Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-09-28 / 39. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 313 A javasasszonyok. Ki ne ismerné őket? A falukban mindenki tudja, hogy ezek a — rendesen vén banyák — ezer jó füvei, hókuszpókuszokkal, kotvválékokkal el akarják és el is hitetik a jámbor néppel az ő hamis, fortélyos tudománynkat. Mert hogy hát ők jobban tudnak az ember baján segíteni — akár a doktor urak. Fájdalom, hogy a javasasszonyokat sem az iskola, sem a sok szerencsétlenség még ki nem tudta pusztítani a községekből, a nép tűzhelyéről. Napról-napra halljuk, olvassuk, hogy mily szerencsétlen áldozatai vannak a javasasszonyok titkos gyógyításának. íme a sok közül egy szomorú eset. Olaszfaluban Istenes Jánosné áldott állapotban volt. Orvost akart hivatni a szülésznő tanácsára. Hozzátartozói azonban hallani sem akartak a nem számított költségről s az előhívott két falubeli javasasszony, a kik titokban bábáskodni is szoktak, még biztatták is a sok kiadástól félő atyafiságot, hogy majd ők elvégzik a doktor dolgát. El is végezték, de úgy, hogy szegény asszonyt kis gyermekével együtt sok kínzás után megölték. Tudomására jutván ez a hatóságnak, kérdőre vonta a kuruzslókat s a nemrég eltemetett holttestek felásását és megvizsgálását is elrendelte. Az özvegyen maradt férj és a rokonság azonban mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozzák. A férj ráfeküdt a friss sirra, a falu népe pedig már- már fenyegetőleg kezdett fellépni a hatóság embereivel szemben. Csendőrségért kellett küldeni, de Szőnyeghv Alajos elismerésre méltó tapintattal, lehetővé tette azt, hogy nagyobb zavargás nem történt. A bonczolás megtörtént, melynek eredményeként feltétlen bizonyossággal konstatálták, hogy a szerencsétlen nő és gyermeke kínos halálát a két javasasszony kuruzslása okozta. A lelketlen kuruzs- lók elfogják venni a méltó és példás büntetést, a melyre nagyon is rászolgáltak. Hát az helyén való dolog, hogy a lelketlen ku- ruzslók elveszik büntetésüket. De vájjon életre kél-e a szegény anya és gyermeke, kiknek halálát okozták ? LTgy-e nem ? És vájjon az a munkás családapa megvigasztalódik-e, összeszedheli-e újra a szétdult, szomorúságba borult családi fészkét ?. Bizonyosan nem! íme egy kevés költségkímélés mily óriási szerencsétlenséget zúdított a családra. Két életet rabolt el és talán pótolhatlan veszteséget okozott. Hát mikor leszen már vége a nép közt a lelketlen kuruzslásnak ? Atyámfiái, csakis akkor, ha belátjátok már egyszer, hogy a kuruzsolás nemcsak bűn, de óriási szerencsétlenségnek okozója is. Ha eszetek felvilágosodik, szivetek hajlandó leszen a jó tanács befogadására. Korbácsoljátok ki — a javasasszonyokat, a kuruzslókat! Várjuk a, hátralékok beküldését! Jó napot, császárné asszony! A német császárné, mikor legutóbb férjével együtt Posenban időzött, a kórházban is látogatást tett. Mikor belépett a kórházba, hangosan köszöntötte egy kis leány : — Jó napot császárné asszony! A császárnét, akit ez a bizalmas megszólítás meglepett, kérdezte aztán akis leányt, hogy hívják'? — Engem is Augusztáinak hívnak — volt a válasz. A császárné erre elmosolyodott s kérdezte tóle, hogy mi a baja. A kicsike aztán a maga gyerek eszével elbeszélte, hogy karja törött el, azért került a kórházba, de már meggyógyult. , — És holnap — fejezte be a kicsike — a mamám hazavisz »császárné asszony«. A »császárné asszony« pedig, akinek roppant