Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-06-22 / 25. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 208 — Árpádszobor Munkácson. Munkács vá­rosában mozgalom indult meg, hogy a dicső emlékű honfoglalónak a város főterén érczszobrot állítanak. Az eszme nagy lelkesedést keltett egész Beregme- gvében. A belügyminiszter megengedte a gyűjtést, melyet elsősorban Beregmegye területén, falun-váro- son folytatnak, de kiterjesztenek az egyész országra is. — Állatkiállitás Zsombolyán. Vasárnap nyitották meg a torontáli sváb gazdák a Zsombolyán rendezett állat- kiátlitásáf. A délvidék ez ünnepén résztvett Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, akit a rendezőség, élén Cseko- nics Endre gróffal és Treisz József zsombolyai gazdaköri elnökkel lelkes ovácziókban részesített. A minden tekintet­ben sikerült állatkiállitás megnyitó lakomáján megragadták az alkalmat a magyar nemzeti eszme mellett való tünte­tésre, amire Darányi miniszter lelkes köszöntővel felelt, azzal végezve a sváb gazdákhoz intézett beszédét, hogy a szorgalmukon oly mértékben legyen isten áldása, amint szeretet hazánkhoz ragaszkodnak. Végül Petrás János tanító száz öreg kisgazdát vezetett a miniszter elé, akik kijelen­tették, hogy hűen ragaszkodnak a magyar hazához, restel­lik és elitéíik a túlzók magatartását, s köszönetét mondot­tak, amiért az állam lehetővé teszi fiaiknak a magyarnyelv megtanulását. — Flammarion az időjárásról. Flammarion a mostani furcsa időjárást a napnak tulajdonítja. Az ő tapasztalata szerint ha a napon sok a folt, úgy nagy hőség szokott lenni. Most a napon alig vannak foltok és ennek a körülménynek tulajdonítja a szokatlan hűvös időjárást. Flammarion azt mondja, hogy mikor ő tizenöt évvel ezelőtt a napfoltokról szóló elméletét közzé tette, kinevették. Azóta szon- ban a grenvichi csillagda is igazat adott neki. — Nagy jövedelem tojásból. Hivatalos érte­sítés szerint a külföldön eladott lovakból a magyar gazdáknak csak évi öt-hat millió forint jövedelme van, addig csupán tojásból 25 millió fórint a bevé­telünk. A kivitel aránylagos emelkedése különösen Németország felé tapasztalható, a hová ugyanis az 1897. évi 4000,000 korona értékű kivitellel szemben 1900-ban 12.000,000 korona értékű tojást szállítottunk. Németország tojásbevitele évenként mintegy lOO.mi- llió márka értéket képvisel és igy az ottani szükség­letnek ellátása körül még elég bő tér nyílik hazai baromfitenyésztőink. — Asszony, ügyelj a nyelvedre! Drága­ságról volt szó özvegy Gyurka Miklósné fűszeres üzletében, folyó évi január 8-án, meg a munka­hiányról. Vigyinszky Jánosné nagyon el lehetett ke­seredve a világ ellen, mert becsmérlő kifejezéssel a királyt okozta mindenért. A királyi ügyészség ezért királysértés czimén vádat emelt ellene s a büntető- törvénszék 5 napi fogházra ítélte. Az elitéit fellebezett. — A Meteor jóslata. A szegedi Meteor, az ismert időjós, a junius hó második felében várható időjárásról a következőket Írja: Az időjárás jelenlegi jellege, az eső, hűvös, derült, meleg idő változata még e hó 16—17-ig fog tartani, ekkor fordul ismét felénk vissza a nap azon fele—esetleg a holddal együtt — mely a szárazabb és melegebb s igy állan­dóbb időnek a teremtője. igy az aratásnak legalább a kezdetére szárazabb időjárásra van kilátásunk s a légkör fölötte izgatott állapota is a terményekre elég kedvező időjárást hozott és hoz ezután is. Ezt mondja Meteor. — Élelmes tolvaj. Varsányon javítják a községhá­zát. E czélra a téglát a községház udvarán rakták le. Junius 4-én reggel azután arra a kellemetlen felfedezésre jutott az elöljáróság, hogy valamely élelmes tolvaj a 88 korona ér­tékű téglát ellopta. Az elöljáróság a csendőrséghez fordult, ki is a tettest László Péter varsányi lakos személyében kinyomozta. — Óvatosan a gomba evéssel! Darány somogymegyei községben Patkó István öreg föld- mives tizenegy tagú családja a multhét szerdáján gombát vacsoráit. Másnap valamennyit eszméletlen állapotban találták. A gyors orvosi segítség daczára harmad napra nyolczan meghaltak, a többi hármat talán még sikerül megmenteni. Óvatosan a gomba­evéssel ! Az angol kcronázázi ünnep­— Rövid hírek, ségen felséges királyunkat Pe­re n c z Ferdinand főherceg képviseli. — Gr. Lónyay Elemér és neje a napokban a fővárosban tartózkodtak. — A martiniki szerencsétlenek, számára Budapest főváros tanácsa 2000 koronát szavazott ' meg. — A nagyszalontai gazdasági kiállítást