Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-09 / 45. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 359 Becsüljük meg a népkönyvtárakból kölcsönzött könyveket! Azok ntán, miket a népkönyvtárakról és egyáltalán a jó könyvek olvasásáról irtunk, szólanunk kell még egyet-mást maguknak a könyveknek kezeléséről és miként való használásáról. Ott, hol a télen a népkönyvtárak megnyílnak, a könyvtár könyvei vándorútra kelnek. Egyik kézből a másik kézbe, egyik házból a másik házba, sőt még a faluba is megteszik vándorútokat ezek a könyvek. Nagyon meg kell ám becsülnünk őket. Nemcsak azért, mert azon könyveknek beszerzése bizony nagy áldozatokba kerültek, de azért is, mert azok a mi jótevőink, barátaink, tanítóink. A maga vagyonára mindenki ügyelni szokott. No hát ezekre a könyvekre mindenkinek kétszeresen vigyázni kell, mert ezek nem az övéi, de a közé, nem csak a jelen nemzedéké, de a jövő generácziójé is. A jó lelkű ember gyöngéden bánik a virággal, mert minden jó ember szereti a virágot. Azért mondja a költő is, hogy a ki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet." No hát igy kell bánni a jó könyvekkel is. Szeretnünk kell azt is, mert a jó könyv is szeret minket önzetlenül. Vigyázzunk azért, ne hogy a könyveket bepisz- koljuk, megrongáljuk, lapjait kitépdeljük vagy be- zsirozzuk. Legyünk rajta, hogy a könyveket olyan épen és olyan tisztán adjuk vissza a könyvtárba, mint a hogyan kaptuk. Fájdalom, sok helyen panaszkodnak, hogy a gazdakörök vagy népkönyvtárak könyvei elvesznek, elkallódnak. Ez nagy baj, mert igy lehetetlenség állandó könyvtárt fentartani. Azért ügyeljünk egymásra és mindent kövessünk el, hogy a könyvtár szabályai megtartassanak. A mint elolvastuk a könyvet, azonnal szolgáltassuk rendeltetése helyére. Csak is igy lehet a kellő rendet és forgalmat biztosítani. Ne vegyünk ki egyszerre sok könyvet, a mint azt a könyvtári szabályok is kívánják. Mert a ki sok könyvet vesz ki, ugv jár, mint a ki sokat markol és keveset fog. Ne olvassuk mohón. Lassan, gondolkozva kell olvasni, mert csak igy válik szellemi gyarapodásunkra. A lélek is ugv van táplálékával, mint a test. Miként e test megsínyli a mohó evést, úgy a lélek is megérzi a túlságos szellemi táplálékot. Nagyon jól teszik a családi tűzhelyen, ha a könyvet — mikor elhozzák — egy papirossal szépen, csinosan betakarják. A leányzók vagy az oskolás fiuk könnyedén megtehetik ezt. Egyszóval kövessünk el mindent, hogy a népkönyvtárak mentői nagyobb sikerrel működhessenek. Erre pedig múlhatatlanul szükséges, hogy a kikölcsönzött könyveket becsüljük meg! (r) Olvasás után adjátok tovább-olvasásra újságunkat! Hogy élhet az ember 100 évig? Énre, a minden embert bizonynyal nagyon közelről érdeklő kérdésre, egy franczia orvos a következő tanácsokkal felel. Az ételben és italban való mértékletesség a legfőbb feltétel. Az életerő erősbitésére a testi gyakorlatok szükségesek, tehát: evezés, vadászat, torna, táncz, vívás, játék a szabadban, lovaglás, úszás, korcsolyázás stb. A lakás legyen világos, barátságos. A mi az alvást illeti, ezeket mondja: Hét éves korig aludjék a gyermek sokat; 7-től 12 éves koráig 10 órai alvás kell; azon túl 8 órai alvás elég. Az ágyban ne legyen dunna, a hálószobában legyen jó ievegő és akkor élhet az ember száz esztendeig, ha csak időközben — meg nem hal. I Legyünk már egyszer mi is okosak! A pokol fejedelme jutalmat Ígért az ördögöknek. ha olyan szert készítenek, melylyel a pokol lakóit népesíteni lehet. Két ördög vállalkozott. Egyik a puskaporral, a másik a pálinkával állt elő. A fejedelem a jutalom átadásakor igy szólt: —■ A puskapor — igaz! — szenvedést, halált hoz a földre sebesit, öl. Szétdulja a családi boldogságot. De ritkán! s az emberek félnek tőle. Azután meg csak a testet bántja — azt öli meg. így tehát nem nagyon népesíti a poklot. Hanem a te pálinkád - az már igen! Nem ellensége, de jó barátja az embereknek. Elmegy a felnőttek, ifjak, sőt mi több, még a nők közé is!... Bejárja a városokat, falvakat. Az emeletes és nádfedeles házakat. Orvosságnak mondja magát, s ott van még a patikában is. Azzal biztat, hogy erőt ád a munkás népnek s betegséget, halált okoz. A legcsunyább bűnöknek okozója. S ezeket a szerencsétlenségeket nem ritkán csinálja, mint a puskapor, hanem mindennap reggeltől-estig. Vagyis addig, mig a testet egészen tönkre teszi, s a lelket a pokol részére meg nem hódítja. A jutalmat tehát neked adom!... Nem volt-e igazsága a pokol fejedelmének ?... Legyünk hát már egyszer mi is okosak! Ne higy- jünk annak a gonosz italnak!... Sz—cs. xjx xtx, xtx XfX. xt> _ x+x .X+X. .x+x X+X x+x, X+X. .X+X. .X+X, .X+X. ,X+X. X+X. .X+X. X+X .X+X. .x+x Ismertessétek meg másokkal is a mi újságunkat! Anyáknak. — Jó hogy találkozunk, kedves komám asszony, legalább kérdek egyet —mást . . . — Mondja csak — mit csinál fiával — ha a vasárnapi iskolából kikerül ? — Mit? Megint az iskolába küldöm. — Igen — de az én fiam már elmúlt 15 esztendős ! — Nem tesz semmit! Még felnőtt emberek is járnak oda! A múlt esztendőben csinálta ezt a tanító ur — a tisztelendő, meg a jegyző úrral. Tudják ők jól, hogy mikor a vasárnapi iskolából kikerül a fiatalság, — mennyi veszély éri! S hogy a fiatalságot a veszélytől — romlástól megmentsék — azért csinálták. S aztán — tudja az Ég! — nem is olyan iskola ez, mint a milyenben mi jártunk. A fiamnak nagyon tetszik! Azt mondja, nagyon okos dolgokról beszélnek ott! Szó van a vallásról, az állatok hasznáról, káráról, az okszerű gazdálkodásról, a szőlő műveléséről, a bor kezeléséről s tudná az Isten, még miféle hasznos dolgokról. Estenkint még újságot is olvasnak. Apjuk még haza is hozott olvasni valót! Aztán énekelni is tanulnak. Most szüreti mulatságot rendeznek. — Később karácsonyi játékot fognak előadni. S amint mondta, tavasszal még báljuk is lesz! . . . — S aztán, hogy kell oda beiratkozni ? Mit kell fizetni? — El kell menni a tanító úrhoz s egyszerűen bejelenteni, hogy szeretne a nagyok iskolájába be- állani! Felveszi! Nem fizet semmit! — Nem iskolának — »ifjúsági egyesületinek mondotta a fiú. — Akár micsoda — de áldásos intézmény! Megyek is beszélek a fiammal, álljon ő is be! Köszönöm is a tanácsot! Isten áldja Eszter . . .
