Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-04-06 / 14. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 111 mogatásai melleit sem tudnak a magyar gyárosok boldogulni egy nagy, hatalmas, bökkenője vagyon. Erről a tisztelt gyárosok eddig la hallani sem akartak. Mit nekik mezőgazdaság? Az a forrás már elavasodott. Abból már nemzeti erőt meríteni nem lehet. Gyár, ipar, kereskedelem, ez az uj kor vesszőparipája. Nem oda — a Buda! Kegyeskedjenek a nagykéményü gyáros urak mostan már végre valahára béismerni: hogy az ő nemboldogulásuknak, lassú belső fejiő- désüknek egyik fő-fő bökkenője a mező- gazdasági válság. A nemzeti gazdaság elhagva- tottsága. betegsége és haldokló állapota. Nagy, nemzeti tanulságul vegyék, hogy ebben az országban az ipar, a gyárak, a kereskedelem fundamentuma: a nemzetgazdaság. Ha nem fejlődik a gazdaság, nincs ipar, nincs kereskedelem. Magyarország nem maradhat csak földmivelőország. De iparának, gyárainak, kereskedelmének a mezőgazdasághoz kell simulnia. Vele kezet fognia, különben itt is, ott is — betegség, sorvasztó betegség leszen vége! Jól teszik tehát a gyárosok, ha szövetkeznek! Csak jól értsék ám meg, mit teszen szövetkezni? Ne hogy aztán kártelekké vemhedjenek az ő szövetkezésük. Jól teszik, ha a szövetkezeti erőt, melyet eddig a gazdavilágnál kicsinyeitek — a maguk javára használják fel. Csak aztán, a mit önmaguk védelmid fogadnak, azt ne bántsák másoknál. Ne támaszkodjanak minduntalan a kormányzat támogatására. Ne kérjenek folyton-folyvást mankókat. Hanem járjanak már egyszer a maguk lábán! A munkástanács. Három esztendővel ennek előtte a mi újságunk a «Magyar Földmivelő« már iziben beszélt arról, mily égető szükség lenne a munkás-tanácsra. Az az olyan intézményre, olyan testületre, melytől a nép ügyes-bajos dolgaiban tanácsot, véleményt kérhetne. Mert hiába, nem lehet tagadni, hogy a kis emberek vannak a mi országunkban leginkább magukra hagyatva, ők nélkülözték a jóakaró tanácsot leginkább. A nép törvényes védelmet találhat ma is az országos közigazgatási és bírósági intézményben. De a ki tudja, hogy a szegény ember menynyire idegenkedik ügyes-bajos dolgában nevezett helyeken és módon kereskedni, részint mert fél a költségektől, részint mert sokszor nem is hallgathatják ki töviről hegyire: az méltányolni fogja teljes egészében az úgynevezett munkástanács intézményének felállítását, behozatalát. Örömmel hallhatta az ország, a munkás nép, hogy Darányi földmivelésügyi miniszterünk legközelebbi országgyűlési beszédében bejelentette ez irányban való tevékenységét is. Kimondotta, hogy őfelségének, a királynak is legmagasabb helybenhagyását nyerte ki arra, hogy egy munkástanácsot állíthasson fel. Olyan testületet, melytől munkás-ügyekben véleményt kérhessenek. Hogy legyen egy oly tanács, a melyben a munkás is részt vehessen, zöld asztalhoz ülhessen. A hol a maga sorsáról beszélhessen és panaszait előadhassa. Végtelen örülünk ezen fontos lépésen, atyámfiái. Mert hiszen ebből az intézményből nagy áldás fakad majd a mi népünkre. A munkásokat közelebb hozza majd ez a tanács egymáshoz. A vezető emberek is érintkezhetnek a néppel és szinről-szinre tapasztalhatják: hol a baj? hol a méltánytalanság? hol az igazság, jog és törvény! Nem maradhatnak magukra a szegény munkások, nem lehet lesz majd titkos furfangokkal, ígéretekkel, biztatásokkal a népet hitegetni, ámit- gatni. Az ügy oda kerül majd a tanács elé, a hol jó- akarólag meggyőzik a feleket, a véleményt, tanácsot keresőket a dolog miben állásáról. Más országokban már régen működik az ily intézmény és hangosan hirdetik áldásos voltukat. No hát akkor csak minél előbb a magyar nép is érezze ennek a tanácsnak üdvösségét. OLVASÓKÖR. A földműves imája. Atyánk ! ki fenn lakói az égben, Hatalomban és dicsőségben, Tekints alá onnan felül . lm! a tavasz derűje vonja Ekém vasát s támad nyomba Friss fordítás, friss rögre dűl. Szántok... szántok... nyomán ekémnek Barázda meg barázda mélyed, Mig gondom völgyből hegyre száll, Hol a rügybontó nap sugára Az alvó szőlőtő javára Kapám segítségére vár ... Oh, Uram! enged kegyelmesen, Hogy munkám terhét viselhessem, Aczélozd karom erejét! S ha immár készen vagyok véle. Rá ajkam áldásodat kérje Egy forró sóhajban feléd: Szállj alá lelked erejével S azt fűbe, fába. oszsza széjjel. A harmat és a napsugár; Borban, búzában legyen bőség. Jég el ne csapja, se a hőség, Ne nyíljon panaszra a száj! S vehessen részt abból magának Minden polgár, kit e hazának Szent földje hordoz s mind ahány Kenyered eszi, borod iszsza, Legyen hozzád igaz, hű, tiszta, Szívben, lélekben, oh hazám ! Ács Ferenc#. A haza bölcse. (1848—1867-iki idők.) Tehát mondom még tovább, a mint sokan óhajtották — olvasóink közül. De ezzel együtt be is fejezem egy időre az 1848—67-iki nagy idők előadását. De nem ismernétek a haza bölcsének, Deák Ferencznek egész lényét, ha el nem mondanám, hogy ennek a nagy embernek magyaros, józan esze, hogy visszavágta a furfangos osztrák miniszterek, főemberek csalafintos szövevényeit. Azt már tudjuk, hogy az osztrákok szinesked- tek Deáknak, mert jól tudták, hogy a magyarok előtt a Deák szava nagy tekintélyű. Deák pedig egyre és egyre csak azt mondogatta :