megtetszett a bátor kis leány, kitudakolta a szülőket s nagyobb pénzösszeggel megajándékozta. Csontos Dömötör bíró uram csöndes órái. — Az mi falunk is megtisztelte Kossuth apánkat napvilágra jövetelének száz esztendős fordulatján. Persze, hogy a mi magunk módja szerint, mert hogy hát minden emberfia olyan kalappal köszön, a milyenje vagyon. De miként az egyszerű embernek köszönése is sokszor szivbélibb, mint a hajlongóé: azonképpen az mi tisztességünk is magyar szívből igaz őszintén szakadó vala. — Szinte belebódnlok az sok tisztesség-adás elolvasásába. Már annyi bizonyos, hogy az magyar nemzet ki teszen magáért, ha nem parancsolják. Nékie legfőbb parancs a szive sugallata, dobbanása. Ha ez a kis hús mikéntség az ő kebeliben egyszer megdobban, az aztán meg vagyon dobbanva. — Szobrokat is emeltek — olvasom — egynémely községben, városban. Ne vegye zokul Kossuth apám, hogy egy szobor ünnepség olvasásakor jó magam ábrázata is nevetőt fogott. Hát ’iszen igy megy az magyarnál. Sir és nevet, mint az hegedű húrja. Sírtam is, mikor olvastam az nagy idők futását. De már mikor az történt egy szobornál, a mi történt, bizony félre húzódott az szám. írják, hogy egy vidéki Kossuth-szobor úgy vagyon alkotva, mely- szerint Kossuth apánk kalapot tart az kezében. Egy atyafi, falusi lehetett bizonyai, nagyon ágaskodott, hogy hát mert kiváncsi volt mit tart Kossuth apánk az kalapjában. Miért tartaná máskülönben, ha nem vón benne valami. — Miért ágaskodik atyámfia úgy — szóülja meg valaki az atyafit — a kalap után. ~ — Szeretném tudni mit tartogat Kossuth apánk az kalapjában, feleli az atyafi. — Hát megmondom én, biztatta a színes ember az atyafit. A Kossuth bankókat várja, most váltja befelé jó apánk. — Enyje! vakarta a fejét az atyafi, ’bé kár, hogy elégettem. Mert nekem is vót annak idejében egy rakás. — No még megtörténik, hogy a kalap egyszer csak tele leszen Kossuth bankókkal. * — Olvasom, hogy egy községnek a ránk következő esztendőben egy fillér pótadója se’ leszen. Bó- dogságos állyapot! Bezzeg, ha az én falumbélieim megtudják! Majd leszen nekem hadd el hadd! De ’iszen, nekünk is muszáj valamit szerivel módjával koptatni. Aszmondom ! Egy szép kis történet az elhunyt belga királyné életéből. írjuk, hogy az elhunyt belga királyné Mária királyné leánya volt a magyaroktól kiválóan kedvelt palatínusnak, József Nádornak. A szabadságharcz kitöréséig mindig Magyarországon tartózkodott. Fürge, eleven gyermek-leány volt, ki magyar társnőit barátnőként szerette."De legjobban kedvelte Kisfaludy Mihály leánykáját a főherczegnő s midőn elutazása előtt el kellett búcsúznia tőle, gyönyörű rubintos gyűrűt húzott ujjára s könyes szemmel mondá neki : — Ha bármikor baj, vagy veszedelem ér az életben, küldd el nekem a gyűrűt s tőlem telhetőleg segítek bajodon! Röviddel ezután kitört a függetlenségi harez s 'Kisfaludy Teréz férje : Mártonffy Zsigmond felcsapott honvédnek. A világosi fegyverletétel után o is fogságba került. Hitvesének végső kétségbeesésében eszébe jutott Henriette fő- herczegno Ígérete és elküldte neki rubintos gyűrűjét. A fenséges asszony nem is szegte meg Ígéretét s magas közbejárására szabadon bocsátották a kis Teréz rabságban szenvedő férjét. Mártonffy Teréznek ezután az volt legforróbb óhaja, hogy személyesen köszönhesse meg a főherczegnő kegyes jóságát. Am e kívánsága nem teljesülhetett, mert pár esztendő múlva ifjúsága virágában meghalt.
