Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-05 / 40. szám
320 MAGYAR FÖLDMIYELŐ Apadni kezd az amerikai pénz! A kik a kivándorlást csak cgv és meglehetős vastag elfogultság önzés szemüvegén szokták nézni, gyakran hivatkoznak arra, hogy hát: — Mennyi pénzt küldenek haza a kivándorlók ! Igaz, küldenek! De hogy vájjon ez a pénzküldés felér-e azon sok más veszlességgel, mely a hazát, vidékeket családokat és egyeseket éri a kivándorlás által, arról rendesen nem beszélnek, sőt mélyen hallgatnak. Most már ez az egyetlen előnyösnek látszó pénzküldés is a maga rendje és módja szerint kezd gyengülni. Arról veszünk hirt ugyanis, hogy apadni kezd az amerikai pénz beözönlés. Hej, mert ugv vagyon az, a hogyan a régi tapasztalás mondja. Az ember itt hagyja családját. Az uj viszonyok közt még szive fáj, vonzódik haza. A kötelékek nem szakadnak olyan hamar. De az idő, ez bizony kegyetlen ördög. Feledtet hazát, családot, gyermeket. A fiuk szüleiket, a férjek az asszonyt, a gyermekeket könnyen elfeledik. Olt ezer veszély, csábítás környezi őket. Sokszor már nem is tehetnek róla. Feledniük kell, mert megveszik az eszüket, tőrbe csalják szivüket. Felednek... és egyszer csak apad, csendesedik a feledéssel egyetemben a pénz, a segedelemküldés is. így volt ez más országok kivándorlóival, igy kezd lenni a magyarokkal is. Mert volna ám nálunk munka elég; a ki akar dolgozhatik itten is. Csakhogy nem smakkol, nem Ízlik minden munka! Hát hozatnak idegeneket és azok boldogulnak! A mi honfitársaink meg álmodoznak Amerikáról. boldogságról, gazdagságról. ígérnek itthon füt- fát. A család hisz, aztán az is álmodik, reménykedik. Következik aztán a keserű kiábrándulás. A szörnyű csalódás. Vagy elvesznek ott az idegenben éhen/kereset nélkül, vagy ha a kereset bő forrásához jutnak, elvesznek itthon levő családjuk és gyermekeik számára. Messze... messze van Amerika. A messzeség feledéssel és sok más veszélylyel jár ám. Ott maradnak ... és egyszer csak elmarad a nagy Ígéret is. Apadni kezd az amerikai pénz! Az Isten gondja. Az ismétlő iskolából jöttek a felnőttebb fiuk. A falu nagy utczáján vagy hárman összeverődtek és ugyancsak döngették egymást. Öreg anyóka közeledett feléjük és igy inté őket. — Hát nem féltek az Istentől? — Mer’ a jó Istennek az a gondja — feleselt egy nagy kamasz, hogy kendre, meg mi reánk ügyeljen. Szörnyen fájt az anyókának ez a gonosz beszéd és e szavakkal ballagott be kis házikójába: — Bizony, hogy arra! Majd megmutatja még nektek is. Alig múlt el némi idő, hogy az anyóka motyó- ját letette, mikor ajtaján zörgést hall. A kamasz fiút hozták be, véres fővel, ájultan. Pajtása ugv ütötte meg egy kővel, hogy összeesett. Az emberek czipelték az anyóka házába, melyet legközelebb értek. Mikor a kamasz fiú magához tért, az öreg anyóka megsimogatta fejét és igy beszélt neki szelíden: — Ládd-e fiam, az Isten tudta és akarata nélkül még egy hajunk szála sem mozdul meg. Hát hogvne tudná, hogv ti mit csináltok ? Édes fiam, naqu az Isten gondja! A tanyán. A nagy magyar Alföldön, a tanya sorok közt __ az okban a bogárhátu fehér kis házikókban igy regél tengeri-hántás közt az öreg juhász: ... Egyször aztán Kossuth napja is elgyütt. Érözte.. hogy valami nagyon ránehezedik a szivére. Köd ült a