a napokban nyitották meg. Az ünnepély a gazdasági iskola felavatásával vette kezdetét. — A makói rk. templomot valami gonosz­tevő kirabolta. A kár igen jelentékeny: — Nem engedi a miniszter. Bihar-Diószeg község képviselőtestülete kérte a kereskedelmi mi­nisztert, hogy két napos országos vásárát akként oszthassa be, hogy az egyik napon az állatvásárt, a másik napon pedig a kirakó vásárt tarthassa meg. A miniszter azonban nem engedi meg a vásár ketté osztását, mert ez ellenkezik a közönség érdekével. A NAGY VILÁGBÓL. A szász király még mindig nagy — AprÓ-hirek. beteg. Az orvosok minden pilla­natban várják halálát. — Az angol királyné a koronázás napján tízezer cselédet fog meguzsonáztatni. — Ferdinánd bulgár fejedelmet, mint újságolják, királylyá kiáltják ki. Legközelebb Ferencz Jó­zsef királyunk ő felségével is találkozni fog. — Az angol király betegségéről beszélnek az újságok. — Angolországban nagy fénynyel folynak a koro­názási ünnnepélyek, melyek e hó végéig eltartanak. Van­nak nagy katonai parádék, lakomák, lóversenyek, disz- kocsikázások, templomszentelések stb. Hires az angol ko­rona, mely II Károly király idejében készült, de csak után­zat, mert az eredeti a polgárháborúkban elveszett. A ko­rona aranyból van, két Ívvel. Az ivek keresztezésénél ki­csinyített birodalmi alma van, egyikével a legszebb gyön­gyöknek, mig két más gyöngy szalagról függ alá. De nem ez a legértékesebb az angol koronák közül, amelyeket a koronázó menetben kis vánkoson visznek. így az úgyneve­zett birodalmi korona középső keresztjén tiszta azúrkék zafír van, amelynek értéke szinte megbecsülhetetlen s ezen­kívül sok száz smaragd, gyémánt, zafír és rubin díszíti a pompás diadémott. A birodalmi alma tizenöt czentiméter átmérőjű arany golyó, smaragddal, rubinnal és gyöngy­gyei kirakott gyűrűvel, felül kereszttel, amely gyönyörű ametisztből emelkedik ki. A királynénak kisebb koronája és kisebb birodalmi almája van. Ezeken kívül van még hat királyi pálcza, arany sarkantyú, karperecz, kard és Szent .Edvárd koronázó széke, egyszerű fából készült karosszék, mely négy oroszlánon áll. Az ülése alatt kőda­rab van, mely a legenda szerint az a kő, melyen Jákob álmában meglátta az égi lajtorját. Ezen a kövön minden angol király csak egyszer ült, koronázásakor. Viktória két­szer : koronázásakor s hatvan éves jubileuma alkalmából. — Búzatermés Amerikában. Ez évben úgy őszi, valamint tavaszi búzából jóval kevesebb termés várható, mint a múlt évben. Kanzasban magában öt millió akrevel kevesebbet vetettek az őszszel, s a termés is soványabbnak Ígérkezik. Az őszi búza termését a tavalyinál száz millió bushellel kevesebbre becsülik. A tavaszi búza is igen ked­vezőtlen visszonyok közt fejlődött. A hivatalos jelentés szerint az őszi búza hetvenhaton áll s a termés a tavalyi 430 millió helyett nem lesz több 340 milliónál. A tavaszi búzát kilenczvenöttel jegyzik, de a bevetett terület 186 millió akrere leapadt, azaz 2’5 millióval kevesebb, mint tavaly. Megbízható becslések szerint a termés az idén nem igen lesz több 625 milliónál, mig a múlt évben 750 millió bushel volt. — Az angolok ekszekválással fenyegetik az öreg Krügert. Az agg népvezér — állítólag — magával hozta Európába a burok állami kincstárát. Ezt a kincstárt az anglus most követeli. Ha nem adja — úgymond az anglus — hál akkor lefoglaltatja az öreg Krügernek ötven milliót érő délafrikai birtokát. Ez különben csak afféle ijjesztge- tés. Az anglus nem a kincstár maradékára vágyódik, ha­nem inkább ráakarja Krüger apót kényszerileni arra, hogy menjen haza. Mert az anglus jól tudja, hogy Krüger apónak a békekötés után is nagy tekintélye van a burok közt. Nem jó vért szülne a burok közt, ha folyton arra kellene emlé- kezniök, hogy Krüger apó száműzött. Lehetetlenné akarják tehát tenni Krüger európai tartózkodását. Nem rossz poli­tikusok azok az anglusok. Anglia mindent elért! A gyarmati hivatalnokok tiszteletére adott lakomán Chamberlain beszedet modott, amelyeken azt hangoztatta, hogy a békekötés mind a két félre tisztességes. Anglia mindent elért, a miért harczolt Az ellenséggel szemben úgymond, nagylelküek voltunk mindenben, a mi a személyes és magánügyeket illeti. De semmi lényeges dologról le nem mondtunk és semmit sem tettünk, a mi a délafrikai kérdés esetleges megoldására káros lehetne. A föltételek elfogásának módja kedvező élőjét a jövőre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom