Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-12-21 / 51. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 113 ÜNNEP ALATT. Levél a kis Jézuskának. Irta: Bodnár Gáspár. Oh, mily kimondhatlan epedéssel várta a kis Annuska azt az időt. Ha lefeküdt, ha felébredt mindig mondogatta: — Ugy-e Trézsi néni, már készülődik a kis Jézuska? Zord téli idő van. Vastag hóbunda borítja a földet. A kopaszon álló fák ágai mélyen lehajtanak a zuzmóra terhe alatt. A házak ereszeit pedig hosszú jégcsapok czifrázzák körül. Sóvári László házában vagyunk. A nagy, tágas szobában barátságosan pattog a kandaló tüze. A jómódnak itt is, ott is nyomaira akad a figyelmes szemlélő. Egy nyolcz éves kis leány játszadozik a földön. Annuska a neve. Kedves teremtés, meg kell adni. Olyan, mint w egy kis mezei virág a tavasznak legeslegelején ... Ez a kis leányka most anyátlan. Árva bizony, a kinek éppen az hiányzik, a ki legédesebb és 1 e g- szii kségesebb a földön. Az édes, a szerető édes jó anya! Egyetlen gyermek. — Es nem is a kegyetlen halál tette árvává. Ide nem lépett be ő kegyelme. Hanem belépett helyette a 1 családi viszály. Kegyetlenül meg is tépdeste ezt a fészket. Kíméletlen kezekkel szakította el azt a lánczot, mely az eddig békében élő házastársakat már tiz esztendő óta összefűzte. Telj es hónapja, hogy az asszony eltávozott. A kis Annuska egy reggelen csak arra ébredt fel, hogy az édes nincs! Elment ! Egyszer kérdezte az apjától: — des apám, hova ment az én jó édes anyám ? Az ’des apja meg ötölt, — hatolt és úgy válaszolt, hogy a kis leánya még jobban gondolkodóba esett. Azóta nem is kérdezett az édes apától semmit sem! Hanem az öreg cselédasszonytól, a ki még a nagyapóék idejében szegődött, a Trézsi asszonytól annál sűrűbben kérdezősködött. Kérdezte ébredéskor, kérdezte lefekvéskor : — Hol van édes anyjuk ? — Mikor jön haza ? Trézsinek, szemeiben ilyenkor csak úgy csillogott a könyü. Es csak annyit válaszolt: — A kis Jézuskával fog hazaérkezni. Mert ’iszen éppen az az idő következett, mikor a kis Jézuska már már a földre száll, hogy a jó gyermekeket fölkeresse. — Ugy-e már a kertünk alatt jár ? Az öreg meg nagyot bólintott fejével. Hej, mert az a fej nagyon telve volt gonddal, búbánattal. A gazda éppen belépett a nagy szobába. Annuska feléje szaladt. Átölelte apja-urát, kedves, okos fejecskéjét felemelte a magas, szikár emberre és olyan édességgel suttogta: ’des apám! Sose vártam a kis Jézuskát golvan nayon, mint mostan la. — Nagyon szenvedek! A megdermed ember reszketve csókolta meg leányát. Hosszasan, édesen, mert talán érezte, hogy az anyai csókot is pótolni kell. De erőt vett magán. Utóvégre ember, férfi — vagy mi ? — Hát mit szeretnél, ha hozna a Jézuska ? — kérdezte nagy erőltetve. A kis leány hallgatott. Kék szemeiből lelkének édes epekedése sugárzott. De nem tudta epekedését kimondani. — Bábod már van, segítette apja. Ruhára sincs szükséged. Hát mi kellene még1? — Az édes! Anyám —a-anyám, zokogta Annuska. És odaborut apja- ura lábaihoz keserves zokogással. Az erős férfi nem bírta elrejteni zokogását. Átölelte kis leányát, megcsókolta. De ajkai nem lelték a szót. Csak könyei beszélték némán, de nagyon is érthetően hogy A karácsony már-már megérkezik ... Mi leszen? A gazda ott ül a kandalónál. Nagy füstkarikákat eresztget hűséges pipájából. Hej, mondotta volna most asszonyfelesége: — Megint nagy gondok szántják lelkedet. De most nem volt, a ki mondja! Nyílik az ajtó. Az öreg Trézsi lép be. Csendesen, lassú léptekkel, mintha bizony beteg feküdnék a házban. Hej, mert Trézsi ismeri ám — a gazdát. Azok a füstkarikák ... no bizony azok a füstkarikák! — Gazd' uram, szólott az öreg neki bátorodva. Level érkezett! Karácsonyfa, karácsonyfa, eljöttél hát jó Jézuska!
