegye vissza a szigorú Ítéletet és könyörüljön azokon, kiket képmására teremtett. Végre az Úr könyörült, s magához intve egyik angyalát egy marok tiszta búzát adott neki, mondva, hogy vigye el Ádámnak s tegye mellé, hogy ha felébred készen találja azt, mi őt a nyomortól megőrzi. Az angyal híven teljesité a parancsot s Ádám megálmodó, hogy Isten könyörült rajta; de a gonosz szintén látta az egészet, s mikor az angyal eltávozott még mielőtt az alvók fölébredtek oda sietett s messze körülásta a földet körmeivel s magonként elszórta a búzát s letaposta lábaival, hogy nyoma sem látszott, s mikor az ember fölébredt s körül nézett, hogy szép álmának teljesülését keresse, csak azt vévé észre, hogy ahol este zöld fűvet látott, most csak kopár föld maradt. Ádám újra j elszomorodott s nagy bajjal kereste mindennapi élelmét gyökérén és vadgyümölcsön tengődve. De bármi nyomorult volt élete, azért nem távozott e helyről s itt épité kunyhóját, mert az angyal, ki naponként megjelent álmában, őt maradásra inté, s mert ha már kiüzetett is a paradicsomból innen legalább kerítését látható, s ez is jól eselt neki. így múltak hetek, hónapok. A gonosz, hogy Ádámot gyötörje s még inkább, hogy a magot, melyet Isten az égből küldött a szegény embernek végkép megrontsa, őszkor rossz időt hozott a vidékre. Naponként esett; de mind a mellett az ördög nagy bosszúságára tapasztaló, hogy a hely, melyen az égből küldött magot elásta, csak annál szebben zöldéi, s mihelyt tél lett, hóval takarta be az egész környéket. Rósz napok voltak ezek Ádámra még a csermely is befagyott, s fáradsággal kellett feltörnie a jeget, hogy csak vizet kaphasson. Napestig dolgozott, néha s a fagyos földben alig talált annyi gyökeret, melylyel magának és szerencsétlen élete párjának éhségét lecsillapíthatná. Szegények csaknem kétségbe estek s az ördög mióta a világ áll. soha nem gyönyörködött jobban, mint ezen időben, midőn az egész emberi nemzet, mely akkor élt egyszerre ily nyomorúságba találhatta s végképeni elpusztulását várhatta; de végre szerencsére eljött a tavasz s vele jobb napok. Nehéz volt Ádám élete most is, homloka verejtékével kelle keresnie mindennapi kenyerét, de ha kereste, legalább megtalálhatá: a fák és bokrok meghozták gyümölcseiket, s ő és Éva estenként ülve kunyhójuk előtt átnéztek a paradicsom virágzó kerítése felé, egykori boldogságukról szóltak s egy szebb jövő reményével vigasztalták magukat, midőn hosszú szenvedés után az átok súlyától megszabadulva, ők vagy talán gyermekeik boldogak lesznek. Hiszen az Isten azon perczben, melyben az embertől boldogságát élvévé az emlékezést s reménységet adá neki, hogy el ne csüggedjen életében. S ezen kívül nekik még egy örömük van. Kunyhójuk körül csodálatos zöld boritá a mezőt. A magok, melyeket a gonosz elszórt, földdel takart s letiport kikeltek s az eső, melyet azért hozott, hogy elrothadjanak, s a hó, mely alá temette, csak elősegité növésüket. — A vetés, melyet ő maga hintett el, frisebben nőtt minden zápor után, mig messze körben dús kalászokban hullámzott a tér s minden mag százszorosán hozta meg termését. — Ádám boldogságára s végtelen bosszúságára az ördögnek, ki midőn az embert megrontani s a gondviselés szándokait meghiúsítani akarta nagy fáradsággal saját czéljai ellen dolgozott. B. Eötvös József. Tréfás kérdések. Egy iól elkészitett vastengeies kocsi mit ér'? * ' (-isBímzsnd) Mijjen fa van legtöbb a világon. faq-iop) Három liótba (holtból) egy elevent hogy csinálunk? (iujbuiso jaqoi }aznj uoAap joqqaza s »o|c1bj ‘eAoq ‘^zon« zb ‘pop niojpq y) Mi hijja van egv vadonatúj csizmának ? (•BfjBd y)
