Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-10-26 / 43. szám

Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ES KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) A gazdák téli élete. Hát élhetnek-e a gazdák télen? A minapában mutattuk meg annak rendje és módja szerint, hogy igenis, a kik akar­nak élhetnek á m! Azt az életet értjük atyámfiai, mely a mozgásban,i tehát a szellemi és testi m u n k á 1 k cutá s b a n nyilvánul. Mert buonvos, hogy aki télen át alszik, ásit, pipázik, a készt elemészti, az unalom­mal verekedik, a pálinkáiul bódult: az nem él. Az sem él, a ki a téli napokat elüti, élkártyázza. Az okos gazda ma már a téli mun­kára épen úgy készül, mint a nyári nagy m u n k á r a. Öntudatosan, kiszámítva, értel­mes, józan okossággal. Talán bizony visszahőköltök atyámfiai ettől a mondástól. Pedig épenséggel nincsen okotok erre. Sőt amondók vagyunk, hogy szedjétek jól össze magatokat ennek az arany igazságnak béfogadására. Vége annak az időnek, mikor csak a j ó papnak kellett holtáig ta­nulni a. Ma már minden élni akaró, valamire való gazdának tanulnia kell! — Micsa’, hallom a beszédet! — Hát bizony akkó nekünk ujfent esko- lába kell beiratkoznunk. Betűket, olvasást tanulnunk. Azt mondom, atyámfiai, hogy bizony be kell ám iratkozni egy eskolába! Még pedig az élet iskolájába! És bizony, hogy meg kell tanulni ol­vasni is, különösen egy könyvből. A természet szép és nagy köny­véből. Ez a könyv a legjobb tanító­mé s t e r. Tehát a gazdák téli életének egyik teen­dője a tanulás, okulás, haladás a maga-maguk mesterségében. — Jól van na! De hát őszen, mit hoz ez a tanulás a konyhára ? — Ebből a tanulásból ugyan nem la­kunk jól; meg nem is kergethetjük ám el a vigvorgó szükséget. így szól az ellenvetés. Hát állunk ele­jébe atyámfia. Csak lassan a testtel! Elsőben is azt mondom, hrogy igenis a tanulás, az okos haladás m egt e 11 i t i a kamarát, Ha pedig a kamara nem ieszen üres, akkor nincs baj, szükség a konyhában se? Még a jólakás se' marad el. — Env’e újságíró uram, be: kirakja. Be kirakja... Csak aztán embere is legyen a szavának. Szoktunk atyámfia. Most is az leszünk! Egy példával kerülünk elejébe a do­lognak. Virág Es’ván uram taníttatja a fiát. Mert tanul ám az a gyerek, hogy majd felfalja a tudományt. De Virág Es’ván ugyancsak dong. Hogy hát mennyi küzdelmébe kerül neki is, meg a fiúnak is az a tanulás, ns se’ lát­szatja, se’ haszna. Csak tanul és tanul. A ház­nál mit se’ lódíthat. De a konyhára se’ hoz egy fiát sem. Az ám, de Virág Es‘ván fia egyszer csak ember lett a gáton. A nagy tő­két, a mit avval a tanulással megszerzett, nem csak apró-pénzre, de bankókra válto­gatta. Boldogult, élt, a mint dukál. Még az apjának és testvéreinek is küldte a nyoma­tékos segedelmet. A kamatból ide is jutott. — Hm, ebből még kikerül valami. Bizonynyal mondom, hogy igen. Atyám­fiáék az Urban, úgy vették fel az imént a dolgot, hogy a mint a példa szó tartja: „Adj uram, de mostanság mind­járt la!“ Ha én, teszem fel most tanulok, okulok

Next

/
Oldalképek
Tartalom