Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-02-02 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 35 TAECZA. Hit, remény és szeretet. Elvehettek mindent tőlem, Mit a szív és szem szeret, Csak a hitet, égi hitet, Nem, mely mennybe elvezet. Megköthetik kezem, lábam Az önkény és erőszak; De szivemnek reménysége Szabad, mint a gondolat. Három igaz mindörökké Hit, szeretet és remény. Hit, melyet az édes anya: Csepegtetett énbelém. E három angyal vezessen, Ha ég s föld összeszakad: Higyj, remélj és szeress csak! Mig a szived meghasad. Poéta. Erzsiké — Erzsébet. .. Megható jelenet az, mikor a leány a közönséges embernek tűzhelyétől búcsúzik, hogy leendő férje ura hűsége és ótalma alatt az uj ház asszonya legyen. Hát még mikor a „nemzet leánya“ menyasszonyi koszorút ölt, tiszta, igaz szerelemmel szivében nem csak övéi, de egy nagy birodalom áldásai, emlékezései közt lép Isten oltára elé. Mert Erzsiké herczegnőt, a kinek esküvője a napokban folyt ie fény és pompa közt a magyar nemzet leányának és úgy tekintette, mint egy árván maradt királyi virágot, ki hivatva van fentartani, uj és uj varázslattal körülvenni nagyasszonyunknak, Erzsébet királynénknak emlékezetét. * Most már Erzsébet lett a kis béczézgetett Erzsikéből, a kir. herczegnőből. Lemondott a királyi herczegnő a trónravaló jogosultságáról, hogy igaz szerelmét odaadhassa vőlegényének, most már törvényes férjének Windischgrätznek, az egyszerű her- czegnek és katonának. De nem mondott ám le ő magyarságáról ezentúl sem. Sőt azt hiszszük ő leszen viselője a nagy Erzsébet szellemének, marad ő továbbra is a magyarok Erzsébetje. Múltja, életének megható története, szivének vonzalma... mind mind azt jósolják, hogy ő a miénk leszen... a magyaroké. * Mert megható az ő élettörténete, bár élete csak 18 esztendőre terjed. Ott áll mint kicsike kis leány árván apjának, a mi felejthetetlen trónörökösünknek, Rudolfnak gyászos ravatalánál. Árvaságában látja nagyanyjának, Erzsébet királynénak tépő fájdalmát, gyermeki lelkének borongásával kiséri az ő bolyongását. Látja királyi nagyatyjának, Ferencz Józsefnek mérhetlen veszteségét, egyetlen fiának halálában ösz- szes reménységének hirtelen eloszlását. Anyjának, Stefániának fejéről elrabolja a kegyetlen halál a királynői korona várhatását... Mindezek mily mély nyomot hagyhattak a fejlődő kis herczegnő lelkében, azt csak a jó Isten láthatta. Aztán jött a másik nagy csapás. A nagy királynő, Erzsébet is elvérzik a gyilkos tőr alatt. Nagy asszonya nincs többé a nemzetnek, de neki sincs nagymamája, ki szerette, mint egyetlen fiának drága -örökségét. Még ez sem volt elég. Anyja, Stefánia szive vonzalmát követi Levetette gyászos özvegységét és Erzsiké lett a magyar Lónyay grófnak mostohája. Árva lett ő tehát az árvaság minden fájdalmával, emlékével. Csak őszbeborult nagyapja, a fenség ges öreg király maradt, apja édes mindenével. Ö ölelte dobogó, fájdalomtól megedzett szivéhez Erzsikét. Csudálkozhatunk-e, ha az ősz királynak súgta meg először... remegve és félve talán, hogy szeret. És szeret nem királyfit, nem uralkodónak sarját, csak herezeget, egyszerű katonát, de nemest, vitézt és bátort. Az ősz király pedig kinyujtá áldó kezeit... beleegyezett a frigybe! És a mi Érzsikénkből Erzsébet lett, a mi büszkeségünk egy férfiú boldogságává válik. * Áldás legyen e frigyen 1 Viselje méltóan nagyanyja nevét és hordozza szellemét... ’Iszen megtanult a mi édesen csengő nyelvünkön beszélni. Ismeri nemzetünk múltját, örömét és bubánatát. Szive, lelke aranyos, egyszerű, őszinte. Éppen mihozánk való. Hadd mutassa be őt, mint nyolcz éves kis leányt a következő szép esemény. ... Édes anyjával az alpesi vidéken időztek. Azon a vidéken pedig mindenki visel egy szokásos toll bokrétát, de ez a kis főherczegnőnek még nem volt megengedve, mígnem végre engedélyt kapott rá, hogy zsebpénzéből ő is szerezhessen ilyen tollat. Egy udvarhölgy kíséretében el is ment egy boltba, a hol kiválasztotta a neki tetsző legszebb tollat. Ugv, de nagy ijedelmükre ekkor vették észre, hogy egyikőjüknél sincs pénz, pedig az egész összeg csak 50 krajczár lett volna. Mondták ugyan a boltos asszonynak, hogy majd megküldik a pénzt, de ez nem ismervén vevőit, kereken kijelentette, hogy ő bizony nem hitelez, tessék fizetni rögtön, máskülönben a toll ott marad! A kis főherczggnő kérésre fogta a dolgot: — Higyje meg jó asszonyság, hogy becsületes emberek vagyunk s nem akarjuk megcsalni. De a boltosné csökönyösen viselte magát, mígnem épen belépett a boltos, ki ismervén a vevőket, sok bocsánatkérés közben hitelben is oda adta a tollat, a minek a kis Erzsébet rendkívül megörült s mindjárt fel is tűzte vadászkalapjához. Adósságmentes államok. Az idősebb ágbeli Reuss herczegség arról nevezetes, hogy nincs semmi adóssága. Azok közé a boldog államok közé, melyek az államadósságot nem ismerik, tartozik Szász-Altenburg herczegség is. Az állami költségvetésben szerepei úgy 885,654 márka adósság, de ez nem kikölcsönzött pénz, hanem az állami szolgák özvegyeinek nyugdíjalapja, melyet az állam kamatoztat. Abba járok, istálom. Egy székely csizmadiáról beszélik a következő történetkét. Az öreg tiszteletes egy pár kiérdemült csizmáját Magyari uramhoz küldötte javitásra. Az öreg pap megtiszte- lése kettős haszonnal járt Magyarira: először, mert volt munkája, másodszor, mert volt miben járnia alkalomadtán, mivel a javítandó lábbelit hűségesen viselni is szokta, nem lévén neki tulajdon lábbelije. A csizma sokáig nem került haza. Egyszer találkozik a tiszteletes a mestei’rel s megszólítja : — Hozza-e haza azt a csizmát, Magyari uram — Abba járok instálom, — felelte a mester. Minthogy tényleg a lábán is volt a csizma, de a tiszteletes arra magyarázta a feleletet, hogy: készíti már. Azóta maradt fenn a Székelyföldön: Abba járok, mint Magyari a csizmában.