szö- mire, mán csak a lelkivel látta a nagy időket. . . Akkor aztán beszólitotta a fiait és mőgfogta az egyiknek kezét jobb- rul, a másiknak kezét balrul és úgy beszélt hozzájuk nehéz halódással : — Édös fiaim, én most mán möghalok. Hát amig rám nem száll az élet sötétsége, hadd mondom el néktök végren- delkezésöm. Hát bizony, fiaim, én vagyont, kincsöt nem hagyok rátok, mert magamnak sincs. De most még se hagyhatlak itt pennöteket üres kézzel. ... És a fiuk néni szóltak sömmit, hanem ott siránkoztak, ott zokogtak halódó apjuk mellett... — Tudjátok-e, mit hagyok én rátok — mondta Kossuth Lajos és tűzben égő szömeivel lázasan nézött a fiaira — nagy szent örökségöt. De nem mondom tuög, hun van. Keressétök mög a szivetekben, a leikötökben, az mögmond- ja hun van ... .. Akkor aztán Kossuth apánk megroskadt erejével nagynehezen fölemelkedett és mintha csak az Isten szólott volna, tulvilági hangon azt mondta a fiuknak : — Én édös fiaim, jegyözzétek föl, hogy szögény apátok 1802-ben született. Most, hogy itt köll hagyni benneteket, 1894-et irtok. Ez a két szám a ti örökségtök osztozzatok mög rajta böcsülettet és ha azt akarjátok, hogy porladozó apátoknak boldog nyugovása lögyön amott túl az élet határán, akkor órizzétök a ti örökségtöket. ... A fiuk sirva möntek ki a másik szobába és ott, a hogy az apa röndölte, följegyözték az éveket és tűnődtek, hogy mönnyi jut abbul égy-égyükre. Lajos Tódor aztán mögoldotta a dolgot. — Lám édös bátyám, ez a két szám összeadva 3696- tösz. Ezön köll nekünk osztozkodni Fele a tied. Fele az enyém. ... És ahogy elosztották testvériesen, megdobbant a szivök, mert mind a két részre 1848 jutott ... . .. Akkor aztán besiettek a haldoklóhoz, hogy szent fogadalmat tegyenek, de már örök álmát aludta Kossuth Lajos... ,xJx xjx .xfx X+X .xtx, xtx. xjx .xtx, xtx. .X+X, xtx xG, X+X x+x X+X. ,X+X. X+X ,X+X. Ismertessétek meg másokkal is a mi újságunkat! A dohányárusok ünnepi szünete. A vasárnapi munkaszünetnek czélja, a vasárnap megszentelésén kívül — a testnek és léleknek pihenése. Módjával-szerével haladtunk is a vasárnapi munkaszünet megtartásában. De még mindig távol állunk a a teljes, igazi munkaszünettől. Sok itt még a bibe! A többek közt igazságtalanság az, hogy például a dohány-árusoknak egész vasárnapon nyitva kell tartaniok a boltot. Sőt megbüntetik, a ki vasárnap dohányt, szivart nem árul. Hát bizony ez nem jó volt igy. Az államnak kell az ilyen dolgokban jó példával előlmenni, mert csak akkor lehet igazi hatálya az állami törvények tiszteletben való tartásának. A kormányzat is igy kezd mostanában gondolkozni. A pénzügyminiszter ugyanis legújabban rendeletet adott ki, hogy a vallásos ünnepeken a dohányárusoknak is szünetük lehessen. Az az egészen ő reájuk bízza: kinyissák-e vagy sem a dohányos boltokat. Ez a rendelet ugyan még nem egész, de jobb a semminél. Legalább is módot nyújt arra, hogy a dohányárusok is ünnepelhessenek. Mig eddig birsággal illette azokat, kik dohányos boltjukat zárva tartották. Most aztán majd megválik, mi módon használják fel a dohányárusok a nyújtott kedvezményt. Eddig panaszkodtak, hogy nekik nincs ünnepnapjuk. Most aztán, hogy csinálhatnak maguknak ünnepet, csúnya dolog lenne, ha üzérkedésük szelleme kibújnék, mint a szeg a — zsákból.
